Drámai részletek a zalaegerszegi színház horrorbalesetéről

Drámai részletek a zalaegerszegi színház horrorbalesetéről

Besenczi Árpádnak nem sikerült visszavarrni a színpadon leszakadt gyűrűsujját.

Mint az Infostart is megírta, az Indul a bakterház előadás péntek este félbeszakadt, mert Besenczi Árpádnak, aki a baktert játssza a darabban, jobb gyűrűsujja megsérült. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatóját még az éjszaka megműtötték a helyi Szent Rafael Kórházban, de nem sikerült visszavarrni a leszakadt, eléggé megroncsolódott ujjdarabját – tudta meg a zaol.hu.

„Ahogyan futottam ki a színpadról, valószínű, hogy nem ott kapaszkodtam meg a kezemmel, mint az eddigi tizenhét alkalommal sértetlenül, a gyűrűsujjam beakadt egy csavarba. Ahogy mentem tovább, láttam, hogy az ujjam ottmaradt és azt is érzékeltem, hogy nagy a baj. A fiam is látta a padlásról. Akkor nagyon rosszul lettem hirtelen, és mondtam az ügyelőnek, hogy húzzák be a függönyt, mert leszakadt az ujjam. Először nem értette, mert szólt a zene, de észrevette, hogy spriccel a vér, és akkor behúzták a függönyt” – idézte fel a történteket a színművész.

Hírdetés

Mentő érkezett hozzá, bevitték a városi kórházba, és elküldtélk az ujjáról készült fotót a pécsi klinika kézspecialistájának, de nem tudták megmenteni, hiába volt meg a leszakadt darab, mert annyira roncsolódott az ujja. A helyreállító műtét után haza is engedték, sőt vasárnap a ZegaSztár gálám már ő lesz a zsűri elnöke.

Besenczi Árpád elmondta, tervei szerint már kedden színpadra tud állni, de egyes fizikai dolgokat megváltoztatnak, hogy ne kelljen a kezét annyira igénybe venni.

„A baleset nagyon kellemetlen és nagyon fájdalmas volt. Nagyon bosszantott is. Soha nem szoktam levenni a jegygyűrűmet, és ebből nem is volt baj ez idáig. Kiemelném, hogy nem egy kiálló csavar okozta a sérülésem. A csavar a helyén volt, de a gyűrű valahogy beleakadt. A díszlet felállítására, ellenőrzésére a kollégák mindig nagyon odafigyelnek. Én is mindent átvizsgálok és kipróbálom, hogy amerre futok, minden rendben van-e, vagy a létra, amelyre felmászok, jól van-e rögzítve. Sajnos minden figyelem ellenére történhetnek balesetek. Az élet azonban nem áll meg” – húzta alá Besenczi Árpád.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »