Döntöttek Debrecenben: a következő két meccsen dől el Máté Csaba sorsa

Döntöttek Debrecenben: a következő két meccsen dől el Máté Csaba sorsa

Közleményt adott ki a kialakult helyzettel kapcsolatban a Debreceni VSC, amelynek vezetősége több fontos döntést is hozott hétfőn: Máté Csaba marad a vezetőedző, két meccs után viszont újra mérleget vonnak a szakmai stáb munkájából, visszatartják a játékosok és a stáb prémiumának egy részét, két győztes mérkőzés után juthatnak hozzá és felmentették a sportigazgatói posztból az eddig azt ellátó Hayk Hovakimyant.

A Loki tíz fordulót követően két győzelemmel, egy döntetlennel és hat vereséggel a 11., kieső helyen áll. Az augusztus végén Srdjan Blagojevicet váltó Máté Csaba irányításával – négy bajnokin – még nem szerzett pontot a csapat, igaz, a Békéscsaba elleni kupameccset legalább magabiztosan hozták (4-0).

A hétvégén kimondottan csúnyán festett az együttes a Paks ellen, amely megsemmisítő, 5-0-s vereséget mért a hazai pályán játszó hajdúságiakra. A meccset követően a debreceni szurkolók levetették a mezt Dzsudzsák Balázsékkal (jótékonysági célra ajánlják fel az árverésből befolyt összeget), a csapatkapitány pedig az éppen interjút adó Megyeri Balázsra akadt ki élő adásban.

A klub közleménye alább olvasható:

Hírdetés

Az elmúlt hetek eredménytelensége és az utolsó, vállalhatatlan mérkőzés után hétfőn a többségi tulajdonos képviselői és a klub vezetői értékelték a helyzetet, és szankciókról, valamint a jövőbeli klubműködésről is hoztak döntéseket.

Az egyik ilyen döntés az, hogy a klub a játékosok és az edzők előre meghatározott, bizonyos célok elérése esetén járó keretéből egy konkrét összeget visszatart, amihez csak akkor juthatnak hozzá, ha a szombati bajnokin legyőzik idegenben a Székesfehérvárt, valamint utána sikerrel veszik a mezőkövesdi kupamérkőzés jelentette akadályt is. Amennyiben ez nem következik be, az összeget jótékonysági célokra ajánlják fel.

Az edzői stáb munkáját illetően a fehérvári bajnoki és a mezőkövesdi kupamérkőzés után, összességében értékel a klubvezetés, a játékosok felé támasztott követelményekkel összhangban lévő, komoly elvárásokat kommunikálták feléjük. Ugyanakkor a szakmai stáb szabad kezet kapott abban, hogy ha bármilyen szakmai vagy egyéb okból kifolyólag szankciót alkalmazna, azt a vezetők támogatni fogják.

Fentiekhez kapcsolódóan a DVSC vezetősége arról is döntött, hogy átalakítja a szervezeti struktúráját és a mai naptól a sportigazgatói feladatokat más konstrukcióban látja el. Ennek megfelelően Hayk Hovakimyan – elismerve és megköszönve a DVSC-ért az elmúlt 2 és fél évben végzett értékes munkáját – nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatóként folytatja tovább.

m4sport.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »