Drágábban strandolunk idén nyáron a Vadasban Kacsinecz Krisztián2025. 05. 27., k – 16:35 Párkány |
Többet fizetünk idén nyáron, ha egynapos belépővel strandolunk a párkányi Vadasban. Az egynapos felnőtt jegy már 19 euróba kerül, az egy napra szóló gyerekjegyért pedig 15 eurót kell kipengetni.
Május elején nyitott a Vadas fürdő, ám a főidény már kopogtat, a jobb idővel pedig egyre több fürdővendég érkezik. Ne lepődjünk meg viszont, ha az egynapos belépőért már jóval többet kell fizetnünk a tavalyi árakhoz képest. A Vadasba az egynapos felnőtt belépő már 19 euróba kerül, az egynapos gyerekjegy pedig 15 euróba.
Hogenbuch Endre igazgató lapunknak úgy nyilatkozott, bár a négyeurós emelés elsőre soknak tűnik, mégsem számít horribilis árnak, ugyanis erre a lépésre a különböző adófajták emelkedése és az általános gazdasági helyzet miatt volt szükség, ráadásul a konkurencia is emelte az árait.
A parkolás sem lesz ingyen
„A tranzakciós adó bevezetése, a jövedelmi adó 21-ről 23 százalékra történő emelése, az áfa 10 százalékról 23 százalékra emelése, a minimálbér növekedése – ez mind-mind befolyásolta az idei árképzésünket. Elég komoly inflációs teher is van emögött, nem beszélve arról, hogy tavaly még nem emeltünk árakat, de a versenytársak igen, ráadásul Szlovákia egyik legnagyobb fürdője vagyunk, ehhez mért vízfelülettel“ – közölte Hogenbuch.
A párkányiaknak továbbra is jár a 60 százalékos kedvezmény, ám ezt már az új, megemelt jegyárból számítják ki. Májusban, júniusban és szeptemberben viszont a 65 év feletti, helyi nyugdíjasok ingyen strandolhatnak a Vadasban.
Az ún. öreg fürdőt július elsején nyitják és augusztus végén zárják, kisebb mértékben ott is emelkednek a jegyárak.
Az autóval, buszokkal érkezők számára szintén fontos információ, hogy június folyamán a Vadastól a központi buszmegállóig terjedő szakaszon minden egyes parkolóhely fizetőssé válik.
Az autóért naponta három eurót, a buszokért naponta 20 eurót kell majd fizetni
– értesült az Új Szó Máčai Mariántól, a városháza osztályvezetőjétől. Pontos dátuma még nincs a parkolódíj bevezetésének, de a jövő hónapban biztos érvénybe lép, automatát is kihelyeznek.
15 milliós fejlesztés, novemberben kezdenek
A Vadas még idén elkezdi azt a 15 millió eurós beruházást, melynek keretében egy új komplexumot, egy komolyabb wellnessközpontot épít. A kivitelezőre jövő héten írják ki a versenypályázatot.
Hogenbuch Endre igazgató becslése szerint június végére már ismert lehet a kivitelező, aki novemberben léphet az építési területre. Előtte azonban, már a nyári idény után, elbontják a főpénztár épületét és a mellette lévő büfésort is. A köztük lévő térköves, betonozott részt felszedik, illetve feltörik, a törmeléket újrahasznosítják majd az új létesítmény alapjaiban.
Nagyobb, látványosabb attrakcióval idén nem készülnek a Vadas strandján, a szállodában, illetve a Westend szálláshelyeken viszont korszerűbbé tették a szobákat.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


