Drámai pillanatok, kényszerleszállás Ferihegyen

Drámai pillanatok, kényszerleszállás Ferihegyen

Felszállás után fordult vissza a Smartwings hurghadai járata, 160 ember volt a fedélzeten.

Kurucz László , a repülőteret üzemeltető Budapest Airport helyettes szóvivője elmondta, hogy a gép jobb oldali futóműve sérült meg, és nem sokkal elindulása után visszafordult, mert egy másik járat személyzete jelezte, hogy törmeléket észlelt az 1-es futópályán.

A járaton 151 utas és 9 fős személyzet utazott. A Boeing 737-400 típusú repülőgép a futópályán tudott megállni, ahol az utasok lépcsőkön hagyták el a gépet.

Személyi sérülés nem történt, és orvosi segítséget sem igényelt senki.

Hírdetés

A közlemény szerint a Budapest Airport munkatársai a tranzit területre visszaszállított utasoknak takarókat és vizet, valamint dohányzási lehetőséget biztosítottak, és folyamatosan tájékoztatták őket a légitársaságtól kapott információk alapján. Az ellátásban a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság munkatársai is részt vettek. Kurucz László közlése szerint az utasok nyugodt körülmények között várták a mentesítő járat indulását, amelyet a Travel Service a tervek szerint hajnali 5 óra körül indított el.

A Budapest Airport szolgálatai azonnali és többszöri vizsgálatot tartottak a 31L futópályán, ahonnan a kényszerleszállást végrehajtó repülőgép eredetileg felszállt. Az elsődleges vizsgálatok során nem tártak fel a futópálya beton burkolatán sérülést.

Az 1-es futópályát az induló reggeli forgalomnak átadták, így a repülőtér forgalmában nem várhatók fennakadások.

A 2-es futópályán jelenleg is tart a sérült repülőgép hatósági szemléje, ezt követően kezdődhet meg a repülőgép műszaki mentése.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »