Dr. Pásztor Bálint: Sikerült a célunkat megvalósítani

Dr. Pásztor Bálint: Sikerült a célunkat megvalósítani

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a választási sajtótájékoztatóján elmondta, ismét nyerni tudtak Topolyán, Zentán és Magyarkanizsán.

A Vajdasági Magyar Szövetség talpon maradt a szerbiai önkormányzati választásokon – hangsúlyozta dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke az önkormányzati választások éjszakáján tartott sajtótájékoztatóján, Szabadkán. A VMSZ győzött, az első számú erő maradt három vajdasági önkormányzatban is: Topolyán, Magyarkanizsán és Zentán.

„Azt a célt, amit megfogalmaztunk a választási kampány elején, hogy győzni szeretnénk azokban az önkormányzatokban, amelyekben a választásokat megelőzően is polgármesterrel rendelkezett a Vajdasági Magyar Szövetség, ezt a célt el tudtuk érni. Olyannyira el tudtuk érni, hogy Topolyán és Magyarkanizsán abszolút többsége lesz a Vajdasági Magyar Szövetségnek, Zentán pedig majdnem abszolút többségünk van. Egy mandátum hiányzott az abszolút többséghez, de stabilan az első számú politikai erő Zentán is a Vajdasági Magyar Szövetség.”

Hírdetés

A VMSZ 23 önkormányzatban indult önálló listával. Mindegyikben bejutott a képviselő-testületekbe. Ez a szórvány közösségekre is igaz – tette hozzá a pártelnök. „Bejutottunk például Pancsován, Zichyfalván, Zomborban és Apatinban, Újvidéken, Nagybecskereken. Az összes többi önkormányzatban Vajdaság északi részén pedig a VMSZ stabilan a második számú politikai erő, ahogy ez eddig is mindig volt.”

Folytatják a koalíciót a Szerb Haladó Párttal minden önkormányzatban, mivel az SZHP stratégiai szövetségese a pártnak. Dr. Pásztor Bálint arról is szólt, hogy gratulált Aleksandar Vučićnak, Miloš Vučevićnek és Stevan Bakićnak a haladók választási eredményeihez. Kiemelte, Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter és Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese gratulált a Vajdasági Magyar Szövetség választási eredményeihez.

„Mindenhol folytatjuk az együttműködést a Szerb Haladó Párttal, hiszen ennek a két pártnak stratégiai szövetsége működik ebben az országban. Tehát ugyanúgy ahogy a VMSZ magyarországi szövetségese a Fidesz, úgy a szerbiai szövetségese a Szerb Haladó Párt. Azt gondoljuk, hogy ez a koalíció jó eredményeket hozott az elmúlt 10 évben, és mindenhol folytatni fogjuk ezt az együttműködést.”

Dr. Pásztor Bálint hozzátette, december után most is sikerült megőriznie a VMSZ-nek a pozícióját és megerősödött, Pásztor István tragikus halálát követően, amely október végén érte a pártot. Leszögezte, a köszönettel tartoznak a választópolgároknak azért, mert ebben a pillanatban is kijelenthető, hogy két párt maradt talpon Vajdaságban, ez pedig ez pedig a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség.

Forrás: PannonRTV

The post Dr. Pásztor Bálint: Sikerült a célunkat megvalósítani appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »