Drámai elmozdulások a Jobbik támogatottságában

A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy a teljes választókorú népesség nagyjából egyharmada kormánypárti, közel egyharmada ellenzéki szimpatizáns, a maradék egyharmadot pedig a rejtőzködő bizonytalanok és a nem szavazók teszik ki.

– Évek óta az jelenti az ellenzék legnagyobb problémáját, hogy a teljes ellenzéki szelet akkora, mint a kormánypárti, előbbin viszont több szereplő osztozik. Viszont annak ellenére, hogy februárban a politikai napirend – elsősorban az olimpiaellenes kampány miatt – „zaklatott volt”, a hat közvélemény-kutató intézet közül a Momentum Mozgalom csak háromnál érte el az 1 százalékos mérési küszöböt – mondta Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet elemzője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Az adatokból az is kiderül, hogy a baloldal egésze még népszerűbb, mint a Jobbik. Ha pedig most tartanák a választásokat, akkor a 2014-es szavazási eredmény „nagyjából, jó eséllyel” megismétlődne – tette hozzá.

A Jobbik néppártosodására rátérve emlékeztetett: az ellenzéki párt támogatottsága a tapolcai időközi voksolás után a teljes népességben még majdnem 20 százalék volt. Utána viszont „teljesen kicsúszott a kezükből a politikai napirendformálás képessége, teljesen hangtalanná váltak a bevándorlási válságban, és láthatóan olyan témákat próbáltak feljátszani, ami nem feltétlenül találkozott a társadalom valós problémaérzékelésével”. Belső konfliktusok is előtérbe kerültek, így jelenleg 10-12 százalékon áll a párt, ami „brutális visszaesést mutat” – fogalmazott az elemző. Hozzátette: a néppártosodás taktikája abban a tekintetben sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hogy a Jobbikhoz korábban nem kötődő szimpatizánsokat nem tudták tartósan magukhoz kötni.

Hírdetés

Fodor Csaba szerint megalapozottak a Jobbik és Simicska Lajos kapcsolatáról szóló állítások. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a párt kétszer többet szerepel a nagyvállalkozóhoz köthető médiumokban, mint az úgynevezett g-nap előtt. A kifejezetten kormánykritikus beszámolók aránya pedig megötszöröződött. A mérések alapján ugyanakkor nem látszik, hogy pozitív értelemben „nagy, drámai elmozdulások lennének” a Jobbik támogatottságában – húzta alá.

Forrás: Kossuth Rádió 180 perc

The post Drámai elmozdulások a Jobbik támogatottságában appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »