Dráma a Hortobágyon: Ügyeskedők miatt ölhetik le állataikat a gazdák

Sorra jutnak a csőd szélére azok a gazdák, akik 3-3 és fél éve vesztették el legelőiket, akkor amikor a Hortobágyi Nemzeti Park pályázatain nem kaptak területeket. Gőgös Zoltán, az MSZP alelnöke pénteken a térségben járva azt látta, hogy a bejárt kétezer hektáron alig találni állatot, és állítása szerint rajta kívül ezt senki nem ellenőrzi

Amióta kiosztották a Hortobágyi Nemzeti Park legelőterületeit, azóta próbálják a berettyóújfalui gazdák felhívni a figyelmet arra, hogy olyanok kaptak földeket bérbe, akik nem teljesítik a vállalt feltételeket. A kiírás szerint kéthektáronként kellene egy állatot tartani annak, aki legelőt nyert.

Időközben a bíróság is megállapította, hogy sokan fiktív lakcímekkel nyertek a pályázaton, de a földek ennek ellenére a nevükön maradt.

Hírdetés

„Ahogy körbementünk, körülbelül 2000 hektárt tudtunk belátni és összesen harminc darab olyan állatot találtunk, ami hivatalos nyertesnek az állományában van. Ez azt jelenti, hogy az ezer darabbal szemben a töredékét, tehát három százalékát láttuk meg” – véli Gőgös Zoltán az MSZP alelnöke.

A szocialisták agrárpolitikus szerint a legnagyobb baj az, hogy senki sem ellenőrzi azt, hogy mi történik ezeken a területeken. Az egyik gazda azt mondta, hogy ő egy olyan legelőn legeltet, amit más nyert meg. „Bérleti díjat nem kér tőlem, de a támogatást ő veszi fel utána” – mondta Búj Gyula az ATV Híradójának. A gazdák közül többen is azon gondolkodnak, hogy felszámolják a gazdaságaikat, állataikat leölik, mert legelő nélkül nem tudnak nekik takarmányt vásárolni.

atv.hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »