Dóra is besétált a csapdába

Nyilván besétálunk a csapdába. A nyári uborkaszezon idején, amikor nincs parlament, és a miniszterelnök azt írja az oldalára, hogy „nyaralni mentem, ne keressetek”, mintha egyébként lehetne keresni, akkor a főagitproposok bedobnak valamilyen ideologikus témát, amivel ki lehet akasztani az olvasó városi értelmiséget. Ez több szempontból is célravezető. Egyrészt a hívekben az álmosító nyári kánikula ellenére ébren lehet tartani a harci szellemet, másrészt el lehet terelni a figyelmet arról, hogy megint zuhan a forint árfolyama, illetve a rákos halálozási statisztikák élén Magyarország áll. Az átlagos érdeklődésű ember úgysem tudja, mi az a gender, maximum annyit hallott róla, hogy valami buzis feminista marhaság. Annak a néhány egyetemi oktatónak a tönkretétele pedig, akik éveken át gürcöltek a szak elindításáért, nem nagy ár azért, hogy két és fél hétig címlapon lehessen tartani a kisfiúkból és kislányokból semleges nemű egyedeket nevelő ’68-as liberálisok mítoszát.

A gondolkodó polgár meg besétál a csapdába, mert nem teheti meg, hogy ne foglalkozzon a felsőoktatási autonómia felszámolásával. A gender szak rendeleti úton történő felszámolása még magyar viszonyok között is egyértelműen alkotmánysértő. Még a Fidesz saját Alaptörvénye is rögzíti, hogy a felsőoktatási intézmények autonóm módon döntenek a képzés tartalmi részéről. Még. Kétharmaddal majd úgy módosítanak a gránitszilárdságú szövegen, hogy a Fidesz jogi tagozata, az Alkotmánybíróság se köthessen bele, ha volna ilyen szándéka.

A Magyar Tudományos Akadémia lerohanása után már nem lepődünk meg semmin, de még ebben a tébolyban is szintlépésnek számít, hogy a kormány egy néhány éve általa is jóváhagyott egyetemi szakot pillanatnyi kommunikációs érdek miatt betiltson.

Indoklásképpen bizonyos Semjén Zsolt leszögezte, hogy a gazdaságban senki nem akar „genderológust foglalkoztatni, következésképpen képezni sem kell”. A plágiumbotrányát vadászati botrányokkal feledtető miniszterelnök-helyettes ezzel csupán átvette az Emberi Erőforrások Minisztériumának érvelését, miszerint a gender mesterszakon végzettek iránt nem mutatható ki igény a munkaerőpiacon.

Márpedig az ilyen igényfelmérésekben a kormány rendre csalhatatlan szakértőnek bizonyul. Ezt bizonyítja a vizes-vb, az összes üres stadion vagy a miniszterelnök kisvasútja. Ezek bármelyikéből 700 évig finanszírozni lehetne a genderképzést, de a kormány nyilván úgy gondolja, hogy a spórolást a fillérekkel kell elkezdeni.

Hírdetés

Ezen a ponton feltehető a kérdés, hogy milyen munkaerőpiaci igény mutatkozik klasszika-filológusokra vagy ógörög nyelvészetre. A válasz természetesen az, hogy ezek a műveltségterületek annak a zsidó-keresztény-humanista kultúrának a részei, amelyet a kormány éppen megvéd az idegen civilizációktól, tehát ezekben az esetekben eltekint attól, hogy az álláshirdetések száma alapján döntsön.

S talán most meg is kapaszkodhat gyorsan Semjén Zsolt a vadászpuskájába, hiszen például az egyenlő emberi méltóság elvére épülő feminizmus is ugyanennek az európai hagyománynak a része.

(…) A gendertudomány részben arra való, hogy az ilyen jelenségeket segítsen megérteni. Ha a kormányfő legalább annyira komolyan venné a demográfiai krízis megoldását, hogy ne ragaszkodjon a saját előítéleteihez, akkor a népességnövekedést elősegítő programjának kidolgozásába olyan szakértőket is meghívna, akik a gendermegközelítésekkel tisztában vannak.

Ehelyett kiadja a parancsot nyaralás előtt, a többit elintézik a végrehajtók. A gép forog, az alkotó pihen.

Ónody-Molnár Dóra: Orbán Viktor nyaral, a magyarok besétálnak a csapdába


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »