Drágul a vonatjegy is

Drágul a vonatjegy is

Drágul a vasúti személyszállítás július 1-től, miután a kormány pénteken jóváhagyta a Román Államvasutak személyszállító részlegének idei költségvetését, amely 20 százalékos díjemelést ír elő.

A vonatjegyek drágulását Sorin Grindeanu közlekedési miniszter jelentette be közösségi oldalán. Emlékeztetett, hogy a vasúti személyszállítás díjai 2013 óta, kilenc éve változatlanok (akkor 10 százalékkal emelkedtek), azóta pedig jelentősen drágult az üzemanyag és a villamos energia. Hozzátette, hogy a vállalat vezetősége azért kérte ezt a drágítást, hogy beruházásokat hajthasson végre, illetve elvégezhesse a karbantartási munkálatokat. A miniszter közölte: a vasút az egyik fő haszonélvezője az európai uniós helyreállítási tervnek, és biztosította a közvéleményt, hogy szigorúan ellenőrizni fogja a gördülőállomány korszerűsítésére irányuló beruházások megvalósítását.

Hírdetés

A 12 ezer alkalmazottat foglalkoztató állami vasúttársaság személyszállító részlege az elmúlt években jelentős veszteséget halmozott fel, és vagonokkal is rosszul áll, a meglévő 2300-ból csak 850-et tud használni, a többi elavult. A kormány szombaton egy másik rendeletben közel 44 millió euró állami támogatást hagyott jóvá a vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) számára. A 210 millió lejt meghaladó összeget a cég a világjárvány miatt 2020. március 16-a és 2020. december 31-e között elszenvedett veszteségei kompenzálásaként kapja, és legkésőbb június végén utalják át a szállításügyi minisztérium költségvetéséből. A kormány közleménye szerint az állami támogatást jóváhagyta az Európai Bizottság is.

Elítéltek egy volt minisztert

Első fokon nyolc és fél év börtönbüntetésre ítélte a legfelsőbb bíróság Sebastian Vlădescu volt pénzügyminisztert, akit kétrendbeli megvesztegetés elfogadásában és befolyással való üzérkedésben találtak bűnösnek. Az ítélet nem jogerős, a vádlott fellebbezhet. Ugyanabban az ügyben Mircea Ionuț Costea, az Eximbank volt vezérigazgatója 7 év, Constantin Dascălu, a közlekedési minisztérium volt államtitkára öt és fél év, Cristian Boureanu volt törvényhozó pedig négy év és három hónap börtönbüntetést kapott. A korrupcióellenes ügyészség által összeállított vádirat szerint a vádlottak 2005 és 2017 között kenőpénzt kértek az osztrák Swietelsky-Wiebe-Takenaka cégek alkotta konzorciumtól, hogy elnyerjék a Bukarest–Konstanca vasútvonal felújítására kiírt különböző közbeszerzési pályázatokat. A vádhatóság szerint az osztrák cég összesen 20 millió euró kenőpénzt fizetett a vádlottaknak, akiket Josef Hornegger üzletember, a konzorcium képviselője buktatott le, miután egy másik ügyben elismerte, hogy megvesztegette a vádlottakat. Ennek köszönhetően Hornegger három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, és 1,1 millió euró kifizetésére kötelezte őt a bíróság. A kenőpénz amúgy a Vlădescu által irányított vagy hozzá közel álló, adóparadicsomokban bejegyzett cégekhez került fiktív szerződések révén.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »