Dráma a belgrádi repülőtéren, hosszan felszakadt az utasszállító oldala – videó

Dráma a belgrádi repülőtéren, hosszan felszakadt az utasszállító oldala – videó

Felszálláskor túlment a kifutópálya végén és hosszan „vágtázott” a repülő, mire fel tudott emelkedni. A gép több helyen, súlyosan megsérült.

Mint az airportal.hu írta, a szerb légitársaság Embraer E195-ös típusú járata Belgrádból Düsseldorfba indult február 19-án, vasárnap este. Ám a felszállást a személyzet nem a kifutópálya végén, hanem alig a felénél kezdte meg: a repülővel egy olyan gurulóút végén állak fel a futópályára, hogy mindössze 1273 méterre voltak a 3500 méter hosszú pálya végétől.

A 2008-ban gyártott Embraer nem tudott elemelkedni a futópálya végéig,

a túlfutás során a bevezető fénysornak és a navigációs berendezések oszlopainak is nekiütközött.

A pilóták folytatták a felszállást, de csak mintegy 1100 méterrel a futópálya vége után sikerült elemelkedni a repülőgéppel, és a futópálya vége után 2,6 kilométerrel is még csak 50 láb (15 méter) magasságon repültek. Aztán feljebb emelkedtek 4000 lábra, majd várakozás és egy sikertelen leszállás után egy órával később leszálltak ugyanarra a kifutópályára.

Senki nem sérült meg a hajmeresztő esetben, ám súlyos anyagi kár keletkezett a repülőben is és a reptéri infrastruktúrában is.

A baleset utáni felvételeken látszik, hogy hosszan végigszakadt a géptörzs bal oldala, megsérült a szárnytő (ahonnan üzemanyag is folyt), és a farokrésznél a vízszintes vezérsík is.

Hírdetés

Air Serbia Embraer E195LR aircraft (OY-GDC) returned back to Belgrade (BEG) after it hit an airport infra (landing instrument) while operating flight JU324 Belgrade – Dusseldorf on the evening of Sunday, February 18, 2024.#aircraft pic.twitter.com/T7g3Pen09q

— FL360aero (@fl360aero) February 18, 2024

Air Serbia Embraer ERJ-195 (OY-GDC, built 2008, leased from Marathon Airlines) received serious damage to its fuselage and left stabilizer when it hit obstacles behind the takeoff runway 30 at Belgrade-Intl AP (LYBE), Serbia. ADSB data suggest flight #JU324 to Dusseldorf took off… pic.twitter.com/PAg04HRGcs

— JACDEC (@JacdecNew) February 18, 2024

A belgrádi Nicola Tesla repülőtéren nem ez volt az első ilyen eset, de a mostani sokkal rosszabbul végződött. Korábban a FlyDubai Boeing 737-8MAX gépe Dubaiba induló gépe járt pórul: a gép ott sem a kifutópálya végéről startolt, és épp hogy csak el tudott emelkedni annak vége előtt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »