Dr. Ilkei Csaba: Ügynökök az Országgyűlésben, 1990-1994 – Kikkel bővül a behálózott képviselők köre? (III. rész)

Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató 2010 tavaszán elsőként dolgozta fel az átmentett állambiztonsági múlt tetten ért következményeit az első szabadon választott magyar országgyűlés (1990 – 1994) képviselői körében.

Az elmúlt nyolc évben tovább folytatta kutatásait, melyek eredményeit új tanulmányokban tárja fel. Sorozata I. részét itt közöltük.

 A sorozat II. folytatását legutóbb itt olvashatták.

Most a sorozat III. része következik.

 

Sárossy László („Dunai András”, „Kovács István” inf.) MDF

 

Az MDF színeiben az 1990. évi választások második fordulójában szerezte meg Budapest 4. sz. választókerülete (III. ker.) parlamenti képviseletét. Három hétig a Gazdasági Bizottság titkára, 1990. május 24-től 1993. február 23-ig a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkára. 1993. március 9-től 1994. június 27-ig a Költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság tagja. Részt vett az IPU magyar-finn tagozatának munkájában.

Huszonegy éves korában, 1966. február 15-én, a Veszprémi Vegyipari Egyetem hallgatójaként szervezte be az állambiztonság: Ratkó Sándor r. százados a Veszprém megyei politikai rendőrség, a III/III-1 alosztályáról terhelő adatok alapján „Dunai András”, majd „Kovács István” fedőnéven az egyetemi ifjúság „ellenséges elemeinek” elhárítása céljából. 1967. március 21-én átvette a III/III-2-b osztályról Berecz István r. alhadnagy.

Beszervezési dossziéja volt, amint ezt a mágnesszalagok hálózati adattára (ÁBTL 2.3.2. H – Adattár) is mutatja, de megsemmisült. 1967 és 1969 között írott jelentéseit – köztük a saját kézzel írottakat – azonban megőrizte az ÁBTL-ben olvasható munka dossziéja: ÁBTL 3.1.2. M-30343. Szerepel az állambiztonsági nyilvántartóban, 6-os kartonja van és megtalálható a mágnesszalagok most megnyitott hálózati adattárában is. 1969. október 8-án került állambiztonsági anyaga az irattárba, miután megtagadta a titkos együttműködést.

Sárossy László 1945. március 26-án született Békásmegyeren, Pest – Pilis – Solt –Kiskun vármegyében. Édesanyja: Bohák Julianna varrással foglalkozott és négy gyermeket nevelt, Lászlón kívül Imrét (1935), Jánost (1941) és Dezsőt (1943). Apja: Sárossy Dezső gépészmérnök a II. világháború végén a Ganz Villamossági Gyár főmérnöke, a Kohó- és Gépipari Minisztérium Tervező Intézetének osztályvezetőjeként ment nyugdíjba 1961-ben.

1969-ben nősült, felesége Bátai Eszter, a Frekvencia Gazdálkodási Intézet beruházója, házasságukból három gyermek született: az ikerpár Eszter és Anita (1970) és Julianna (1983).

A gimnáziumot az esztergomi ferenceseknél kezdte és az óbudai Árpád Gimnáziumban fejezte be 1963-ban. Előfelvételt nyert a Veszprémi Vegyipari Egyetemre. Tanulmányai megkezdéséig a budapesti Rádiótechnikai Gyárban segédmunkás. 1966-ban az egyetemről átjelentkezett a fővárosi Felsőfokú Élelmiszeripari Technikumba, ahol 1969-ben kap oklevelet. Négy évig a Pannónia Szálloda és Vendéglátó-ipari Vállalat áruforgalmi előadója volt. 1973-tól az Agrárgazdasági Kutató Intézet tudományos munkatársa, 1982-ben tartósítóipari szakképesítést szerez a Kertészeti Egyetem Tartósítóipari Karán. 1986-tól 1990-ig a Magyar Agrártudományi Egyesület főtitkára.

1988 őszén lépett be a Magyar Demokrata Fórumba. Már korábban terjesztette a „Demokrata” című szamizdat kiadványt, megjelent a lap körül csoportosult értelmiségiek összejövetelein.1988. novemberében a Kiskunmajsán megrendezett I. mezőgazdasági fórum egyik szervezője. Szakemberként tagja a párt országos elnöksége mellett a kormány megalakulásáig működő mezőgazdasági bizottságnak. Az MDF III. kerületi szervezetének egyik vezetője. Alapító főszerkesztője az „Aquincum” című kerületi politikai lapnak. 1993. január 24-től az MDF elnökségének tagja.

Állambiztonsági munka dossziéjának csak a II. kötete érhető el az ÁBTL-ben (3.1.2. M-30343) Ekkor már a BM III/III. csoportfőnökségének 2-b alosztálya foglalkoztatta, amelynek feladata az „ifjúságellenes reakciós erők elhárítása” volt a fiatalok körében” (egyetemek, főiskolák, ifjúsági klubok, galerik, stb.) Egyetemistaként, még Veszprémben egy könnyűzenei ifjúsági klubot szervezett, ami nemcsak a fiatalok, hanem az állambiztonság érdeklődését is felkeltette.

 Budapesten a kapcsolattartó tisztje Fodor Sándor r. őrnagy volt a 2-b alosztályról. Jelentéseit döntően a Felsőfokú Élelmiszeripari Technikumból adta, abból a tankörből, melyhez tartozott. A legtekintélyesebb hallgatót: Sziklay Attilát többször is jellemzi, még az egyetemről ismerte, évfolyamtársa volt, félévvel korábban került el Veszprémből, mint ő. A tanári kar tagjait sorra veszi, név szerint minősíti, politikailag a semleges csoportba tartozóknak tartja őket, s megállapítja róluk:

 „…az aki nincs ellenünk, az velünk van irányvonal alapján feltétlenül megbízhatóak, sőt, ezen túlmenően is úgy érzem, jó oldalon állnak.”

 A diákokról az az első benyomása, hogy „politikailag meglepően passzívak, ennek okát még nem tudom, a következő évben jobban megfigyelem a KISZ tevékenységét és az egyes intézkedések visszhangját…”

1967. decemberében Sárossy („Dunai András” fn. informátor) meleg napokat él át, mert elveszti az állambiztonságnak írt egyik szigorúan titkos jelentését mielőtt azt átadná kapcsolattartó tisztjének. Fenn áll a veszély, hogy a jelentés megtalálója felfedi a titkos együttműködést a technikum hallgatói és tanárai előtt, s a dekonspiráció végzetes lehet számára. Nem sikerül tisztázni az elvesztés körülményeit, noha Fodor Sándor őrnagyon kívül Kiss Pál r. őrnagy is körültekintően foglalkozik a történtekkel. Az alosztály a helyszíni ellenőrzés és terepszemle után elhatározza az informátor titkos eszközökkel való ellenőrzését is. Felvetődik a kapcsolat további fenntartásának vagy megszüntetésének kérdése is. Ezzel kapcsolatban Fodor őrnagy a következőket írta jelentésében a feletteseinek:

„Arra a határozott felvetésünkre, hogy akarja-e [ti. Sárossy] a kapcsolatunk további fenntartását, a munkánk további segítését, – igennel válaszolt. Elmondotta, hogy részére a kapcsolattartás nem jelent különösebb terheket és szeretne hasznosan segítségünkre lenni. Ezután nyilatkozatot vettünk tőle, mely szerint a jövőben jelentéseit nem Dunai András”, hanem „Kovács István” fedőnéven fogja aláírni. Megjegyzem, hogy az új fedőnevet az inf. saját maga választotta és egy ugyanilyen nevű NSZK-ban élő személlyel folytat levelezést..”

A nyilatkozat aláírása után Sárossy felvetette, hogy szeretné meglátogatni Dániában élő bátyját a nyár folyamán, az állambiztonsági főtisztek láttak esélyt arra, hogy útlevelet kaphasson.

Eltelik két hónap, nem kerül elő az eltűnt titkos jelentés, de úgy tűnik, szerencsésen túlléphetnek a történteken. „Kovács István” ezt jelenti 1968. február 21-én:

„Az eltűnt jelentésemnek eddig semmiféle reakcióját nem tapasztaltam, ennek ellenére a megbeszélt defenzív magatartást tanúsítom.”

Áprilisban hallgatókat jellemez, évfolyamtársairól jelent abból a tankörből, melynek ő is tagja. Tizenhét nevet vesz sorra, mindenkiről ír valamit.

Nagy baj nincs, de például Cs. M. „Politikai állásfoglalása nem egészen egyértelmű”, „megtudtam, hogy jó ideig Belgiumban élt.”

A tankörben K., Sz., és U. a hangadó:

” K. elejtett megjegyzéséből arra következtetek, hogy köznyelven mondva, huligán. Mesélte, hogy egyszer a Kisstadionban valami zenekari koncerten megverték a rendőrök…és az iskolában is pénzre kártyázik.”

 „Összegezve, a lányok közül Cs.-t tartom gyanúsnak, a fiúk közül a K., -Sz., -U. hármast.”

A kapcsolattartó őrnagy bővebb információk beszerzésére utasítja.

Információi azonban nem eléggé konkrétak, az állambiztonság számára langyosak, mást és többet várnak tőle.

1968. október 9-én meglepő tényt jelent az alosztálynak Fodor Sándor őrnagy:

„Nevezett a legutóbbi találkozónkon adott jelentésében az együttműködésünk eredménytelenségére, a felderítő munkában való alkalmatlanságára és elfoglaltságára való hivatkozással kapcsolatunk megszakítását kérte.”

Az őrnagy azonban álláspontjának megváltoztatására vette rá az informátort, miután tisztázták a jelentésben felvetett problémákat. Megállapodtak abban, hogy továbbra is fenntartják kapcsolatukat. Ám tekintettel arra, hogy „Kovács” államvizsgázik, a találkozókat két havonként három alkalommal tartják. Konkrét feladatul kapta a csehszlovák bevonulásról és az „ellenforradalom” közelgő évfordulójával kapcsolatos megnyilatkozások összegyűjtését.

Az informátor csak szóban jelentett, azzal azonban tartótisztje nem lehetett elégedett, mert semmitmondó volt. Mivel a csapatokat fokozatosan kivonják, a hallgatók a kérdéskört lezártnak tekintették. A legfajsúlyosabb új hír az volt, hogy Sz. A. nem lépett be a KISZ-be, nem foglalkozik politikával.

Innen a titkos együttműködés egyre romlott, tartalma kiüresedett, az út egyenesen vezetett a kapcsolat teljes felszámolásához. A dosszié anyagát 1969. szeptember 20-án zárták le és október 8-án helyezték irattárba.

 

    Mágnesszalagok, Orbán hálózatának azonosítása

 

Sorozatom I. részében említettem a mágnesszalagok (titkosszolgálati adathordozók) sorsát és kétséges jövőjét.

A papíralapú belügyi nyilvántartás után az 1974-ben létrehozott első komoly informatikai adatbázis: az EGPR volt (Egységes Gépi Prioráló Rendszer), több állambiztonsági adattárral.

 Ebből az egységes rendszerből 1990 januárjában kiemeltek három állambiztonsági adattárat korabeli számítógépes adathordozókra, vagyis mágnesszalagokra. Ezek közül 18 szalagot a Nemzetbiztonsági Hivatal, majd jogutódja: az Alkotmányvédelmi Hivatal őrzött, egyet: a 19. szalagot pedig az Információs Hivatal. Egészen 2017-ig, amikor döntés született arról, hogy át kell adni őket a szaklevéltárnak: az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának azzal a céllal, hogy a minősített adatok titkosságának feloldása után júliustól a kutatók tanulmányozhassák az engedélyezett adattárakat.  Az átadás megtörtént, ám a 19. mágnesszalag maradt az Információs Hivatalnál.

A júliusból gyakorlatilag szeptember lett. Az már előre látható volt, hogy a szalagok teljes hossza csökkent 1990 óta, sok adatot bizonyíthatóan töröltek róluk. (De már 1990 előtt is rendszeresen módosították a gépi nyilvántartást.) A rendszerváltozást követő években különböző kormányok megbízásából több munkabizottság is foglalkozott a mágnesszalagok vizsgálatával, állapotuk felmérésével, adattartalmuk lementésével, tisztításával, olvashatóvá tételével. Legtöbbjük jól látta jelentőségüket, azt, hogy megőrizhették a rendszerváltoztatás idején megsemmisített, elpusztult, eltüntetett papíralapú iratállomány adattartalmát, az ÁBTL-ben nem található dokumentációt, így „előkerülhetnek” azok a fontos iratok is, amelyekről már lemondtak. „Az iratmegsemmisítések okozta hiányok részleges pótlása csak ezekkel az adattárakkal lehetséges” – vélte a Kenedi Bizottság, amely beszámolójából 2008-ban az is kiderült, hogy a mágnesszalagokon található hálózati nyilvántartást – amely az állambiztonsági szolgálatok legteljesebb hálózati nyilvántartása – 1990 után a Nemzetbiztonsági Hivatal legalább kétszer kinyomtatta. A sorban utoljára a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tekintette át a szerkezeti jegyeket, feldolgozást célzó kutatás nélkül.

Az ÁBTL kutatói a jelenleg tanulmányozható hálózati (H) adattárban megtalálhatják az állambiztonság beszervezett, foglalkoztatott és kizárt hálózati személyeinek adatait, a hálózati személyek kapcsolataira, valamint a találkozási (T) lakásokra és a konspirált (K) lakásokra vonatkozó azonosító adatokat.

A várakozások ellenére sem elérhetők azonban a BM III/I. Csoportfőnökség (hírszerzés) és az MNVK/2. csoportfőnökség (katonai felderítés) 1990 előtti hálózati adatbázisai. (Ebben a vonatkozásban még nem hozott eredményt a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgatójának március 27-én megkötött együttműködési megállapodása. Ami nem vonatkoztatható el attól a parlamentben ismét megnyilvánult ténytől, hogy a kormánykoalíció pártjainak nincs politikai szándéka az állambiztonsági múlt feltárására, az ügynökügyek törvényes rendezésére.)

Ezen túlmenően nem kutathatók azoknak a „Különlegesen fontos, titkos” (KFT) minősítésű hálózati személyek adatai sem, akik együttműködése titokban tartásához fontos államérdek fűződött, dekonspirálódásuk komoly politikai és erkölcsi kárt okozhatott volna 1990 előtt.. A KFT minősítést a BM III (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség vezetője és helyettesei kezdeményezhették, a személyek beszervezését kizárólag a belügyminiszter engedélyezhette. Hálózathoz tartozásuk a nyilvántartás prioráló rendszeréből nem derülhetett ki, különleges védelmük érdekében hálózati kartonjukat ki kellett venni az ÁB-nyilvántartásból és elkülönítetten kellett tárolni. Ezért az EGPR „H” nyilvántartásában már nem szerepeltek. Viszont, ha elkülönített papíralapú kartonjukat véletlenül visszatették a 6-os kartonok közé, akkor akarva-akaratlanul ismerté válhattak, így volt ez például több magas rangú egyházi személy esetében.

Már a kutatók első tapasztalatai nyilvánvalóvá tették, hogy a mágnesszalagok adattartalmának olvashatóvá tételénél a mai számítógépes rendszerek nem tudtak mindent helyreállítani, ezért például a hálózati személyek valamennyi születési adata nem olvasható az adattárban. A számítógépes konvertálás eredményeként számos idegen karakter és felesleges, zavaró írásjel tűnik fel az adatbázisban, mivel az eredeti programkörnyezetet nem sikerült rekonstruálni, – ahogy ezt a levéltár belső tájékoztatója is megállapítja.

Az azonosított személyekre vonatkozó, az adatbázisból nyert adatok a következő sorrendben találhatók:

– a hálózati személy neve;

– születési helye; 

– anyja neve;

– a foglalkoztatása jellegére utaló kód (pl. 01: titkosított hálózati személy; 04: foglalkoztatott, aktív hálózati személy; 05: foglalkoztatott hálózati személy kapcsolata; 07: kizárt hálózati személy; 16: konspirált lakás; 17: találkozási lakás, stb.);

– a hálózati személy fedőneve;

– kizárt hálózati személy esetén a beszervezési (B) dosszié száma (pl. B: 654321), élő kapcsolat esetén a foglalkoztató szerv kódja (pl. MDXXXAEO).

A mágnesszalagok adattárából származó azonosító adatok bizonyító ereje majd csak a kutatások előrehaladtával értékelhető igazán, elsősorban más bizonyítékokkal összefüggésben, s akkor lehet választ adni arra a kérdésre is: miként bővíthető ezen új adatokkal az állambiztonsági hálózati személy fogalma, amit ma vitathatóan szabályoz a 2003. évi III. tv. 1.§. 5. pontja a sajátosan vagylagos fogalmazásával.

A feltárt adatok megerősítő jellege azonban már ma nyilvánvaló más bizonyíték(ok)kal való együttes és hiteles meglétük esetén. Emlékeztetek egy nagy visszhangot kiváltott példára 2012-ből, ami fölött hat évre megállt az idő, mert újabb információ nem került napvilágra.

1988-ban Orbán Viktor saját kezűleg felvázolta titkosszolgálati információs láncát, mondhatnánk: hálózati jellegű állambiztonsági kapcsolat rendszerének tartópilléreit. Így festett:

„Csáki István,

Temesvári fn. tmb. – Fidesz belső tag,

Győri Gábor fn. hálózati személy,

Kövér”

A négy személy közül eddig csak három volt ismert:

Csáki István őrnagy, a BM. III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség II. Csoportfőnökségén, tehát a kémelhárításnál szolgált, annak 7-a alosztályán. Csáki édesapja Lévai Anikó és szülei lakóhelyén: Szolnokon volt az MSZMP megyei bizottságának munkatársa.

A „Temesvári” fedőnevű titkos megbízottat, a Fidesz belső tagját már 2012-ben azonosítottam. Ő Szeszák Zsolt (1968. december 9, Miskolc, Tolnai Edit), akit az ELTE BTK hallgatójaként 1988-ban szervezett be Kaizinger Zoltán r. hadnagy a politikai rendőrség, tehát a III/III. 2-a alosztályáról hazafias alapon az ifjúságvédelem területére. Állambiztonsági nyilvántartó kartonja lezáratlan, tehát feltehetően 1990-ig foglalkoztatták, kódja: 01 titkosított, DHBX-XX-PZ.

Kövér László, a későbbi titokminiszter, az országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának második elnöke Demszky után (1990).

De ki volt a negyedik – Orbánnál sorrendben a harmadik –láncszem a hálózatban?

2012-ben kutatásom eredményeként megjelent egy hiteles dokumentum, ami egyértelműen utalt arra, hogy „Győri Gábor” létező hálózati személye volt a BM III/III-2-a alosztálynak, tehát a felsőfokú intézmények ifjúságvédelmi elhárításának.

Az Orbán Viktor társadalmi kapcsolatként történő beszervezését 1981-ben kezdeményező katonai elhárítás (III/IV.) 1989-ben Orbánt, mint „Győri Gábor” hálózati kapcsolatát próbálta prioráltatni az állambiztonsági nyilvántartóban. Ezt a megkeresést, amely személy szerint Tarjáni Istvántól, a III/IV-2-b alosztály (katonai elhárítás koordinációs feldolgozó osztálya) századosától érkezett, a nyilvántartó osztály kötelességszerűen jelentette a „Győri Gábort” foglalkoztató III/III-2 osztály vezetőjének.

De ebből még nem derült ki, kit takart a „Győri Gábor” fedőnév, mint ahogy hiába hangzott el kérdés formájában a parlamentben is Vadai Ágnes képviselő részéről.

Miután ismerté vált a mágnesszalagok hálózati adattára, most már három dokumentált és egy emlékezeti forrásból is kijelenthető, hogy „Győri Gábor” azonos a következő személlyel:

Németh Zsolt Béla, (1967. június 23, Győr, Übelherr Erzsébet), aki Győrben, a Stromfeld Aurél utca 5. szám alatt lakott, s az ELTE Állam-és Jogtudományi Karának hallgatójaként 1987-ben – amikor Orbán Viktor ott diplomázott – lett a politikai rendőrség III/III-2-a osztályának titkos megbízottja. Molnár Ferenc r. hadnagy szervezte be hazafias alapon 1987. szeptember 21-én. A beszervezés napló száma: 236/559, a beszervezési dosszié száma: H-73624. Ezek a „Szigorúan titkos! Különösen fontos!” adatok „Győri Gábor” állambiztonsági 6-os nyilvántartó kartonján olvashatók, amelyet nem zártak le, s nem irattáraztak, tehát 04-es kódja alapján az a feltételezés, hogy egészen 1990-ig élő kapcsolatként foglalkoztatták a tmb.-t. DHBX-XX-PZ.

Mindezeket az adatokat a mágnesszalagok „H” adattára (ÁBTL-2.3.2. – H-adattár) – figyelemmel a jelzett zavaró írásjelekre – így tartalmazza:

Harmadik forrás: Németh Zsolt Béla szerepelt „Szakértő” listáján, melyet 2005-ben tett fel az Angelfire internetes oldalára, több korábbi állambiztonsági tiszttel egyetértésben. Az ott feltüntetett négy Fidesz-tag egyike a „Győri Gábor” fedőnevet viselt Németh Zsolt Béla.(A másik Németh Zsolt adatait – egy jól tájékozott állambiztonsági tiszt szerint – elírták, ezért nem azonosítható, de az egykori avatottak tudják kiről van szó.)

Negyedik (emlékezeti) forrás: Németh Zsolt Béla szerepelt azon a kb. 120-130 nevet tartalmazó listán is, amelyet Németh Miklós távozó miniszterelnök adott át Antall József miniszterelnöknek 1990 májusában . (Akik látták, tudják, akik nem, azok azt mondanak, amit akarnak.)

[2009 nyarán írtam arról, hogyan kezdett hozzá a Fidesz és az SZDSZ az állambiztonsági rendszerváltás előkészítéséhez: hogyan alakítják és képezik ki belső biztonsági csoportjukat, szűrik ki az ügynököket soraikból, s térképezik fel az állambiztonsági III. főcsoportfőnökség személyi állományát belső informátorok segítségével. „Állambiztonsági rendszerváltás, 1989: Ez egy életveszélyesen komoly ügy! A rejtélyes László dosszié feltáratlan titkai”c. írásomat itt olvashatják.]

 

 

     1994-2002:  Kísértenek a múlt árnyai

 

Az 1994. évi országgyűlési választások évében – mintha nem is abban az évben szavaznák meg az átvilágítási törvényt – a politikai pártok gátlástalanul tovább viszik az állambiztonsági múlt embereit. Tettükben egyfelől változatlanul ott van a hanyagság és a felelőtlenség: négy év nem volt elég az alapos tájékozódáshoz, másfelől döntésük egyszerűen kihívó politikai kalandorság, amely nem számol a következményekkel. Például:

 Az MDF a III/III-as Tóth Istvánt („Faragó János” tmb.) viszi a parlamentbe a Szolnok megyei lista éléről;

az MSZP a szintén III/III-as Vankó Magdolnát („László Péter” tmb.) Pest megyéből és egy volt állambiztonsági tisztet Baranya megyéből, Lusztig Péter személyében, aki 1982-ben elvégezte a KGB Központi Hírszerző Főiskoláját is Moszkvában.

1998-ban sem különb a helyzet:

Az FKGP Boros Imre D-8-as SZT-tisztet, III/II-es főoperatív rendőr századost viszi be listán, s még abban az évben az első Orbán kormány tárca nélküli minisztere is lett. 2001-ben kilépett az FKGP-ből, de 2002-ben már az MDF színeiben szerzett újra mandátumot, ősszel azonban hálózati érintettsége miatt kizárták a frakcióból.

A Fidesz Szita Károlyt („Krakus Péter” tmb.) a Somogy megyei III/II-es kémelhárítót 1998-ban és 2002-ben is beviszi listáról, de 2002 végén „Krakus” lemond az országgyűlési képviselőségről, marad kaposvári polgármester.

Szitának ismert a története, ezért inkább egy eddig feldolgozatlan példával szolgálok alább: Polonyi Kornélt („Tóth József” informátor) tanulmányoztam, aki III/II-es állambiztonsági múltja ellenére a Fidesz Veszprém megyei listáján került be a parlamentbe 1998-ban és 2002-ig volt országgyűlési képviselő.

 [Más, sikerrel felkaroltak közül eddig csak azt tudtuk, hogy állambiztonsági nyilvántartó kartonjuk van, de mint nemrég kiderült, szerepelnek a megnyitott mágnesszalagok hálózati adattárában is. (ÁBTL 2.3.2. H-adattár)

Így például az első ciklusra (1990-94) emlékeztetve tűnik fel a mágnesszalagok H-adattárában az eddig csak 6-os kartonjáról ismert Pásztor Gyula („Pákozdi” informátor), FKGP, akit a nyilvántartás szerint a katonai elhárítás szervezett be 1967-ben, majd leszerelése után 1968-ban átvette a Csongrád megyei politikai rendőrség, a III/III. A mágnesszalagok most feltárt hálózati adatai visszaigazolják Raffay Ernő („Kocsis Lajos” tmb.), MDF, állambiztonsági nyilvántartó kartonjának adatait, ami szerint a Csongrád megyei III/III. hálózatához tartozott 1980 és 1986 között. Szintén a Csongrád megyei politikai rendőrség hálózata volt Annus József („Csanádi” tmb.), MSZP., aki 1979-től 1986-ig működött együtt titkosan 6-os kartonja és a mágnesszalagok hálózati adatai szerint.

1998-ban a Fidesz Nógrádi Lászlót, – ahogyan az állambiztonsági nyilvántartás és a mágnesszalagok hálózati adattára tanusítja – a katonai elhárítás „Sziklay” fedőnevű volt informátorát jelöli a Zala megyei Lentiben sikerrel.

De 2002-ben is akad példa: Fazakas Szabolcs („Stefán” tmb) MSZP, 1976-tól kémelhárító, az MSZP országos listájáról került az országgyűlésbe, 2004-ben beválasztották az Európai Parlamentbe, ezért országgyűlési mandátumáról lemondott.

 Mivel azonban az ÁBTL-ben jelenleg nem találhatók meg a hálózati személy ismérveinek megfelelő azon iratok, amelyeket a ma is hatályos (de elavultnak tartott) 2003. évi III. tv. 1.§. 5 tartalmaz, nem tekinthetők érintettnek. Lásd a sorozat előző részének „A törvény vagylagos, a 6-os karton önmagában kevés” c. fejezetét és jelen tanulmányom ide vonatkozó megjegyzését a Vankó Magdolnáról szóló alcím alatt.]

 

Tóth István („Faragó János” titkos megbízott), MDF

 

Az 1994. évi országgyűlési választásokon az MDF Jász -Nagykun – Szolnok megyei listavezetőjeként került a parlamentbe, az országos listán a 118. helyen jelölték. Az Oktatási, tudományos, ifjúsági és sport bizottság ifjúsági és sport albizottságában tevékenykedett. 1995-96-ban félévig részt vett a társadalmi szervezetek költségvetési támogatását előkészítő bizottság munkájában is. 1996-ban az Országgyűlés jegyzőjévé választották. Az MDF frakcióban a humán kabinet tagja volt.

1997. április 30-án lemondásra kényszerült ügynök múltja miatt. Átvilágítási irata az ÁBTL-ben olvasható ( 5.1. 00/8011/1997/16.)

[1994-ben, amikor Tóth István országgyűlési képviselő az MDF frakció tagja lesz, az országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke és az MDF alelnöke: Boross Péter. Az MDF frakcióvezetője és alelnöke: Kulin Ferenc, (MSZMP, MDF, MDNP). A frakció általános vezető helyettese: Kónya Imre, (MDF, MDNP, Centrum Párt), aki majd átveszi a Nemzetbiztonsági Bizottság vezetését Boross Pétertől 1996. április 16-án már a Magyar Demokrata Néppárt tagjaként. Az MDF Országos Választmánya ügyvivői testületének elnöke az a Székelyhidi Ágoston, aki egy meggondolatlan pillanatában engedett a III/III-nak és „Váradi Gábor” fedőnéven titkos megbízottként lett a hálózat passzív tagja egy-két hónapig. (ÁBTL 2.2.2.; H-2.3.2.)]

Tóth Istvánt 1977. szeptember 5-én, 33 éves korában szervezte be a Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztályáról Urbán István r. főhadnagy, hazafias alapon, a kulturális elhárítás területére, „Faragó János” fedőnéven. Akkor a Szolnok megyei Moziüzemi Vállalatnál dolgozott propagandista csoportvezetőként. Jelentéseit – köztük a saját kézzel írtakat – a 3.1.2. M-39288 dosszié őrzi az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Beszervezési dossziéja (B 133968) megsemmisült.

Az idén megnyitott mágnesszalagok „H” (Hálózati) adattárában szerepel, a személyére vonatkozó adatok között beszervezési dossziéját is feltüntetik.

 6-os kartonját 1977. szeptember 8-án állította ki az állambiztonsági nyilvántartó. Öt évi titkos hálózati együttműködés után a politikai rendőrség 1982. augusztus 10-én „Áruló lett” bejegyzéssel kizárta, anyagát irattárazta.

Tóth István 1944. március 20-án született Veszprémben. Anyja: Nagy Vilma (1924) a karcagi Városi Tanácsnál tisztviselő, majd vendéglátó-ipari üzletvezető. Édesapja: Szatmáry Oláh István (1923-1978) tanító. Ötéves korában elváltak a szülei, édesanyja második férje: Tóth Béla kereskedősegéd 1950-ben örökbe fogadta. Testvérei: Béla (1950), Judit (1955), Vilma (1956).

1964-ben nősült, felesége: Szabó Julianna a szolnoki Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetben dolgozott, három gyermekük született: István (1966), Izabella (1972), és Réka (1989).

Az általános és középiskolát Karcagon végezte, 1962-ben érettségizett a Gábor Áron Gimnáziumban. 1958-ban Budapesten a Vendéglátó-ipari Technikumban tanult, de 1960-ban rossz tanulmányi eredménye miatt kimaradt, hazaköltözött Karcagra, ahol a Szolnok és Vidéke Vendéglátó Vállalat 4. sz. cukrász műhelyében helyezkedett el cukrászipari tanulóként. Szolnokon fejezte be szakirányú tanulmányait és cukrász szakmunkás bizonyítványt szerzett. A vállalatnál alapszervezeti KISZ-titkár lett.

1963. március 20-án a Szolnok Megyei Bíróság B. 1206/1962/3. sz. alatti ítéletével állam elleni összeesküvésre irányuló bűntett előkészülete miatt 8 hónapi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Karcagon vezetője volt a „Független Szabad Magyarországért” nevű fiatalkorúakból álló államellenes szervezkedésnek. Társadalomellenes csoportosulás aktív tagjaként részt vett ellenséges kiadványok készítésében és sokszorosításában, az izgatás alapos gyanúja is felmerült letartoztatásakor.

[Az ügy részleteit az ÁBTL 3.1.9. V-148235 vizsgálati dosszié és az ÁBTL 3.1.5. O-11765 csoport dosszié tárja fel. A vizsgálatot a BM. Szolnok Megyei RFK. Politikai Nyomozó Osztályának Vizsgálati Alosztálya folytatta le.

Megállapításaik szerint, 1962. márciusában Tóth István megszervezte a „Független Szabad Magyarországért” szervezetet, társaival (Selmeczi János, Trézing Jolán, Kárász Gyula, Szüle Sándor, Nagyváthy Jenő, Csajbók András, Csajbók Károly, Sipos Julianna, Veres Margit, Posztos Zsigmond, Szabó Mihály, Szabó Rozália, Szabó József, Szabó Julianna, Szabó László, Zilahi István, Dömény György) célul tűzte ki az ország függetlenségének visszaszerzését, a szovjet csapatok kivonulását, ennek érdekében az 1956-os forradalom harcainak továbbfolytatását. A szervezkedés részvevői esküt tettek, fedőnevet viseltek, tagdíjat szedtek, s elhatározták, hogy, mielőbb röpcédulákat készítenek és fegyvereket szereznek soraik folyamatos bővítésével.

A szervezkedésről 1962. június 8-án érkezett bejelentés a megyei osztály karcagi politikai kirendeltségére Vajó László (1944. február 6, Budapest, Vajó Ibolya) karcagi lakos részéről, akit a bejelentésre Kiss Ilona (1945. január 13, Jolsva, Kovács Margit) karcagi lakos beszélt rá. (Kiss Ilonát nem sikerült az összeesküvésbe bevonni, mert korábban egy ízben már rendőri eljárás alatt állt egy általa kezdeményezett összeesküvés ügyében.) A bejelentők vállalták, hogy folyamatos tájékoztatást adnak az összeesküvés tagjairól, terveikről, megmozdulásaikról. Az általuk szolgáltatott információk alapján rendelték el a nyomozást július 23-án, s foganatosították az első őrizetbe vételeket. „Önzetlen és becsületes munkájukért” szeptemberben a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság 500-500 forint pénzjutalomban részesítette Vajó László és Kiss Ilona titkos együttműködőket.

A nyomozás során 20 személyt nyilvánítottak terheltté, közülük 15 volt a szervezkedés tagja, 5 pedig feljelentési kötelezettség elmulasztása miatt lett felelősségre vonva.

A nyomozás megállapította, hogy Tóth István 1958/1959-ben Budapesten, a Vendéglátó-ipari Technikumban tanult, amikor megismerkedett Selmeczi János és Paraszt János éttermi felszolgálókkal, akikkel azonos nézeteket vallott az „igazi forradalomról és annak hőseiről”, ezért elhatározták a harc folytatását. Első alkalommal 1959 novemberében készítettek röpcédulákat, melyeket a Dimitrov tér környékén egy telefonfülkében helyeztek el az alábbi szöveggel: „Ki kell harcolni Magyarország függetlenségét kommunisták és a szovjetek nélkül.” Tóth István 1960 végén technikumi vizsgái során megbukott, tanulmányait abbahagyta, visszaköltözött Karcagra, ahol 1961-ben cukrászipari tanulóként helyezkedett el a Vendéglátó-ipari Vállalatnál. Trézing Jolán cukrászsegéddel kezdte el az illegális szervezkedést 1962-ben. A vállalat klubhelyiségében jöttek össze rendszeresen a szervezet tagjaival, kapcsolataikat hamarosan kiterjesztették a környék településeire.

A Szolnok megyei állambiztonsági szerv III/III-1 alosztálya a nyomozást befejezve 1962. szeptember 10-én hozta meg határozatát a csoport dosszié lezárásáról. Az összeesküvés legaktívabb 6 tagját (Tóth István, Trézing Jolán, Kárász Gyula, Csajbók Károly, Szüle Sándor, Selmeczi János) további eljárás végett átadta az ügyészségnek, meghagyva őket az operatív nyilvántartásban. 14 fővel szemben figyelmeztetéssel szüntette meg az eljárást, meghagyva őket a kutató nyilvántartásban. A határozatot Szabó István r. alezredes, a megyei III/III. osztály vezetője írta alá.]

Tóth István 1970-ben a karcagi Déryné Művelődési Központ népművelője, miközben tanul a Debreceni Tanítóképző Főiskola könyvtáros-népművelő szakán, ahol 1976-ban oklevelet szerez. 1980-tól 1991-ig a Szolnok Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ művészeti munkatársa. 1989-ben elvégezte a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem népművelő szakát is. 1991-től a Verseghy Kiadó igazgatóhelyettese. 1993-ban Seneca néven Kulturális és Kereskedelmi Bt.-t alapított, amely 1995-ig működött. 1989-től a Reklámgrafikai Egyesület, 1995-től a Szabó Dezső Egyesület tagja. 1993-tól a Vitalitás Alapítvány kuratóriumi elnöke. Kiváló Népművelő kitüntetést kapott 1987-ben.

1988. szeptemberében már ott volt a második lakiteleki találkozón, innen számítja MDF tagságát. 1988 és 1994 között az MDF szolnoki szervezetének, 1989-től a Szolnok megyei választmánynak is elnöke, az országos választmány tagja. 1994-ben az országos választmány alelnöke.

1994. június 28-tól a párt megyei listáján bejutott országgyűlési képviselő egészen kényszerű lemondásáig: 1997. április 30-ig.

A Szolnok megyei állambiztonsági szerv III/III. osztálya 1977 és 1982 között vezette „Faragó János” titkos megbízott munka dossziéját. (ÁBTL 3.1.2. M-39288).

Jelentései elsősorban a megye népművelési életét érintették, másképp gondolkodó értelmiségieket, a megyébe látogató, veszélyes politikai nézeteket képviselő írókat, költőket, képzőművészeket, de szükség esetén ki is mozdul a tmb. a megyén túl, ha megbízóitól erre utasítást kap.

A megye tudományos-kulturális életének visszásságairól szólva visszatérően szerepelnek például a következő személyek:

Dr. Bellon Tibor muzeológus, Körmendi Lajos újságíró, Dr. Egri Mária művészettörténész, Dr. Szabó István történész, Kolozsi Sándor népművelő, Buna Konstantin festőművész, Dr. Somogyvári János jogász, Dr. Somogyvári Jánosné óvónő, Kovácsné Cseh Mária népművelő, Kádár Pál tanár és Kovács Károly benzinkút kezelő, aki az irodalmi és tudományos élet több jeles személyiségével tart kapcsolatot, s ismeri politikai véleményüket. Az utóbbiak közé tartozik például az Erdélyből Czine Mihály segítségével áttelepült Bálint István, aki sajátos nézeteket vall „az erdélyi kulturált magyarokról, a marosvásárhelyi szellemi elitről és a civilizációra képtelen székelyekről, akiket pór népként kezel.”

1979 márciusában „Faragó” kapcsolattartó tisztje: Urbán főhadnagy operatív értékűnek minősíti Tóth jelentését Ladányi Mihály költő karcagi irodalmi estjéről, az ott elhangzottakról haladéktalanul tájékoztatta a BM. III/III-5 osztályát. (kulturális elhárítás). A titkos megbízott – egyebek között – ezt jelentette:

„Felkészületlenségét a költő vaskos politikai „poénokkal” igyekezett ellensúlyozni. Kifejtette, hogy a költészetet nem irányíthatja semmilyen politikai irányvonal, még egy moszkvai irányvonal sem.”

1979. május 12-én a karcagi Déryné Művelődési Központban elmaradt a Budapesti Műhely (Bak Imre, Fajó János, Keserű Ilona, Nádler István és mások) kiállításának megnyitása, mert azt az utolsó pillanatban nem engedélyezte a megyei tanács művelődési osztálya. Nemcsak arról volt szó, hogy későn és hiányosan kérte az engedélyt a Művelődési Központ, sokkal inkább arról, hogy „… az egész kiállítás problémája politikai ügy. Hivatkozott [Kiss Erzsébet] Bak Imrére, aki állítólag politikailag kompromittálta magát.”A megyei tanács művelődési osztálya Tóth István ellen fegyelmi felelősségre vonást kért.

„Faragó” tmb. megelégedésre jelent a karcagi képzőművészeti alkotótáborból és a berekfürdői szociográfiai táborból, az utóbbin részt vett Csalog Zsolt szociográfus is.

1981. szeptemberében jelenti a hálózat az un. Happening csoport (Bokros Péter, Molnár Tamás, Csécsei Zoltán) felbomlását, értékes információkkal szolgál Kovács Károlyról, Körmendi Lajosról és Szávai Istvánról. Urbán r. százados utasítja, hogy „Amennyiben Körmendi részéről Szamizdat irodalom olvasását tapasztalja, kérje azt kölcsön és soron kívül kérjen találkozót.”

1982 februárjában kétszer is átütemezett találkozóra került sor „Faragó” és kapcsolattartó tisztje között Szolnokon, a megyei főkapitányság épületében, amire az adott alkalmat, hogy a munkásőrség megalakulásának 25. évfordulója alkalmából az épület aulájában megrendezett kiállítás anyagát Tóth István állította össze. A találkozókon részt vett a III/III. osztály vezetője: Török Sándor r. százados is.

 Ezeken „Faragó” beszámolt az új szamizdat kiadványról: a „Beszélő”-ről, továbbá a Budapesten, a Pszichiátriai Intézetben tartott Inconnu elődásról, melyre Molnárék hívták meg. Az előadás után kapott egy Inconnu kiadványt, de nem hozta el, mert – jelenti Urbán r. százados -, „…egy jellegtelen, zavaros irománynak tartja, nem tulajdonított neki olyan jelentőséget, hogy azt szervünknek átadja.”Viszont információkat közöl Molnár Tamás álláskereséséről és Körmendi Lajos új könyvének kéziratáról.

„Faragó „ fn. titkos megbízott M-dossziéját 1982. július 29-én zárta le a Szolnok megyei III/III. osztály.

 

Vankó Magdolna („László Péter” titkos megbízott), MSZP

 

Vankó Magdolna az 1994. évi országgyűlési képviselő választásokon Pest megye 5. sz., Aszód központú választókerületében a második fordulóban szerzett mandátumot az MSZP színeiben. Az MSZP országos (76.) és Pest megye területi (10.) listáján is jelölték. A parlamentben az Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi állandó bizottságban, valamint annak a nők jogaival foglalkozó albizottságában tevékenykedett. Tagja volt az MSZP frakció ifjúsági és modernizációs munkacsoportjának.

Állambiztonsági múltja: 1983. március 21-én szervezte be Gábor Tamás r. százados a Pest megyei Rendőr-főkapitányság III/III. Osztályáról, hazafias alapon, „László Péter” fedőnéven, titkos megbízottként az ifjúságvédelem területére. (Az állambiztonsági nyilvántartó napló száma: 231/982, dosszié száma: H-69049). 1985. augusztus 26-án átvette a Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság III/III. Osztálya, s elsősorban ellenzéki és egyházi személyekkel, alternatív szervezetekkel kapcsolatban foglalkoztatta. 1987. március 17-től a BM. egyházi elhárításának vonalára került (III/III-1 Osztály), közvetlenül az 1-a alosztály hatáskörében a római katolikus egyház elleni belső elhárítás területére.

 6-os kartonja lezáratlan, 04-es kódja azt sejteti, hogy élő hálózatként egészen a rendszerváltoztatásig foglalkoztatták. A most feltárt mágnesszalagok H (Hálózati) Adattárában szerepel.

Az átvilágító bírák illetékes bizottsága (Az Egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzésére létrehozott II. sz. Bizottság) a Magyar Közlöny 1998/39. számában hozta nyilvánosságra 00/8015/1997/1-2. sz. határozatát Vankó Magdolna érintettségéről. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára két munka dossziéban őrzi jelentéseit, köztük a kézzel írottakat: ÁBTL 3.1.2. M-40934; 3.1.2. M-41477.

Vankó Magdolna 1963. április 14-én született Budapesten. Anyja: Békés Magdolna (1938) pedagógus, apja: Vankó István (1934) tanár, népművelő, művelődési ház igazgató. Testvére: István (1965)

Általános iskolába Aszódon és Veresegyházán járt, az aszódi Petőfi Sándor Gimnázium és Gépészeti Szakközépiskolában érettségizett 1981-ben. Fényszedői szakképesítést szerzett 1983-ban, majd nyomdai üzemmérnöki diplomát a Könnyűipari Műszaki Főiskolán. Elvégezte a MÚOSZ újságíró iskoláját. Dolgozott a „Nógrád” című megyei lapnál, a „ Légiközlekedés”-nél,   a Pesti Riportnál (1993-94), felelős szerkesztője volt a „Belső hang” c. ökumenikus havilapnak; 1999-től a „Fehérvári Polgár” főszerkesztője. Aktívan sportolt, ejtőernyős, sárkányrepülő, később fitness oktató, személyi edző.

A Magyar Szocialista Pártba 1990. május 1-én lépett be. Megalapította az MSZP hívő tagozatát, melynek vezetője lett. Az 1990. évi országgyűlési választásokon Budapest 22. sz. (XIV. ker.) választókerületében indult, de sem egyéniben, sem az országos listáról (57. hely) nem jutott be a parlamentbe. 1994.-ben viszont már sikerült Pest megyéből.

Vankó Magdolna országgyűlési képviselő (MSZP) az átvilágító bírák (II. sz. Bizottság, elnök: Dr. Gondos Imre, tagok: Dr. Incze Béla és Dr. Hodászi Zoltán) 1997. július 2-án hozott határozatát állambiztonsági érintettségéről megfellebbezte, 15 napon belül a Fővárosi Bírósághoz fordult. Beadványában azt állította, hogy hogy sem az M-dossziék, sem a 6-os karton adatai nem valósak, beszervezési nyilatkozatot és költségtérítési bizonylatot pedig nem tudott felmutatni a II. sz. Bizottság.

[Amint a sorozat előző részében már említettem: a ma is hatályos törvényi rendezés 3 feltétellel vagylagosan határozza meg az állambiztonsági hálózati személy fogalmát. Mindegyik feltétel megvalósulása külön-külön, önmagában is elegendő ahhoz, hogy valakit ügynöknek, titkos megbízottnak, titkos munkatársnak tekintsünk.

„5. hálózati személy: az a személy, aki az e törvény hatálya alá tartozó iratokat keletkeztető szervezetek számára titokban, fedéssel és fedőnévvel jelentést adott, vagy ilyen jellegű beszervezési nyilatkozatot írt alá, vagy ilyen tevékenységért előnyben részesült;”

Tehát, aki az állambiztonsági szervezetek számára titokban, fedéssel, fedőnévvel

–          beszervezési nyilatkozatot írt alá,

–          vagy jelentést adott,

–          vagy ilyen tevékenységért előnyben részesült.

(Az utóbbi legtöbbször költségtérítés elszámolását, jutalmat jelentett.)

 

A beszervezési nyilatkozat aláírása és elfogadása után a beszervező szervezet állambiztonsági nyilvántartó kartont állított ki, ami kellő kontroll után került az állambiztonsági nyilvántartóba.]

A Fővárosi Bíróságon Dr. Öcsödi Ágnes bíró 1998. február 16-án tárgyalta a fellebbezést és a közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított perben elutasította Vankó Magdolna keresetét. (Fővárosi Bíróság, 2.TK. 9981/1997/4.)

 Indoklásában megállapította, hogy Vankó Magdolna az átvilágító bírák előtt elismerte „László Péter” fedőnéven fenntartott kapcsolatát a BM III/III. csoportfőnökséggel, a Nógrád-, és Pest megyei RFK. állambiztonsági osztályaival, miután elé tárták 6-os kartonját és két munka dossziéját, bennük saját kézzel írt jelentéseivel (ÁBTL 3.1.2. M-40934; 3.1.2. M-41477). Mivel az említett dokumentumok megtekintésekor érdemi észrevételt nem tett, azokat kétségbe nem vonta, törvényi érintettsége a beszervezési nyilatkozat és a pénztárbizonylatok hiányában is fennállt. Újabb észrevételét, miszerint a jelentések nem tőle származnak, a 6-os karton adatai nem valósak, figyelembe venni nem lehetett.

A Pest megyei RFK. ÁB szerve kötelékében végzett hálózati munkájának (1983-84) jelentéseit az M-40934 dosszié őrzi. A III/III. osztályon ebben az időszakban Gábor Tamás r. százados volt a kapcsolattartója (korábbi beszervezője), az osztályvezetők: Dr. Budai János r. alezredes, majd Dr. Molnár László r. őrnagy felügyelete alatt.

Amint az átvilágító bírák határozatának indoklása is utalt rá, a jelentések meghatározó témaköre volt:

 a Béke Dialóg Stúdió, a John Lennon Klub, a Kontroll csoport és a pusztavacsi Béke Találkozó; az alternatív szervezetek személyi összetétele, perspektivikus tervei, működésük, külföldi kapcsolataik; a tervezett demonstrációk, rendbontások és egyéb provokációk.

Március 21-i beszervezése után már 24-én jelentett „László Péter” a Béke Dialóg csoport belső megosztottságáról, alapvetően Ruzsa Ferenc és Kőszegi Ferenc eltérő módszereiről, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Budafoki úton lévő „Új-vár” klubjában fellépő „Kontroll-csoport„ nevű együttes (öt fiú, egy lány) sokkoló és ellenséges műsoráról.

[Mint kapcsolattartó tisztje megjegyezte: a tmb. március végéig megismerte a konspirációs szabályokat, a találkozók lebonyolításának rendjét, az önellenőrzést, a fedőnév használatát, a telefonszámok rögzítését, a jelentésírás tartalmi és formai követelményeit.]

A Béke Dialóg Stúdió összejövetelei látogatásainak tapasztalataiból lassan összeállt a meghatározó személyiségek: Kőszegi Ferenc, Oláh Mónika, Kassai Melinda, Ruzsa Ágnes és Ruzsa Ferenc profilja, amelynek leírását a megyei politikai rendőrség értékesnek minősítette. A csoport tervek és a rendezvények, akciók megszerzett információi megegyeztek a központi osztály adataival.

Visszatérő vonása a mozgalomnak, hogy sokat vitatkoznak a meghatározó egyéniségek, de nem tudnak megnyugtató, egységes koncepciót kialakítani a szervezet jövőjéről. Április 13-án Ruzsa Ferenc és Kőszegi Ferenc egyre élesebb ellentéteiről a következőket jelentette:

„Ruzsa Ferenc nyugtalan – egyesek szerint radikális -, aki kitalálta a Béke-vonat akciót, s tervei között szerepelnek utcai felvonulások, béketüntetések, a mozgalom mobilizálása. Minden olyan ötletet igyekszik felkarolni, ami szerinte mozgalmukat előre viszi, ismertté teszi.”

„Ezzel szemben Kőszegi Ferenc a mozgalom hivatalos elismertetését tekinti elsődlegesnek. Nem tetszik neki a „Dialógus-újság” megjelentetése sem, mert mint mondotta: ’tudom, hogy ebből kellemetlenségünk származhat, hivatalosan nem engedélyezett a nyomtatvány.’ Több alkalommal adott hangot annak a véleményének, hogy rendkívül sajnálja, hogy nem hívták meg a prágai béke tanácskozásra, mint a Dialógus képviselőjét. Ennek kapcsán is a legalitás hiányát emlegette…”

 Közben figyelemre méltó jelentést adott a titkos megbízott dr. Elekes Mihály pedagógusról, aki egy romániai társas kiránduláson botrányt okozott nacionalista kijelentéseivel, provokatív magatartásával és Botlik István, valamint Botlik Tibor jehovista hittérítők szervező tevékenységéről. „László” tmb. még a pusztavacsi Béke Találkozó előtt járt a helyszínen, tájékozódásának információs kivonatát a megye elküldte a BM. III/III-2 osztály (ifjúságvédelmi elhárítás) részére.

Miután az állambiztonság sikeresen bomlasztotta és megzavarta a Béke Dialógus Stúdió működését „… és nincs senki a háta mögött”, Oláh Mónika a VIII. kerületi KISZ Bizottság égisze alatt és sokoldalú támogatásával megszervezte a „John Lennon Békeklubot” a Reviczky utcában. A titkos megbízott ott volt az első rendezvényen. Novemberben már arról számolt be, hogy 35 középiskolás gyűlt össze a klubban és politikai tiltakozó plakátokat rajzoltak, festettek, ezek „nyílt nacionalista tartalmú plakátok voltak…nagy-magyarország határai berajzolásával” Romániával és Lengyelországgal összefüggésben. Az erdélyi székelyek helyzetéről szólt Vicze Zsuzsa és Gedei Péter; „A magyarországi spontán mozgalmak” címmel készített tanulmányt dr. Rácz József orvos-pszichológus, aki egyébként szociológiával is foglalkozott. Közben október 28-án „László” részt vett az ELTE Jogi Karán tartott politikai rendezvényen, ahol több száz hallgató kérdéseivel zavarba hozta a megjelent miniszter-helyettest, válaszaival hangosan elégedetlenek voltak.

„László” decemberben a Gödöllői Városi Művelődési Ház tevékenységének  figyelésére is utasítást kapott, szűrő-kutató munkájában segítségére volt Varga Matild, a veresegyházi Művelődési Ház vezetője. 1984. januárjában azonban még a Reviczyi utcai Lennon Klub egyik decemberi estjéről jelentett, amelyen Nagy Attila, a Magyar Rádió külföldi szekciójának munkatársa dél-amerikai éveinek tapasztalatairól tartott előadást. Ennek során méltatta az összetartó magyar kolóniák hazafias rendezvényeit, igazi nemzeti érzelmeket sugárzó összejöveteleiket, ahol díszmagyarban ünneplik történelmünk jeles napjait, míg „…itthon teljesen el fogunk oroszosodni, szétszabdalták határainkat, szétvágták ezt a szép kis országot.”

A titkos megbízott leírja jelentésében, hogy a nagy klubhelyiségen kívül a kisebb szobákban 8-10 fős kis csoportok verődnek össze és kötetlenül politizálnak, „ez gyakorlatilag abban merül ki, hogy általában szidják a rendszert, kihangsúlyozzák annak valós, vagy vélt hibáit.”A klubnap elején „kalapoznak”, a pénzből vásárolnak, zsíros kenyeret kennek és bort, vermutot isznak.

Január 5-én a klub „szabad foglalkozásán” a tmb. szerint a kötetlen politikai vitában kitűnt Budai Levente, aki a vitát vezette és a hozzászólásokat összegezte. Őt idézte is a jelentés: „… országunkban az a probléma, hogy az állami vezetésben van egy olyan generáció, amelyik félti a posztját… ezeket kellene elsöpörni, s akkor lehetne valamit kezdeni ezzel az országgal. Az oktatási rendszerünk csapnivaló. itt van például a „közgáz” egyetem, ahol mindenki utó-utó vizsgákkal megy át. Vagy például sok egyetemre pénzért lehet bejutni. A SOTE-ra való bejutás például 20 ezer forintba kerül… – mondta B. Levente.” Aztán ismét plakátkészítés szerepelt a programban. „László” leírja, hogy kettétört Magyarországot, darabokra tépett magyar határokat, nyomorgó Romániát ábrázoló plakátokat festettek, s helyeztek el a klub falára.

Gábor Tamás r. százados a klubban elhangzott „nacionalista, rendszerellenes kijelentésekről, az ottani hangadókról” szóló „operatív szempontból értékes információt” megküldte a BM. III/III-2 Osztályának is, s további hálózati felderítésről intézkedett.

Február 10-i jelentésében januári és februári eseményekről számol be „László Péter” tmb.

 Január 26-án a Műszaki Egyetem „R” Klubban jöttek össze a fiatalok, mert a Reviczky utcából átmenetileg kitiltották őket. Budai Levente játszott gitáron, de eléggé ideges volt a hangulat, többen szóba hozták, hogy Holder Csabát még december 20-án elvitte egy rendőrautó, mert Dialóg-jelvény volt rajta a fáklyás béke felvonuláson. Mivel pedig a klub nem a kijelölt útvonalon haladt a tömeggel, a VIII. kerületi KISZ Bizottság minden további támogatást megtagadott tőlük.. (Noha Vicze Zsuzsáék már másnap mentek a kiszesekhez visszakönyörögni magukat.)

Február 3-án a Szilágyi fasor 3. szám alatt, Révész Judit lakásán jött össze Oláh Mónika, Ruzsa Ágnes, Miklós Dezső és Ruzsa Ferenc. Arról beszélgettek, hogy a Dialóg eszméket ki kell terjeszteni a kisebb klubokra is (John Lennon, ANC, Indigó.)

Február 9-én ismét megkapták a Reviczky utcai klubhelyiséget. Ötven ketten tanácskoztak a „hogyan tovább”-ról. A vezér egyéniségek – élükön Vicze Zsuzsával – azt javasolták, hogy függetlenítsék magukat a KISZ-től, legyen önálló magyar békeszervezet. A jelenlévők egyetértettek. Vicze elkészítette a Lennon klub jelvényét, amely kísértetiesen hasonlított a Dialóg jelvényéhez, szövege:

                                 „Sok út nem vezet a békéhez.

                                  Egyetlen út vezet a békéhez.”

Ezután megérkezett a „Muzsikás Együttes”, amelynek tagjai – a jelentés írója szerint – rokonszenveztek a független magyar békemozgalom eszméjével. A társaság azzal vált el, hogy március 8-án nőnapi tüntetést tartanak a „Gödörben” (Kerepesi úti játszótér), az eseményre akcióterveket kértek két héten belül.

A tmb. a kapcsolattartó tisztjével történt találkozáskor elmondta: megfigyelte, hogy az összejöveteleken megjelenő Dialógus tagok egy szót sem ejtenek Kőszegi Ferenc újságíróról, ha valaki mégis szóba hozza a nevét, furcsán kikerülik a vele kapcsolatos véleménynyilvánítást.”Az volt a benyomásom , hogy valamiért haragszanak rá, azért nem beszélnek róla…”– vélekedett „László”.

Ismételten hangsúlyos feladatul kapta ismeretségének felújítását a gödöllői Művelődési Házban, választ várnak tőle arra: kik azok az ellenzéki, nacionalista beállítottságú előadók, írók, akiket beszerkesztenek a programokba, ki ad ilyen ötleteket a műsorok tervezésénél, s kik értenek egyet ezzel.

„László Péter”titkos megbízott másik munka dossziéját (ÁBTL 3.1.2. M-41477) 1985. szeptember 11-én nyitotta meg a Nógrád megyei RFK. ÁB szervének III/III. Osztálya. Karczagi Tamás r. százados lett Vankó Magdolna újságíró kapcsolattartó tisztje.

A százados elégedett a tmb. első jelentéseivel, mert azok „…helyi, állambiztonsági és belső elhárítási értékű információkat tartalmaznak.”

Jelent például Antal Károly gyanús honismereti tevékenységéről Szécsény község környékén: a II. világháborúban elesett magyar katonák emlékeit kutatja, családoknál érdeklődik a szovjet fogságban lévő, haza nem tért személyek után. Brunda Gusztáv könyvtáros városi értelmiségi klub létrehozását tervezi. A megyei Művelődési Központ „Dinnyés Klubjában” minden hónapban fellép Dinnyés József, aki az általa előadott versek közötti összekötő szövegben, ironikus formában „rendszeresen tesz nacionalista tartalmú kijelentéseket, …így a romániai és a csehszlovák magyarság nehéz, hányatott helyzetéről.” Tóth Tibor balassagyarmati tanár a Művelődési Központban sikeres jóga csoportot vezet, Bálint László indiai filozófiai áramlatokkal foglalkozik. „László” kollégája a megyei lapnál a pásztói Molnár László, aki Budapesten él, de a katonai szolgálat alóli kibúvás miatt vidéki laphoz jött, ezért felmentést kapott. Molnár a Szovjetúnióban járt felsőfokú iskolába, nyaranta Ausztriában dolgozott, bankbetétje van külföldön , számítógépekkel és elektronikai cikkekkel kereskedik, amatőr néprajzkutató, – valamiért felkeltette az állambiztonság figyelmét, a tmb. pedig szállítja róla az információkat. Akárcsak a megyei Művelődési Központban dolgozó Mezei István („Nyulas”) ifjúsági klubvezetőről.

 A nagyoroszi plébánián Tarnai Imre plébánost is felkeresi a titkos megbízott, az „Új Ember” külső munkatársaként mutatkozik be. Ír is róla egy rövid cikket, aztán egy alapos 10 oldalas jelentést 1986. áprilisában a megyei III/III osztálynak, amely úgy értékeli azt, hogy „A tmb. a feladatát jól oldotta meg, fokozatosan kerül közelebbi kapcsolatba a célszeméllyel.”A jelentés kivonatát megküldik az egyházi elhárításnak. (BM III/III-1-a)

Az M-dosszié legterjedelmesebb jelentései az 1986. augusztus 28-tól szeptember 3-ig tartó Jogász Szakkollégiumi Napok rendezvényeihez kapcsolódnak a salgóbányai KISZ táborban, amelyeken az ELTE Jogtudományi Karának és kollégiumának 35 hallgatója vett részt Lévai Anikó szervezésében. (Lévai Anikó, Orbán Viktor menyasszonya ekkor ideiglenesen Salgótarjánban lakott, ahol ügyvédjelölt gyakornok volt.) A rendezvény előzménye 1985-ben a szarvasi Országos Szakkollégiumi Találkozó volt.

Vankó közvetlen kapcsolatot létesített Lévaival, lakásaikon keresték fel egymást, újságíróként megígérte, hogy noha a megyében hivatalos sajtója nem lehet a tábori eseményeknek, de más lapnál szívesen beszámol róluk. Sőt, kifejezetten érdekli Anikó személye, meg a fiatal értelmiségiek helyzete, róluk is tervez egy cikket. Nyomban kapott egy példányt a Századvégből Lévaitól, aki egészen felvillanyozódott és kinyílt előtte, egyáltalán nem volt olyan zárkózott, mint ahogy kapcsolattartó tisztje jelezte „László”-nak a megyei III/III. osztályon. „És akkor felajánlotta nekem a barátságát olyan szinten is, hogy nagyon szereti a történelmet,- szóba került a francia forradalom is,- s ő nagyon szívesen átveszi velem a gimnázium négy évi anyagát az ő szemszögéből és látásmódjával.”

Anikó minden ellenzéki csoportot jól ismert, így a Dialógust is, de sohasem járt a rendezvényén, sem Ő, sem a vőlegénye Orbán Viktor, akivel hamarosan összeházasodnak, Viktor most ötödéves jogász, aztán Szolnokon lesz ügyvédjelölt gyakornok. Ő még egy darabig itt marad Salgótarjánban gyakornoknak, aztán megy Szolnokra. Tervezett házasságukról egyébként meglepő kijelentést tett Lévai Anikó, amiről egy 1986. szeptemberi jelentésében így számolt be Vankó Magdolna titkos megbízott:

„Egyébként azt mondta, hogy érdekből megy hozzá [ti.: Orbán Viktorhoz], érdekházasság, de nem fejtette ki, hogy miért.”

Más jelentések a Salgóbányán elhangzott előadások tartalmáról szólnak, az előadók – Orbán Viktor, Fellegi Tamás, Lengyel László, Kéri László, Kövér Szilárd, Varga Tamás, Vass Csaba és mások – politikai nézeteiről, merész filozófiai gondolatairól, aktuális helyzet elemzéséről, de a magánbeszélgetéseket és a vitákat is igyekezett visszaadni Vankó a politikai rendőrség tájékoztatására. (Nem mindenkit ismert, s nem tudjuk eldönteni: ő volt teljesen tájékozatlan, vagy a kézzel írt jelentését legépelő állambiztonsági alkalmazott, amikor egy „Kukor Ellli”nevű előadóról olvashatunk a dossziéban Kukorelli István helyett. Igaz, Kövér Szilárd is csak, mint „egy Szilárd nevű úr”szerepel, akivel beszélgetett Vankó.)

 Beszélgetett Fellegivel is, aki meglepően új és merész dolgokat mondott „Fellegi Tamás nagyon okos fiú, zsidó, amire ő nagyon büszke, csillag van a nyakában. Nagyon sokat tud a tavalyi választásokról…”Az alkotmány és a jogrendszer megreformálásról idézte Konrád Györgyöt is valamelyik szamizdat kiadványból.

Lengyel László a gazdasági reformról mondott érdekes gondolatokat, szólt például arról – jelentette „László” -, hogy minden szakmának van elitje és ezek az elitek irányítják valójában a folyamatokat. Egyes mértékadó személyiségek viszont már be sem mennek a központokba, hozzájuk el kell menni, „…és állandóan Horváth Edére hivatkozott, Horváth Edéhez már le kell menni Győrbe, ő nem jön.”Amiből azt a következtetést vonta le, hogy „…a politikai vezetés demokratikus formája nagyon-nagyon formális… nagyon kevés ember irányítja az országot. Nincs beleszólási jog, az egész gazdaságban kialakult egy osztogató-fosztogató rendszer, ami személyi urambátyámságon alapul.”Lengyel azt is mondta: neki csak, mint fogyasztónak vannak jogai, mint állampolgárnak, politizáló embernek, – nincsenek.

A vita részvevői szerint már most válság van, – szól az állambiztonsági jelentés – bármikor várható egy komolyabb fordulat, de nem tudni ki lép be, Kun Béla vagy Szálasi, minden elképzelhető az ország vezetéséről. Erre Kéri úgy vélte: most jön a szektásodás. Orbán hozzászólt: a lengyeleknél ezt meg lehetett állítani, mert ott a katolikus egyház nagy befolyással bír, de nálunk a vallásnak nincs központi szerepe. „Lesz szektásodás, lesznek kommunisták, szociáldemokraták, nyilaskeresztesek és nacionalisták, ez ki fog bontakozni.” Orbán azzal folytatta, hogy a szektásodás miatt szét fogunk hullani, készülődik a válság, de nem olyan, mint a 30-as években, mert most nem élelmiszert kezdünk gyűjteni, „hanem mindenki, mint az állat amit meg tud szerezni, azt gyorsan ide nekem, kocsit, meg pénz, meg ház, s ez annak köszönhető, hogy előre haladtunk a fogyasztásban és gyorsan mindent fel kell halmozni, amit csak lehet. Ez nem megoldás…a rendszer szép lassan elrohadt…egy komolyabb vezetésre vagyunk rászorulva.”

Kéri szerint ez a politikai vezetés a 70-es évekre elvesztette a hitelét és most a 80-as évek közepén úgy érzi, hogy nem tudja tovább kormányozni az országot. Kukor Elli (sic!) rámutatott: az emberek szeretnének valamihez, valakihez tartozni, ezért jönnek létre különböző félhivatalos formákban olyan kis civil szervezetek, mint a környezetvédők, városvédők, kerületi patrióták és mások, ahol politizálni lehet kötöttségek nélkül. Például a nyugat-németeknél a Zöldek, akik semleges programmal indultak, de amikor bent lesznek a parlamentben, elfelejtik a fákat és a bokrokat és áttérnek a politikára, erről van szó.

 

A titkos megbízottnak jó benyomásai voltak Orbánról:

„Viktor…úgy jött oda hozzám, mint régi ismerős, biztos vagyok benne, hogy mi már valahol találkoztunk…azonnal oda jött hozzám, a nevemen szólított és beszélgetett velem.”

A Jogász Szakkollégiumi napok rendezvénysorozata 1986 augusztus-szeptemberében mindvégig az állambiztonság teljes kontrollja alatt zajlott. Lehallgatták az előadásokat, vitákat, akárcsak Lévai Anikó albérleti lakását, ahol vőlegényével is együtt volt. Megfigyelték a részvevőket, adatokat gyűjtöttek róluk, a megye szorosan együttműködött a BM III/III Csoportfőnökségének osztályaival, a főcsoportfőnök rendszeres tájékoztatást kapott.

A kép összetett és árnyalt, reális értékeléséhez, az események jobb megértéséhez ismernünk kell a „Bojtár” fedőnevű személyi dossziét, (ÁBTL 3.1.5. O-19410) amelyet a Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság ÁB szervének III/III. osztálya nyitott 1986. májusában, majd decemberben átadott a Szolnok megyei RFK. ÁB szerve III/III. osztályának, amely az összefoglaló értékelő jelentés elkészítése után, 1988. január 27-én zárta le és irattárazta. A terjedelmes dosszié a Lévai Anikó szolnoki lakos ellen folytatott bizalmas nyomozás iratait tartalmazza. A jelentések felölelik a hálózati jelentéseket, a felderítő intézkedéseket és információkat is: 3/e rendszabály alkalmazása, titkos kutatás, figyelés, személyi adatgyűjtés, az operatív helyzet elemzése, értékelése, stb.

A dosszié hű tükre annak a kettősségnek, mellyel az aktuális hatalom kezelte a rendszerváltozást sürgető fiatalok megmozdulásait. Miközben a napi munkában az állambiztonsági szervek formálisan megtették a szokásos ellenintézkedéseket, a Belügyminisztérium és a reformpolitika vezetői közül többen is védelmi ernyőt tartottak a részvevők fölé, ezért tartós bántódásuk nem esett.

 Az állambiztonsági jelentésekből 1986 augusztusától bizonyítottan kiderül: Horváth István belügyminiszter, az MSZMP KB tagja, aki a jogász szakkollégium igazgatójának: Stumpf Istvánnak az apósa, jól tájékozottan megelőzte a drasztikus ellenlépéseket.

 Orbán Viktor és Lévai Anikó tudott erről, mindenkor képben voltak a várható lépésekről. A jelentések szerint az intézkedésekről előre értesülnek, nevetve, viccelődve, „ bátor kritikával” és gúnyos megjegyzésekkel fogadják a rendőri fellépést, mert biztosak lehetnek benne: bármi történik, bántódásuk nem eshet. Ezt nem egyszer nyíltan hangoztatja Lévai Anikó, akinek a magabiztos mondatai sorra megjelennek az állambiztonsági jelentésekben.

 1986. augusztus 12-én a Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztályának vezetője megkapja a „Bátonyi” fedőnevű titkos munkatárs jelentését:

   „Amit az alábbiakban leírok, kérem nagyon bizalmasan, diszkréten kezelni. Már többször tettem említést, hogy ismerősünk [Lévai Anikó] igen tájékozott minden vonalon, még a kormánykörökben elhangzott eseményekről is. Még ha bizalmasan is, azonnal első kézből kapják a tájékoztatást, ami nem kis dolog, nem adatik meg akárkinek. Miről van szó? A szervezet egyik tagja, Horváth Andrea és férje [Stumpf István], aki egy nagy kollégium igazgatója Budapesten, mindent tudnak az ország eseményeiről, még ha az bizalmas is. Budapesten a Rózsadombon laknak egy gyönyörű villában. Horváth Andrea viszont nem más, mint H.I. [Horváth István belügyminiszter], a KB. tagjának leánya. A közeljövőben Dorogházán lesz a találkozó: Dr. Lévai Anikó, a vőlegénye (hamarosan összeházasodnak), Horváth Andrea és a férje és még két ember, akinek a nevét nem tudom.”

„Bátonyi” jelenti augusztus 27-én:

 „Horváth [István] országos szinten mindent tud, és amit ő tud, azt tudja a szervezet is, főleg a lányán, Horváth Andreán keresztül…minden olyan eseményről, ami kormány szinten eldöntetett, de a lakosság számára még egyáltalán nincs tudomásra hozva. Legyen az kormány hatáskörön kívüli vagy belüli dolog. Személyekre vonatkozó vagy a lakosságot érintő esemény…A szervezet egyre több tagja jut külföldre előadások tartása céljából és akiken keresztül megkapják Nyugatról a megfelelő támogatást is. Most volt egy személy New-York-ban, most megy egy másik személy Nyugat-Németországba.

 Ha valakinek a tagok közül összeütközése van a törvénnyel, rendőrséggel, ha valakit ki kell hozni a börtönből, Horváth elintézi.

 A doktornő [Lévai Anikó] elmondta, hogy nem számít, ha esetleg lázításért vagy valami másért letartóztatnák a vőlegényét [Orbán Viktort], mert Horváth azonnal intézkedne és a vőlegénye azonnal szabadulna.

 A doktornő elmondta, hogy igen könnyű a dolguk, mert a BRFK-án egyértelműen utasításba adták, hogy nem szabad ezt a szervezetet bántani, csak távolból figyelni kell a ténykedésüket, figyelni kell az események folyását.

 Minden bizonnyal ez is Horváth „nyomása” alapján van így a BRFK-nál.

Ezt természetesen tudja a szervezet vezetősége is, így azt csinálnak, amit akarnak.

 Az megy külföldre, akit ki akarnak küldeni, hiszen több nyelven beszélő emberekről van szó, úgymond az ország várható jövőbeni vezető embereiről.

 Szomorú, de le kell írnom – hiszen az is a feladatom, hogy reális képet adjak dolgokról, még ha fájó is egy kicsit -, hogy a doktornő [Lévai Anikó] most is hangosan röhög a Nógrád megyei rendőrségen.

 Említettem talán, hogy a doktornő 1986. szeptember hó folyamán Szolnokon fogja tartani az esküvőjét Viktor nevű vőlegényével és ezen az esküvőn komoly beosztású és egzisztenciájú egyének is meg fognak jelenni. (Többek között a Horváth família.)

 Továbbá Horváth Andreáék rózsadombi villája is egy nagy-nagy rejtély. Eddig komoly jelentőségű randevúk színhelye volt. A doktornőt idézve: „országos jelentőségű randevúk színhelye…”

Nos, csak ennyire voltak „fenyegetettek” a salgóbányai rendezvény részvevői. A jövőt tervező magabiztos fiatalok kivételezett helyzetükben „azt csináltak, amit akartak.” Kellemetlen emléke pedig csak a rendőrségnek lehet, amelyen hangosan röhögtek. Az állambiztonságiak tették-vették a technikát, kukkoltak, osontak a fiatalok nyomába, jelentéseket írtak, ám valójában tudták: odafent „Horváth és társai” vigyáznak a megfigyeltekre, Andrea mindenről jelzést küld, hogy Anikó és Viktor napra készen képben legyenek az országos információk tekintetében.

 

 

    Az átvilágítás megtévesztő gyakorlata

Az átvilágítási törvény (legyünk pontosak: „Az Egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1996. évi LXVII. törvénnyel módosított 1994. évi XXIII. törvény”) csődjére kell emlékeztetni a következő fejezet előtt.

Ez a megalkuvó jogalkotási termék még jobban megnehezítette a tisztánlátást az átmentett állambiztonsági múlt feltárásában és félrevezető módon hagyott kiskaput a volt hálózati személyek számára.

A törvény értelmében csak a volt nyilasokat, karhatalmistákat és a BM. III/III. Csoportfőnökség hivatásos állományát és hálózatát kellett átvilágítani, kiegészítve azokkal az állami és politikai tisztségviselőkkel, akik az állambiztonsági szervektől tájékoztatást kaptak döntéseikhez. A törvény előkészítésében meghatározó hangsúllyal érvényesült az a végzetes hiba, amit Boross Péter és Kónya Imre érvelése mutatott legjobban. Ők az első pillanattól leválasztották a BM. III/III. csoportfőnökség hivatásos állományát és hálózatát a BM. III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség további 4 csoportfőnökségéről (hírszerzés, kémelhárítás, katonai elhárítás, operatív technika), valamint 7 önálló osztályáról és egy önálló alosztályáról. Nem különben elkülönítették a HM katonai hírszerzésétől (MNVK/2).

Ma már többszörösen bizonyított tény, hogy a BM. III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökségen belül szabad átjárás volt, a feladatok mindenkire vonatkoztak, az egységes parancsokat együtt hajtották végre a legszorosabb, un. „összállambiztonsági” szemlélettel. Erről a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és az ÁBTL közös munkacsoportjának 2018. évi jelentése: „Az 1990 előtti állambiztonsági szervek mágnesszalagokon megőrzött adatállományának vizsgálatáról” – egyebek között – megállapítja:

„Az állambiztonsági szervek egymás között adták-vették a hálózati személyeket. Ez nem csak egy-egy csoportfőnökségen belül, hanem az egyes csoportfőnökségek között is bevett és szabályos gyakorlat volt.”

Amikor 1990. január 18-án Horváth István belügyminiszter parancsára jogutód nélkül megszűnik a III/III., s szerveződik a III/II. helyett az új kémelhárítás: a február 14-én megalakuló Nemzetbiztonsági Hivatal, annak emberei Nagy Lajos ezredes vezetésével nemcsak a III/II.-ből vesznek át hálózati személyeket, hanem a III/III.-ból is átmentik azokat, akik vállalják a további szolgálatot. (A III/III.-asok közül az új kémelhárítás után elsőként szemezget a katonai hírszerzés és a bűnügyi hálózat is.)

Ezt a tényt így fogalmazza meg hivatalos tájékoztatásként Boross Péter belügyminiszter abban a „Szigorúan titkos”! „Különösen fontos” jelzésű levélben, melyet Kövér Lászlónak, az országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága elnökének írt 1991. július 5-én:

„ A volt III/III. Csoportfőnökség (belső elhárítás) hálózatának ügynökeiről, titkos munkatársairól úgynevezett 6-os karton készült, amely 1990. február 14-ei állapotnak megfelelően került zárolásra. A karton állomány a korábbi esetleges kiemelésektől eltekintve teljesnek tűnik.

A volt III/III. Csoportfőnökség hálózataként működő személyek kisebb csoportja a zárolás előtt – 1990. február 14. – átadásra került más csoportfőnökségeknek. (A további működést vállalták.) A kiegészítő okmányok jelentős része megsemmisült, de pl. ráutaló pénzügyi okmányokkal a BM rendelkezik. Ezek az okmányok a zárt archívumban, illetve a volt Külügyi Osztályon találhatók.

 Összegezve megállapítható, hogy egyes személyekről egyértelmű bizonyítékok, másokról valószínűsíthető dokumentumok lelhetők fel.

 Az iratokat a BM Adatfeldolgozó Szolgálat zárt archívumában, a Személyzeti Főosztály ugyancsak zárt irattárában és a volt Külügyi Osztály őrzött irattárában tartják személyes felelősséggel. Az őrzés biztonságosnak tekinthető és részlegesen kereszt-ellenőrzéssel kontrollálható.”

 Ez azt jelentette, hogy a volt politikai rendőrség leghasználhatóbb hálózati tagjainak eltűntették a III/III-as múltját és kémelhárítók, hírszerzők, katonai elhárítók és katonai hírszerzők lettek a Nemzetbiztonsági Hivatalnál, az Információs Hivatalnál, a Katonai Biztonsági Hivatalnál és a Katonai Felderítő Hivatalnál.

 A volt politikai rendőrséget kiszolgáló ügynökökből tehát így lett egyik pillanatról a másikra a rendszerváltás pluralista demokráciáját „hazafias meggyőződéssel” védő új hálózati személy. S miközben aktáikat válogatja a Nemzetbiztonsági Hivatal a BM Roosevelt téri székházának pincéjében, az egykori banktrezorban február 2. és 12., majd április 4. és május 15. között, magához véve eltüntet 17-18 ezer kartont, adatlapot az operatív és hálózati nyilvántartóból, melyekkel a mai napig nem tud elszámolni. Nagy Lajos III/I. ezredes, az NBH alkalmatlan és igen kártékony első főigazgatója (1990. február – 1990. október) előbb 2002-ben, majd 2007-ben két televíziós interjúban is bevallja a jól sejtett tényt: igen, egyes fontos hálózati személyek esetében igyekeztek eltüntetni a rájuk vonatkozó kompromittáló dokumentumokat.

   Ennek a következménye az, – nem győzöm elégszer leírni –, hogy akik papírt lobogtatnak, hogy őket átvilágították, s nem találtak semmit, azok is keveset bizonyítanak! Csupán annyit, hogy nem voltak nyilasok, karhatalmisták, III/III-asok. vagy jelentést kapó állami, politikai vezetők. De ettől még lehettek: III/I-es hírszerzők, III/II-es kémelhárítók, katonai hírszerzők és katonai elhárítók (III/IV.), szigorúan titkos tisztek, T –lakás gazdák, társadalmi kapcsolatok, fogda-ügynökök. Sőt, lehet, hogy III/III-asok voltak, de az átvilágító bíráknak akkor és ott a négy irattári bizonyítékból ( beszervezési nyilatkozat, jelentés, pénzügyi bizonylat, 6-os karton,) nem állt rendelkezésére legalább kettő, csak egy, s a beszervező, a kapcsolattartó és a vonalvezető állambiztonsági tiszt bíróság előtti vallomása sem volt meg, vagy nem volt terhelő, (mert feltűnő és árulkodó módon felejtettek), ebben az esetben a bírák kénytelenek voltak érintetlenséget igazoló papírt kiállítani!

A 90 éves Boross Péter, akit Antall József nyugdíjasként az egyik legfertőzöttebb területről: a vendéglátó-iparból hívott vissza a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkárnak, tárca nélküli miniszternek, majd belügyminiszternek, s még miniszterelnök is lett belőle, a mai napig ott tart, hogy kémelhárítót és hírszerzőt soha sem szabad leleplezni. Nem érti, hogy történelmi korszakváltásoknál a meghaladott rendszer iratai elvesztik titoktartalmukat, s az új rendszer társadalmának joga és kötelessége megismerni a múltját. A Rákosi-és Kádár rendszer állambiztonsági iratai a Magyar Köztársaság kikiáltásával automatikusan elvesztették szigorúan titkos jellegüket. A mai Magyarországot nem kötik a Magyar Népköztársaság egykori titkai, amelyeket a Varsói Szerződéshez és a Szovjetúnióhoz való viszony határozott meg. Már rég mások a belpolitikai, külpolitikai és katonapolitikai érdekeink, tehát sem régi állambiztonsági érdekekre, sem időtlen megkopott közhelyekre hivatkozva nem lehet megkötni az új nemzedék kezét a múlt  feltárásában. Németország azért volt képes megnyugtatóan rendezni ügynök ügyeit, mert nem csak a politikai rendőrség aktái kerültek terítékre, hanem a Stasi minden iratának megszűnt a titkossága, s kutatható lett a kémelhárítás és a hírszerzés is.

Boross Péternek, mint 1990 előtti vállalati igazgatónak hivatalból együtt kellett működnie a letűnt állambiztonsággal, annak jövő-menő összekötő tisztjeivel, ez alól akkor nem volt kivétel a rendszer bizalmát élvező vállalati vezetők körében..

 [Boross Péter 1971 és 1989 között volt igazgatója a Dél-pesti Vendéglátó-ipari Vállalatnak, előtte 1965-től igazgató-helyettese.]

Tudjuk. S azt is tudjuk, hány III/III-as ügynököt,- tehát a politikai rendőrség hálózati személyeit – mentettek át 1990 február 14 előtt a kémelhárítás és a hírszerzés területére. Emlékezni kellene rá. 28 év elteltével illene helyesen összeszámolni azokat az országgyűlési képviselőket is, akik a volt BM csoportfőnökségek hálózati személyeiként jelen voltak az első szabadon választott magyar országgyűlésben 1990 és 1994 között, sőt, egyesek azután is. A kutatók szakmai vitáit pedig nem lehet sem hatalmi pozicíókból, sem poros tekintélyelvűség alapján eldönteni. Több önkritikára és ennyi év elteltével végre alaposabb tájékozódásra lenne szüksége Kónya Imrének (MDF, MDNP, Centrum Párt) is és akkor elnagyolt, felszínes nyilatkozatai is közelebb kerülnének a valósághoz.

Az azonban nem ajánlható, sőt kifejezetten elfogadhatatlan a jövő nemzedéke számára, hogy törvényi tisztázás helyett egyszerűen az idő múlására bízzuk az ügynökmúlt megoldását. A kihalásos rendezés tanácsát így fogalmazta meg Boross Péter egyik nyilatkozatában:

 „Lassan az idő egyébként ezt az egész problémát felszámolja.” (Origo, 2015. 10. 25.)

Kissé cinikus  tanácsa még mindig termékeny talajra hull: az idei őszön 18. alkalommal is leszavazta a magyar országgyűlés az ügynök ügyek törvényes rendezését célzó ellenzéki törvényjavaslatot.

Térjünk vissza az átvilágítás megtévesztő gyakorlatára, hamis eredményére és politikai következményeire.

 A leszűkített körű átvilágítási törvény hatálybalépése után az egyes parlamenti pártok bátran küldhették az átvilágító bírák elé azokat a képviselőiket, akik noha hálózati személyként titkosan együttműködtek a BM III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség valamelyik csoportfőnökségével, nem voltak nyilasok, karhatalmisták, nem szolgálták a III/III-at, s vezetőkként nem kaptak jelentéseket.

 Sorrendben úgy kezdődött a folyamat, hogy a pártok és frakcióik nyugodtan válogattak Budapesten és vidéken azok közül a volt állambiztonsági hálózati személyek közül, akik kívül estek az átvilágítási törvény személyi körén. Megnyugtatták a jelölteket: nem derülhet ki semmi, mert a bírák nem fognak másról kérdezni, nekik pedig nem kell másról beszélni, ellenkezőleg, hallgatni. Ha valakinek mégis őszinteségi rohama lenne a tárgyalóteremben és elkezd beszélni más csoportfőnökséggel történt titkos együttműködéséről, az ön-és közveszélyes beláthatatlan következményekkel. Értette mindenki az eligazítást.

Polonyi Kornél, a BM. III/II. Csoportfőnökségének „Tóth József” fedőnevű volt informátora, a Fidesz Veszprém megyei területi listájáról 1998-ban bejutott országgyűlési képviselője is a felkészítettek nyugalmával léphetett az átvilágító bírák III. sz. Bizottsága elé 1999. március 11-én. Senki sem esett ki a szerepéből, mindenki tette a dolgát. Tökéletesen érvényesült a jeles osztrák filozófus: Ludwig Wittgenstein logikai-filozófiai értekezésének, a „Tractatus”-nak 7. tétele: „Amiről nem beszélhetünk, arról hallgatni kell.”

 

   Polonyi Kornél („Tóth József” informátor), Fidesz

 

A Fidesz Veszprém megyei területi listájáról került a parlamentbe 1998. június 18-án és 2002. május 14-ig volt országgyűlési képviselő. A Honvédelmi Bizottság tagja, egyik albizottságának (Elvi, biztonságpolitikai, katonai) elnöke, 2000. április 25-től pedig tagja volt a Gyógy-és termálturizmus albizottságnak is. Összesen 8 önálló indítványt nyújtott be és 20 esetben szólalt fel. Az Országgyűlés honlapján nem derül ki, hogy milyen főiskolát végzett, más helyen az Idegen Nyelvek Főiskolája van feltüntetve (1954), kiegészítve azzal, hogy a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem idegenforgalmi szakát is elvégezte. (1968).

Állambiztonsági múltja: 1965. november 18-án szervezte be a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság Állambiztonsági Szervének III/II. alosztályáról Horváth József r. százados, hazafias alapon, az idegenforgalom kémelhárítási területére, informátorként, „Tóth József” fedőnéven. (Napló szám: 208/425, dosszié szám: H-45240, aláírta: Dr. Knéz András r. alezredes, osztályvezető.) Beszervezése idején a Veszprém megyei Idegenforgalmi Hivatal csoportvezetője Balatonfüreden. A rendszerhez lojális kategóriában tüntették fel.

A BM állambiztonsági nyilvántartásán kívül a most feltárt mágnesszalagok hálózati (H) adattárában is szerepel, az utóbbi is feltünteti megsemmisült beszervezési dossziéját: B-124259.

1973. március 3-ig szolgált a III/II-ben hálózati személyként, akkor munkahelyváltozás címén szüntették meg vele a titkos együttműködést. Jelentései az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában olvashatók a 3.1.2. M-34172 számú Munka Dossziéban.

Tekintettel arra, hogy a BM. III/II. állambiztonsági hálózatát nem érintette az elhibázott, s indokolatlanul leszűkített átvilágítási törvény, Polonyi Kornél („Tóth József” informátor) is zavartalanul átcsúszott a szűrőn 1999-ben. Tanulságként ismétlem: a BM. III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség öt csoportfőnöksége közül csak egy: a III/III. (belső reakció és szabotázs) érdekelte az átvilágító bírákat, a többi hálózata nem. (III/I: hírszerzés, III/II: kémelhárítás, III/IV: katonai elhárítás, III/V: operatív technika. A katonai hírszerzés : az MNVK-2 a honvéd vezérkarhoz tartozott, az is kívül esett a törvényen).

 Így az 1996. évi LXVII. törvénnyel módosított 1994. évi XXIII. törvény értelmében létrehozott egyik bizottság (a III. sz.), élén Fehérné Dr. Léb Judit elnökkel, 1999. március 11.-én hozott határozatában nem találta érintettnek Polonyi Kornél országgyűlési képviselőt. Ehhez persze az is kellett, hogy Pintér Sándor belügyminiszter igazolja: nevezett „A Belügyminisztérium nyilvántartásában nem szerepel.” Természetesen tényként szerepel a mai napig, de a törvény erre nem kíváncsi. Kövér László titokminiszter azt igazolja: „Nevezett személy a Nemzetbiztonsági Hivatal és az Információs Hivatal nyilvántartásában nem szerepel.” Természetesen tényként szerepelt a Nemzetbiztonsági Hivatalban, de a törvényalkotónak nem volt célja, hogy erről értesüljenek az átvilágító bírák.

 Még egy esély lett volna az igazság kiderítésére. Ha a bírák érdeklődnek: volt-e a fontos tisztséget betöltő személynek bármilyen titkos együttműködése a BM III. Főcsoportfőnökség más csoportfőnökségeivel, illetve ha az átvilágítandó fontos személy magától tájékoztatja a bírákat erről. Ez lett volna a valódi tisztázó helyzet. De nem, mindkét fél hallgatott. Soha, senki sem törte meg a csendet, sem a bírák, sem az átvilágítottak nem kezdeményezték a teljes körű tájékozódást, illetve tájékoztatást. Ez kellett az állambiztonsági múlt átmentéséhez, s ahhoz, hogy a közvélemény ne a valóságot ismerje, hanem annak a megtévesztő látszatát.

Polonyi Kornél 1927. június 13-án született Budapesten. Anyja: Baksay Mária háztartásbeli, apja: Polónyi József gépkocsivezető.

Tatabányán járt gimnáziumba, 1948-ban érettségizett. 1952-1954: Idegen Nyelvek Főiskolája, 1966-1968: MKKE, idegenforgalom.

 A Szociáldemokrata Párt tagja (1945-48), az MDP tagja (1948-56).

1953-ban nősült, felesége: Herczeg Edit tanárnő, fordító; gyermekei: Judit (1954), Benigna (1963).

Első munkahelye a Balatonfüredi Járási Tanács, ahol népművelő, (1955-56). A Hídépítő Vállalat irodavezetője Szolnokon, majd Tihanyban (1957-65). A Veszprém megyei Idegenforgalmi Hivatalnál idegenvezető, csoportvezető, műszaki és kereskedelmi osztályvezető (1965-72). A Veszprém megyei Beruházási Vállalat osztályvezetője (1972-76). Az Idegenforgalmi Hivatal osztályvezetője Veszprémben (1976-84). A Balatoni Intéző Bizottság osztályvezetője (1984-90). Idegenvezetőként csoportokat visz német nyelvterületre és Törökországba (1985-86). A Balatoni Idegenforgalmi Részvénytársaság ügyvezető igazgatója Balatonfüreden (1991-94).

Polgármesterjelölt Balatonfüreden (1994). A Veszprém megyei Közgyűlés tagja már a Fidesz színeiben (1994-98), a Közgyűlés alelnöke (1995-98). Országgyűlési képviselő és önkormányzati képviselő Balatonfüreden (Fidesz, 1998-2002).

A „Veszprém Megye Idegenforgalmáért Közalapítvány” kuratóriumának tagja (2007)

Polonyi Kornél („Tóth József” fn. informátor) M-34172 M-dossziéjából kiderül, hogy 1965. novemberi beszervezése után decembertől szorgalmasan jelent. Állandó feladata a beutazó nyugati vendégek – különös tekintettel a disszidált magyarokra – mozgásának jelentése, hazai kapcsolataik feltérképezése. Az NDK-ból hazatérve közli kapcsolattartó tisztjével: Horváth József r. századossal, hogy a beutazó külföldi személyek regisztrálása, az idegenforgalmi szálláshelyek bejelentési rendje nem alapos, nem kellőképp koordinált, nem ad elég támpontot a pontos tájékozódáshoz, ezért az ügyrendet országosan egységesíteni szükséges. Mint szakember személyesen vállalja, hogy kidolgozza a forgalom és a vendégek mozgását napra készen követő, korszerű, kódolt lyukkártyás adatfeldolgozó rendszert.

[Az idegenrendészeti ellenőrzés technikai feltételei még 1982-ben is roppant elmaradottak egyes területeken, – állapította meg a BM ORFK 1982/1. sz. tájékoztatója „Az idegenforgalmat kísérő negatív jelenségek” címmel. (ÁBTL-2.1.-A-3008/53) A tájékoztató – egyebek között – rámutat:

 „… az idegenforgalom növekedésével egy időben emelkedett a külföldiek által elkövetett jogsértések száma, egyre gyakrabban találkozhatunk a bűnözés nemzetközi összefüggéseinek erősödésére utaló jelekkel. Helyenként és időszakonként tömeges méreteket öltött a deviza- és vámszabályok megsértése, az árucsempészettel foglalkozó külföldiek több belső „értékesítési hálózatot” alakítottak ki. A nagy erőket lekötő összehangolt akciók ellenére tapasztalhatjuk, hogy jelentős azoknak a külföldieknek a száma, akik az országban bejelentési kötelezettségüknek nem tesznek eleget; hamis vagy hamisított úti okmánnyal utaznak be; a tartózkodáshoz szükséges anyagi fedezettel nem rendelkeznek; munkanélküli, csavargó életmódot folytatnak.” Az idegenrendészet fogyatékosságai miatt azonban „…a jogsértő cselekményt elkövetőkkel szemben a jogszabályban biztosított idegenrendészeti intézkedések megelőző jellege nem érvényesül.”]

A III/II-es informátor közben napi rendszerességgel megbízhatóan végzi feladatait: leírja külföldi kapcsolatait – akik közül többen kollégái, felesége ismerősei, gyerekkori barátai -, friss információkkal szolgál kiváló füredi vitorlásversenyzők rendszeresen Magyarországra látogató sportbarátairól, akikről hall – többek között – Simon Károlytól is.

 [Simon Károly, (1932, Balatonarács, Tápay Erzsébet), válogatott vitorlázó, a balatonfüredi hajógyár főmérnöke, 1990 után a város MDF-es polgármestere, 2008-ban díszpolgára, dr. Zákonyi Ferenc veje, akit 1961-ben szervezett be a BM. Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztálya „Sulyok Péter”fedőnéven, majd átvette a kémelhárítás, a III/II, ahol egyik kapcsolattartó tisztje az a Horváth József százados volt, aki Polonyi Kornélt beszervezte 1965-ben.]

1966. április 18-án jelentésként nem fedőnévvel, hanem saját nevén adja be az egyik külföldi útjáról készített szakmai beszámolóját a kémelhárításnak. (Elemi hiba.)

Vérbeli kémelhárító feladatok sokaságát hozta 1966 legnagyobb hazai idegenforgalmi eseménye: a Nemzetközi Camping és Caravanning Szövetség (FICC) XXVII. Kongresszusa és Nagytábora augusztus 3 és 19 között, aminek főtáborát 1966 augusztus 7-től 15-ig rendezték meg a balatonfüredi és tihanyi kempingben, valamint Paloznakon. 16 nyugati országból 6 és félezer ember érkezett csaknem 2 ezer gépkocsival és 1400 lakókocsival. E sorok írója személyes részvevőként, saját tapasztalatai alapján tanúsíthatja: a nyugati hírszerző „vendégek” és a magyar, valamint egyes szocialista országokból érkezett kémelhárítók helyenként alig álcázott „összecsapása” zajlott a rendezvényen. Természetesen az NSZK-ban és az NDK-ban élő, szétszakított német családok intenzív találkozásának színhelyén a két, egymással szemben álló titkosszolgálat magyarul is beszélő tisztjei és ügynökei voltak a legaktívabbak.

A kiemelt rendezvényre összehangolt forgatókönyvvel készült az Országos Idegenforgalmi Hivatal és a BM III/II. csoportfőnökség. Polonyi igen aktívan kivette részét a megyei és helyi teendőkből, különösen a koordinációs feladatokból, most már új kapcsolattartó tisztje: Koronczai Lajos r. hadnagy irányításával. A forgatókönyv lényegesebb részeinek kidolgozói és felelősei voltak: dr. Zákonyi Ferenc, Polonyi Kornél, Boksay György, Takács Kálmán, Gyimesi András, Vida Ernő, Bálintné, Sarkadyné.

[Boksay György (1929. április 24. Akantisz Ilona) csopaki lakos szerepel az állambiztonsági nyilvántartásban és a most feltárt mágnesszalagok hálózati (H) adattárában. A Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztálya 1960. május 31-én a balatonfüredi IBUSZ idegenvezetőjeként szervezte be Pödör József r. hadnagy révén, hazafias alapon. „Kisfaludy Sándor” fedőnéven a kémelhárítás területére. (Napló szám: 195/202, Dosszié szám: H-26049). Állambiztonsági nyilvántartó kartonja szerint 1986. április 6-ig foglalkoztatták. Még a FICC.- tábor megnyitása előtt, 1966. májusában előkészítő feladatokkal Angliába küldte a kémelhárítás a hírszerzéssel (BM. III/I. csoportfőnökség) együttműködve. Az akciót a Veszprém megyei ÁB szerv III/II. alosztályán Szolnoki László r. százados, alosztályvezető-helyettes koordinálta, s Dr. Knéz András r. alezredes, osztályvezető engedélyezte. (ÁBTL. 3.2.1. Bt-240/3.) ]

Koronczai Lajos r. hadnagy (Veszprém m.-i RFK. III/II-a. alosztály) 1967. április 20-i jelentése több apró problémát is megörökít Polonyi Kornél hálózati munkájában és az első minősítő jellemzést is adja róla:

„Tóth József” műszaki csoportvezetőként nehezen tud kapcsolatot teremteni a beutazó nyugati állampolgárokkal, időrabló építkezésbe is kezdett, de a fő nehézsége mégis az ellenséges beállítottságú kollégái ellenőrzésénél, hogy „őt nem tartják magukhoz való partnernek, ő viszont megveti finomkodásukat, kispolgári életfelfogásukat.”

Ebből viszont Koronczai r. hadnagy az alábbi következtetést vonja le:

„A fentiek tükrében mindjobban szembetűnővé vált előttem „Tóth” informátorunk határozottan balos beállítottsága, s jellembeli tulajdonsága, ami akadályozza őt abban, hogy számunkra eredményes munkát tudjon végezni. Az informátor nem elég kvalifikált ahhoz, hogy magatartását a fenti ellenséges beállítottságú személyekéhez tudja formálni, bizalmukba tudjon férkőzni.

Mindez mellett megerősítette bennem azt, hogy természetesnek tartja a velünk való együttműködést, s amennyiben neki az objektív feltételeket biztosítani tudjuk, úgy megkeresi a lehetőségét annak, hogy feladatát eredményesen tudja végrehajtani.”

Feladatul kapta, hogy jellemezze azokat, akik környezetéből disszidáltak 1956-ban, derítse fel a nyugati rendszámú gépkocsikkal érkezők mozgását, szálláshelyét. Jelentése végén Koronczai r. hadnagy még ezt írja:

„Meg kívánom jegyezni, hogy „Tóth József” informátor éles, jó meglátású egyén, fogyatékossága, hogy saját maga bírálja el az eseményeket, nem tartja őket ahhoz elég jelentősnek, hogy nekünk jelentse. Így számos apró eseményről, személyek magatartásáról szerzett impresszióit hagyja figyelmen kívül.”

„Tóth” igyekszik, s az új igények szerint jelent, ha nem is a legfontosabb személyekről. Például: a Kanadából hazalátogató disszidens ismerőseiről, így Zacskó Rudolfnéról, Soós Miklósról és Harsman Béláról; aztán a balatonfüredi Gondár Zoltánról és feleségéről. Úgy véli, hogy a lipcsei Brigitte Strube fizetővendég szállásának címére érkező gyógyszerküldemények esetleg kábítószer csempészésre is lehetőséget nyújtanak. Wolfgang Sturm, az NDK autóklubjának egyik vezetője pedig azért lett gyanús az informátornak, mert másfél évig volt vizsgálati fogságban a Szovjetúnióban, Magyarországon túl nagy helyismerettel rendelkezik, kocsijával már bejárta az egész országot, előszeretettel megy Tolna megyébe, ahol az NDK-ból visszatelepített svábok élnek, körükben jó kapcsolatokkal rendelkezik.

1968 áprilisában Koronczai r. hadnagy jelenti feletteseinek, hogy „Tóth” informátor el van kedvetlenedve a hivatal új távoli helyétől, bejárási nehézségeitől.”Kérte, hogy hírszerző lehetősége érdekében is segítsünk neki egy jobb munkahely megteremtésében. Erre ígértet is tettem, ugyanis balatonfüredi viszonylatban megfelelő munkahely kínálattal rendelkezünk.”

1968. augusztus 30-án jelenti „Tóth József”: „Soós Miklós három hetet töltött ez évben Magyarországon. Idejének nagy részét Simon Károly lakásán és társaságában töltötte. Náluk lakott ugyanis az a pécsi tanárnő, aki miatt Soós hazajött.”

Novemberben arról tájékoztatta kapcsolattartó tisztjét, hogy a megyei idegenforgalmi hivatal balatonfüredi kirendeltségétől fegyelmileg eltávolított N. Magda, Vidók Gyula, Englert Franciska és Ghillányi Lászlóné az IBUSZ szervezésében indult új fizető vendéglátó szolgálat szervezését megkezdték. „Módszerük azonban szélhámosság, ugyanis 60 napos garanciális töltést ígérnek, amire azonban semminemű biztosíték nincs.”

[Ghillányi Lászlóné, Papp Gabriella (1921. február 26.,Budapest, Sebestyén Gabriella) könyvelő, a Veszprém megyei Idegenforgalmi Hivatal dolgozója „Bécsi Pál” fedőnéven, titkos megbízottként működött együtt a Veszprém megyei RFK. III/II-a. alosztályával. 1967. október 17-én szervezte be Koronczai Lajos r. hadnagy kompromittáló adatok alapján, az idegenforgalom legális csatornáinak ellenőrzésére. 1982. augusztus 24-ig szolgált a kémelhárítás hálózatában. Jelentései munka dossziéjában olvashatók (ÁBTL 3.1.2. M-38118) Beszervezésének adatai az állambiztonsági nyilvántartóban és a most feltár mágnesszalagok hálózati (H) adattárában is megtalálhatók.]

Polonyi Kornél idegenforgalmi tevékenységének meghatározó időszakában figyelemreméltó még a Veszprém megyei Idegenforgalmi Hivatal nagyvázsonyi kirendeltsége vezetőjének titkos együttműködése a kémelhárítással.

[Nagy Brigitta, Steierlein Istvánné (1935. július 23., Gyergyóremete, Nagy-györgy Teréz) a Veszprém megyei Idegenforgalmi Hivatal nagyvázsonyi kirendeltség vezetője „Vári Éva” fedőnéven volt titkos megbízottja a Veszprém megyei RFK III/II. osztályának. Szakács Károly r. alhadnagy szervezte be 1974. április 23-án, hazafias alapon az idegenforgalom elhárítási területére. 1988. augusztus 25-ig szolgálta a kémelhárítás hálózatát. Jelentései munka dossziéjában olvashatók az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL 3.1.2. M-41919). Állambiztonsági nyilvántartó kartonján kívül adatai megtalálhatók a mágnesszalagok hálózati (H) adattárában is.]

1970. júliusában, dr. Zákonyi Ferenc nyugdíjba vonulása után „Tóth József”-nek találkoznia kellene a nyugat-berlini rádió munkatársával: Wolfgang See-vel. Ám mert ő előzetesen olyan kéréseket továbbított az informátorhoz, amelyek eltértek a szabályos idegenvezetés feladataitól, az informátor engedélyt kért főnökétől az érintkezés felvételére. Azt a választ kapta, hogy ő nem foglalkozhat See-vel. A konfliktus végül Budapesten oldódott meg, a kért engedélyek birtokában létrejöhetett a találkozó, az informátor részben végrehajthatta feladatát.

Balatonfüred, Tihany és környéke mindenkor kiemelt fontosságú elhárítási terület volt az állambiztonság számára, ezért szigorúan titkos állományú tiszteket is elhelyeztek fedőállásban az idegenforgalom üzleti egységeiben.

[Szilágyi Dezső „AV-2”r. százados (1923. május 25., Margitta, Szőke Anna) a Veszprém megyei RFK. III/II. osztályának szigorúan titkos állományú operatív tisztje 1965 és 1978 között dolgozott fedő foglalkozásban az idegenforgalom területén, így például szállodai üzletvezető Tihanyban és a füredi Arany Csillag Szállóban, személyzeti előadó a Hungarhotels Vállalat egységeinél, üzletvezető-helyettes a balatonfüredi Annabella Szállóban.

Eredeti foglalkozása: bádogos és vízvezeték szerelő, két hetes állambiztonsági és két éves melegkonyhás üzletvezetői tanfolyamot végzett. Járt a 3 éves marxista-leninista esti egyetemre is, pártcsoport bizalmi, a német nyelvet alapfokon beszéli.

 A kémelhárítás 1974. évi minősítése szerint:

 „A szállodai elhárítás területén dolgozó operatív tiszteknek minden esetben segítséget nyújtott, amikor arra a technikai beépülések során, titkos kutatásoknál, valamint az operatív munka egyes részfeladatainak megoldásánál szükség volt. Fontos állambiztonsági feladatot látott el a munkahelyén alkalmazott 3/e, valamint a 3/r rendszabály védelme érdekében.”

(3/e rendszabály: szobalehallgatás, központi berendezésekre kapcsolt helyi rögzítés; 3/r rendszabály: rejtett fotó, optika, televízió. – megj.: I. Cs.)

 Szilágyi SZT-tiszt felesége : Szilágyi Dezsőné Hunyadi Róza (1925. Gáborján, Őri Zsófia) is rendőr volt, a Veszprém megyei RFK állományában teljesített szolgálatot.

Szilágyi Dezső r. századost 1978-ban helyezték nyugállományba. 1986-ban, a Fegyveres Erők Napja alkalmából Dr. Kamara János belügyminiszter a Közbiztonsági Érem arany fokozatával tüntette ki.]

Az idegenforgalom kritikus területeire az „összállambiztonsági szemlélet” jegyében néha olyan hálózati személyeket is bevontak, akiknek egyébként más volt a foglalkoztatási területe.

[ Így volt ez esetenként Balogh György (1923. május 25, Budapest, Mátyás Irén), a „Barna” fedőnevű titkos munkatárs hálózati munkájában is. A Veszprém megyei Üdülőellátó Vállalat és a balatonfüredi Szívkórház gépkocsivezetőjét utazó és kutató ügynökként szervezte be 1963. május 10-én, hazafias alapon Kovács László r. főhadnagy a BM. III/III-3-a alosztályról a „volt volksbundisták” vonalára.  1964-ben átadták a Veszprém megyei III/III-1 alosztálynak, ahol Horváth Sándor r. százados volt a kapcsolattartó tisztje. „Barna” időnként jól érezte, hogy munkahelye környékén, a Balaton mellett olyan értelmiségiek társasága jön össze, amelyre kíváncsi lehetnek felettesei. Aktív volt egészen 1985 decemberéig, amikor befejezte hálózati munkáját és irattárazták anyagát. Jelentései az ÁBTL-ben olvashatók a 3.1.2. M-34174 sz. Munka Dossziéban.]

Polonyi Kornél M-34172 dossziéját 1972 december 21-én azzal zárta le a Veszprém megyei RFK III/II. osztálya, hogy „Tóth Józsefet” „A legális behatolási csatornán, az idegenforgalom területén foglalkoztattuk, mint szűrő hálózatot.”

Magas állami elismerést érdemelt ki: Áder János köztársasági elnök nevében Kontrát Károly, a Belügyminisztérium politikai államtitkára adta át a Magyar Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozata kitüntetést 2012. augusztus 20-án Balatonfüreden. 2017. június 13-án hivatalosan is köszöntötték 90. születésnapján

 

Dr. Ilkei Csaba

tudományos kutató

Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »