Puss Sándor jezsuita atya jelenleg Köbölkúton végzi plébánosi feladatait. A közelmúltig a templom melletti plébánián lakott, a hidegek beköszöntével azonban a párkányi plébániára költözött az energiatakarékosság jegyében.
Mi motiválta a döntését?
Harmadik éve vagyok itt Köbölkúton, bár nem vagyok plébános – igyekeztem minden nap itt lenni, itt élni. Ennek ellenére a hívek 99% mindent vasárnap akar elintézni, amikor legkevésbé ér rá a papi ember. Előtte a Csallóközben helyettesítettem egy megüresedett plébánián, ott sem volt sokkal jobb a helyzet, ott úgy mondják – a kutyát sem érdekli, hogy ott lakik a pap. Csak vasárnap van rá szükség, no meg, ha temetni kell. Az egyházvezetés felsőbb köreiben még úgy vélik, lakjon működési helyén a pap, hogy ha beteghez kell menni – kéznél legyen. Évente 30-35 temetés van, eddig csak kétszer hívtak a beteghez. Pedig a többi sem volt hirtelen halál.
Mindebből arra a következtetésre jutottam, fölösleges fönntartani, télen kifűteni a plébániát – arról nem is beszélve, hogy havi 860 euróba kerülne. Így hát beköltöztem a párkányi esperességre – ami autóval 18 perc távolság (ha netán szükség lenne papra).
Hogy fogadta ezt a község?
Ahogy az szokásos, visszahallottam, hogy a pap itt hagyott minket, elköltözött. Pedig csak a téli fagyos hónapokról van szó. Sőt beépítettem egy kandallót – s most, hogy kint sincs fagy, néha ott alszom, nappal ott vagyok – misézek. Persze akadtak olyanok is, akik azonnal kaptak rajta és hozzátették: jobb is, hisz az adventi ünnepségen sem szólt egy szót sem szlovákul (Csemadok szervezte, ilyenkor nem szokás – mondták a szervezők). Bevallom őszintén, nem is nagyon vártam, hogy megértsenek. De hozzá kell, hogy tegyem, volt, aki saját házát ajánlotta fel, hogy lakhatnék ott is, ott kisebb a gázfogyasztás, az nem céges gázszámla. Az emberek nem rosszak, csak mindig akadnak rosszindulatúak is köztük. Minket jezsuitákat úgy oktatnak: ha azt akarjuk, hogy mindenki meg legyen velünk elégedve, a polgármester is, az iskolaigazgató is (szlovák is – magyar is), mindenki – akkor a Jóisten nem lesz velünk megelégedve. Egy szerzetes általában oda megy, ahol nem várják és arról kell beszélnie, amit nem szívesen hallgatnak.
Vannak hasonló példák környékünkön?
Amikor a nyitrai egyházmegyébe kerültem, Udvardon laktunk együtt – ott már előttem is laktak papok együtt. Galántán szintén többen laknak egy fedél alatt. S most, hogy eltemettük Istenben megboldogult XVI. Benedek pápát, hivatkozhatom őrá is – Ő is ebben látta az egyház jövőjét, kis papi közösségekben.
Az az ósdi modell, hogy egy hatalmas plébánia épületében él a pap, aki a falu szíve-lelke már a múlté. A pap, aki gazdálkodik az egyházi földeken, sőt munkáltató is, legalább egy gazdasszonyt is alkalmaz – már nem fog visszajönni. A reális jövő egyházképbe jobban beleillenek a papi közösségek.
Okoz-e ez a távolság nehézséget?
Semmit, sőt, előnnyel jár. Híveim is tudják, télen járunk fürödni a Dunára – ez most három percnyire van. Kedvenc sportom az úszás, a párkányi uszoda tíz percnyire van – reggel 5.40-kor nyitja kapuit. Az esztergomi bazilika húsz perc, oda járok elmélkedni. A prímási levéltár is egyszeriben kéznél van – most ide járok kutatni. A köbölkúti hívek telefonon mindig elérnek és ha szükséges, a lehető legrövidebb idő alatt a helyszínen tudok lenni.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
