Drágulás jön, érdemes hamar tankolni – a nap hírei

A jövőben is biztosított a bulgáriai földgáztranzit – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter. A belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány parlamenti meghallgatását kezdeményezi az MSZP és a Jobbik. A kelet-ukrajnai Dnyipro városában már 40 holttestet találtak annak a lakóháznak a romjai között.

A jövőben is biztosított a bulgáriai földgáztranzit, így Magyarország energiaellátása biztonságban van – mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter Szófiában úgy fogalmazott: Bulgárián keresztül tavaly 4,8 milliárd köbméter földgázt tudtak vásárolni, és az is megnyugtató, hogy a szófiai kormány többször világossá tette, hogy a jövőben is biztosított lesz ez a szállítási útvonal. Stratégiai célnak nevezte emellett a szoros együttműködést az új források bevonása érdekében, és hangsúlyozta, hogy például az azeri gáz szerepének növeléséhez komoly infrastruktúra-fejlesztések szükségesek.

A belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány parlamenti meghallgatását kezdeményezi az MSZP és a Jobbik a múlt héten történt rendőrgyilkosság eddigi vizsgálati eredményeiről. A szocialista Harangozó Tamás és a jobbikos Lukács László György, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottság alelnökei azt is kezdeményezik, hogy vizsgálják meg: milyen lehetőség van a körzeti megbízottak, járőrök, pénzkísérők és vonatkísérők test-páncéllal és testkamerával való ellátására. Eközben a rendőrgyilkosság gyanúsítottja 30 napos letartóztatásba került.

Több ezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz a múlt heti esőzések után. Elsősorban a fővárosban, valamint Pest, Fejér, Veszprém, Baranya és Somogy megyékben, valamint Pécsett, Kecskeméten és Tatabányán jelentettek beázásokat. A több mint 3700 kárbejelentésre, a társaságok csaknem 340 millió forintot fizettek már ki vagy különítettek el büdzséjükben. A Mabisz arra számít, hogy a kárösszeg tovább nőhet, mert az előrejelzések szerint a következő napokban akár kéthavi csapadékmennyiség is lezúdulhat.

Csaknem 1900 esethez riasztották tavaly a tűzszerészeket, akik mintegy 130 tonna robbanóeszközt és lőszert semmisítettek meg. A legtöbb riasztás Pest és Fejér megyéből érkezett, ahonnan jellemzően különböző típusú aknavető- és tüzérségi gránátok, kézigránátok, illetve lőszerek kerültek elő.

A kelet-ukrajnai Dnyipro városában már 40 holttestet találtak annak a lakóháznak a romjai között, amelyet a hétvégén ért orosz rakétatalálat. A mentőalakulatok még több tíz embert keresnek. Az ukrán hatóságok szerint a háború kezdete óta ez volt a legtöbb civil áldozatot követelő orosz támadás. A rakéta egy kilencemeletes panelházat talált telibe a városban

Hírdetés

Közös hadgyakorlatot kezdett Oroszország és Fehéroroszország. Minszk szerint a légi műveletek védelmi jellegűek, és az ország nem lép be az ukrajnai háborúba. A február 16-ig tartó gyakorlat az összes fehérorosz katonai repülőtéren zajlik. Az ukrán fővárosban és a Nyugaton is attól tartanak, hogy Moszkva Fehéroroszországot felhasználva újabb szárazföldi támadást indíthat Ukrajnában, akárcsak tavaly februárban, amikor fehérorosz területről, északról is orosz csapatok léptek be Ukrajna területére.

Az élelmiszer-, az energia- és egyéb válságok megoldásának módjairól tanácskoznak Davosban a Világgazdasági Fórum résztvevői. A tanácskozásra több mint 100 ország képviselőit, köztük több mint 50 állam- és kormányfőit várják, azonban Oroszország nem kapott meghívást. A fórum előestéjén közzétett, globális kockázatokról szóló jelentés szerint a következő 2 évben a fő veszély a megélhetési költségek növekedésének válsága lesz. A második helyen a természeti katasztrófák és szélsőséges időjárási események, a harmadik helyen a geogazdasági konfrontáció áll. A davosi fórum január 20-ig tart.

Ha Magyarország módosítani akar a szankciókon, vagy el akarja törölni azokat, akkor erről a 26 tagállamot kell meggyőznie – reagált az Európai Bizottság szóvivője a Nemzeti konzultációra. A hvg.hu cikke szerint Peter Stano kiemelte: tudomásul veszik a magyarországi konzultáció eredményét és a nagyon alacsony részvételi arányt is. Hozzátette: a tagállami kormányok eddig teljes egyetértésben döntöttek a szankciókról, és az eddigi 9 szankciós csomagot az Orbán Viktor miniszterelnök vezette kormány is megszavazta. Az 1,4 millió ember által kitöltött kérdőív eredményei szerint a válaszadók 97 százaléka nem ért egyet az uniós szankciókkal.

Tavaly 369 szervátültetést végeztek Magyarországon, többségében elhunyt donorból eltávolított szervvel. Az Országos Vérellátó Szolgálat Transzplantációs Igazgatóságának adatai szerint az év végén 1255 beteg várakozott életmentő szervátültetésre. A transzplantált betegek várakozási ideje a májátültetés esetében volt a legrövidebb, háromnegyed év. Tüdő- és szívátültetésre átlagosan egy-másfél évig várakoztak.

Az LMP azt követeli a kormánytól, hogy adja oda a fővárosnak a Lánchíd felújítására megígért 6 milliárd forintot, a budapesti városvezetéstől pedig azt, hogy határozottabban álljon ki az átkelő autómentessé tétele érdekében. Gál József, az LMP szóvivője kijelentette: csökkenteni kell Budapest légszennyezettségét, elsősorban a közösségi közlekedés fejlesztésével és az autósforgalom visszaszorításával.

Drágul 10 forinttal az üzemanyag szerdától. A holtankoljak.net információi szerint a 95-ös benzin átalgára 632, a gázolajé 691 forintra emelkedik. Az üzemanyagok ára legutóbb a múlt héten változott, akkor csökkent.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »