Erről tanúskodik a II. Vajdasági Magyar Közösség Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiájának tervezete – nyilatkozta dr. Pásztor Bálint.
A tervezet megtalálható a Prosperitati Alapítvány, illetve a VMSZ honlapján. Az elkövetkező két hónapban a közvita keretében minden érdekelt számára lehetőség nyílik, hogy véleményt mondjon a dokumentumról – részletezte a párt elnöke. Ennek két módja van: a Prosperitati Alapítvány e-mail címére bárki elküldheti az észrevételeit, ezen felül pedig hét helyszínen szerveznek közvitát az elkövetkező időszakban, ahol személyesen is véleményt nyilváníthatnak az emberek. Dr. Pásztor Bálint, hangsúlyozta, az előző időszakra vonatkozó stratégia eredményt hozó részeit megtartották, a tapasztalatok alapján pedig új elemekkel bővítették ki a szakemberek. A VMSZ elnökével készült teljes interjút megtekinthetik Közügyek című hírháttérműsorunkban.
Dr. Pásztor Bálint, elnök, Vajdasági Magyar Szövetség: „Mindamellett, ami az elmúlt 10 évben is azt eredményezte, hogy a mi közösségünk tagjai meg tudtak kapaszkodni a szülőföldjükön, meg tudtak erősödni, az hogy 60 000 vajdasági magyarnak az itthon maradását biztosította ez a program, az hogy a sikeresen pályázók körében, tudományos alapon biztosítható, hogy magasabb a demográfiai mutatóknak az aránya, a gyermekvállalási kedv, tehát mindezeket a jó dolgokat megtartottuk, de hozzátettünk új elemeket is az elmúlt 10 esztendő tapasztalatai alapján. Az egyik új elem, az hogy hangsúlyosabban szólunk azokhoz, akik valamikor hónapokkal, évekkel, évtizedekkel ezelőtt elhagyták a szülőföldjüket és valahol máshol próbáltak szerencsét. Ők az elmúlt 10 évben is pályázhattak, például a falusi házvásárlás esetében több olyan esetről tudok, amikor azért költöztek haza, a külföldön élő vajdasági magyarok, mert sikeresen pályáztak és házat tudtak vásárolni Vajdaságban.”
Forrás: Pannon RTV
The post Dr. Pásztor Bálint: A vajdasági magyar közösség konkrét jövőképpel rendelkezik appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »


