Drámai információk a magyar busz súlyos szlovákiai balesetéről

Drámai információk a magyar busz súlyos szlovákiai balesetéről

Menczer Tamás elmondta: a halálos áldozaton kívül 13 súlyos sérült van a szlovákiai buszbalesetben. Nehézkes az utasok összeírása.

Mint arról az Infostart is beszámolt, egy magyar autóbusz egy kamionnal ütközött a szlovákiai D2-es autópálya Csehország felé vezető szakaszán, a pozsonyzávodi pihenőhelynél.

A munkát nehezíti, hogy az utaslista az összeroncsolódott buszban van, és ezért nehezebb összeírni, hogy pontosan mennyien és kik utaztak a járművön – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára az InfoRádióban.

„A jelenlegi információink alapján budapesti és miskolci magyar állampolgárok utaztak a buszon, feltehetően nyugdíjasok. Egy halottról, 13 súlyos sérültről tudni, nyolc közepesen sérült utasról tudni, illetőleg még 37 könnyebb sérültről. Ez azt jelenti, hogy a mostani adatok szerint 59-en utaztak a járművön.”

A szlovák mentőegységek 4 vagy 5 kórházba viszik a sérülteket. A pozsonyi nagykövetség kollégái a nagykövetség helyszínén vannak és az összes kórházban is lesz követségi kolléga, hogy segítsen a tolmácsolásban, a családdal való kapcsolattartásban és minden másban.

Hírdetés

Menczer Tamás a Kínában tárgyaló Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert is tájékoztatta a történtekről.

Ha valaki a sérültekről szeretne érdeklődni, megteheti a hét minden napán 24 órában üzemelő Konzuli Tájékoztatási és Ügyeleti Központ telefonszámán.

A szlovák rendőrség közlése szerint a baleset körülményeinek kivizsgálása még zajlik, azt viszont már tudni lehet, hogy mindkét jármű vezetőjének negatív volt az alkoholtesztje.

A szlovák tűzoltók szóvivője szerint több mint 30 tűzoltó vonult ki a közeli Malackából és Pozsonyból a tragédia helyszínére. A forgalmat ideiglenesen elterelték, jelenleg az út járhatóvá tételén dolgoznak. A könnyebb sérülteket egy autóbusz szállította el a helyszínről, a súlyosakat mentőhelikopter.

Michal Palkovic frissen kinevezett szlovák egészségügyi miniszter a balesetről úgy nyilatkozott: a szlovák Országos Mentőszolgálat Operatív Központja (OS ZZS) és a kórházak arról biztosították, hogy minden sérültet azonnali és minőségi egészségügyi ellátásban részesítenek. „Mindent megteszünk azért, hogy megmentsük az életüket. Rendkívül sajnálom a baleset áldozatát, részvétem a hozzátartozóinak” – írta a bumm.sk.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »