Klímagarancia június 21-től, késési biztosítás június 1-jétől, pótlóbuszok, utasirányító emberek, új motorvonatok – Lázár János építési és közlekedési miniszter, illetve Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója sorolta a nyártól, több hullámban érkező újdonságokat.
Az ország és vármegyebérletnek, valamint a tarifareformnak köszönhetően sokkal többen használják a közösségi közlekedést, mint eddig bármikor, több, olcsóbb jegyet adnak el, legalább akkora a bevétel, mint korábban a drága jegyekkel volt – kezdte a Közlekedésinfót Lázár János.
Elmondta: a legnagyobb újdonság a késésbiztosítás lesz: június elsejétől a MÁV 20 perces késés után 50 százaléknyi jegyár-visszatérítést biztosít. Ez a papíralapú és az online (számítógépen, telefonos alkalmazásban) vásárolt, MÁV- és Volán-jegyekre is érvényes. Az applikációs vásárlásnál be kell kapcsolni hozzá a késési biztosítás funkciót. Az online jegyeknél automatikus a visszatérítés a megadott bankszámlára, a többi jegynél a célállomás jegypénztárába kell menni a pénzért. Lázár János arra számít, hogy
a 20 percen túli késések aránya 10 százalékról 4-5 százalékra csökkenhet.
A miniszter ez jelentős előrelépésnek nevezte, ráadásul nincs ilyenre példa Európában.
Megígérte, hogy 2026 elejére a MÁV-nak és Volánnak sem lesz olyan mosdója, amelyik ne lenne felújítva, ez több mint ezer vécét jelent. Dolgoznak a korábban megígért 1000 új busz beszerzésén, ezeknek egy részét a napokban forgalomba is állítják.
A használt, de jó állapotú mozdonyok beszerzéséről azt mondta: az eddigiek mellé 2026-ban újabb 30 mozdonyt bérelnek majd. Magyarországon naponta 200 mozdony közlekedik, ebből 100 hamarosan bérelt lesz. Később kérdésre válaszolva elmondta: az új mozdonyok olyan drágák, hogy az megfizethetetlen, de nekünk „megfelel egy jó állapotú használt”, például 10-15 éves svájci motorvonat is.
Lázár János szeretné elérni, hogy 280 új InterCity-kocsira vehessenek fel hitelt.
Kánikula, klímák
„A magyar vasúti hálózatot üzemeltetni negyven fokban komoly kihívást jelent” – mondta Lázár János, aki az ígéretek és vállalások mellett sem áltatna senkit azzal, hogy nem lesznek gondok, de komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a tavalyi kaotikus idén ne legyenek jellemzőek.
A nyári újdonságokkal kapcsolatban kiemelte:
a forró időszakokban segítőbuszok indulnak, ezek légkondicionált, újszerű járművek lesznek.
Még ezen kívül is buszflottát bérel és tartalékokat képez a MÁV azért, hogy még több utazónak biztosítani tudják a klímás utazást.
Az applikációban napokon belül látszódni fog, mely járművek klimatizáltak.
Mind a 3200 magyar településre lesz minimum egyszer klimatizált eljutási lehetőség, nagy települések vonatkozásában ezt többször is biztosítják.
Az utasoktól megértést kért, mert bár nagyon sok műszakot kibővítettek, a haváriaközpontot megerősítették és a MÁV- és Volán-dolgozók minden nap mindent megtesznek, hogy az emberek eljussanak A-ból B-be, de vannak jelentős műszaki és technológiai gondok, ezekkel küzdenek.
A MÁV saját forrásból kigazdálkodott annyi pénzt, hogy hamarosan megkezdhessék 36 állomás felújítását.
Új vonatok is jönnek a Balatonnál
Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója elmondta: tavaly sokszor szóltak a híradások lemaradó utasokról, forgalmi zavarokról, nem működő légkondikról – „tudunk ennél jobbak lenni”, ígérte.
Zajlanak a vasútipálya-felújítások
Újdonság, hogy próbaképpen a mediterrán térségből átvett technológiával Pécs térségében fehérre festik a sínszálakat, ez mérsékli a hőség miatti deformitásokat.
Nyáron az elővárosi vonalakon a legkisebb a forgalom, ősszel pedig a távolsági vonalakon – ezekben időszakokban lesz karbantartás.
Rákosrendezőn a nyár elején fognak dolgozni, nyár végén a Keletiben lesz karbantartás.
Nyáron 50-nel több IC-kocsi fog közlekedni, mint tavaly, mert 100 vasútikocsit újított fel és helyezett forgalomképes állapotba a MÁV, ezek fele IC-kocsi.
A Budapest-Kecskemét-Szeged vonal minden második órában KISS motorvonattal megy majd, ami klímás – vagyis a klímás vonatokkal jobban gazdálkodnak, más vonalakon is, például a Budapest-Békéscsaba közötti vonalon Flirt motorvonatok is forgalomba állnak majd.
Jelentős változás lesz, hogy 2025 nyarán csak klímás buszok járnak majd a Balaton-parton
Népszerűbb lett az utóbbi időben a Helikon járat, amelyen sok késés volt eddig, illetve a Dunántúlról a Balatonra induló vonatokra az utasok, kerékpárosok sokszor nem fértek fel. Ezt a vonalat az idén átalakítják, a Helikon Interrégió mellé elindul a Fenyves Interrégió, ami Pécset Tapolcával köti majd össze, illetve Keszthelytől Győrig kétszer annyi ülőhely jön, mint 2024-ben.
Lázár János vállalásában 70 helyett már 100 plusz mozdony szerepel, ebből 30 nagyteljesítményű megérkezik most számos vonalra, aminek révén
a menetrendszerűség és a megbízhatóság drámai értelemben nő
– jelentette ki Hegyi Zsolt, hozzátéve: „nem szeretnének olyan jeleneteket, hogy a mozdonyok meghibásodása miatt valakik csak félútig jutnak el”.
https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=314&href=https://www.facebook.com/lazarjanosfidesz/videos/1755389655396687/&show_text=false&width=560&t=0
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


