Döntöttek a képviselők Komárom jövő évi költségvetéséről

Döntöttek a képviselők Komárom jövő évi költségvetéséről

2022-ben a jelenlegi tervek szerint kiegyenlített, valamivel több mint 29 millió 330 ezer eurós összegből gazdálkodik a 34 ezres város.

A képviselő-testületi ülésen viszonylag hamar elfogadták a képviselők a Bohumír Kóňa, a városi hivatal gazdasági és pénzügyi főosztályának vezetője által beterjesztett 2022-es büdzsét. Elmondta, olyan időszakot élnek meg, ami miatt rendkívül nehéz összeállítani a költségvetést. Keszegh Béla (független) polgármester emlékeztetett, számos bizonytalanság nehezíti a pénzügyi tervezést, s például az elszabadult energiaárak vagy az adóbevételek instabilitása miatt egészen biztosan számíthatnak az önkormányzatok arra, hogy menet közben módosítani kell majd a számokat.

Hírdetés

A vita során szót kérő képviselők, Andruskó Imre, Bauer Ildikó és Tárnok Magda sérelmezték, hogy a testület későn kapta meg a költségvetési tervezetet. Andruskó arra figyelmeztetett, ha ilyenkor akarnak változtatni az összegeken, az már azt jelenti, hogy valakitől gyakorlatilag el kell venniük a már betervezett pénzt. Keszegh Béla az elhangzott kritikákra azzal felelt, hogy a pénzügyi bizottság megtárgyalta a büdzsét, a többi bizottság pedig egy-egy tematikus blokkot kapott meg. Az elhúzódó tervezés szerinte azzal is magyarázható, hogy túl sok ismeretlen, illetve folyamatosan változó tényezővel kell számolni a jelenlegi időszakban.

Andruskó Imre és Bauer Ildikó éltek különböző módosító javaslatokkal a kiadásokat illetően, ám a testület többsége tartózkodott az ezekről való szavazáskor. Hosszabb vita bontakozott ki Bauer és Keszegh között a benyújtott módosítás kapcsán, mivel a képviselő 10 ezer eurót szeretett volna jóváhagyatni a komáromi turizmus propagálásra. A polgármester szerint ezt a feladatot a Dunamente TDM (DTDM), illetve a frissen megalakuló, Nyitra megyét lefedő szervezet sokkal több pénzből és regionálisan tudja ellátni. Bauer megkérdezte, hogy a DTDM mekkora összeget szánt célzottan Komárom népszerűsítésére. Keszegh nem mondott pontos számot, ám megígérte, az illetékes bizottsági ülésen ezt tételesen átvehetik.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »