Döntött a kormány, ez jöhet februártól

Döntött a kormány, ez jöhet februártól

A Kormányinfó közlései adnak választ a most mindenkit érdeklő kérdésekre azzal kapcsolatban, hogy mi következik februártól.

November 7. óta vannak érvényben az aktuális korlátozások – így a kijárási tilalom este 8 után, a maszkviselési kötelezettség, a gyülekezési tilalom, az éttermekre, szállodákra, rendezvényekre vonatkozó szabályok – Magyarországon, ezeket a kormány már kétszer meghosszabbította, legutóbb február 1-ig. A vendéglátóiparban többen elégedetlenségüknek adtak hangot, és azt mondták, akkor is kinyitnak februártól, ha büntetést kapnak ezért.

A szerdai kormányülést követően – sokan felfigyelhettek rá – nem készült miniszterelnöki videó, amely a legfontosabb döntést a korlátozások jövőjével kapcsolatban ismerteti, illetve új szabályokat közöl.

Ebből két dolog következhet:

  1. az operatív törzs javaslatára a kormány minden eddigi korlátozást változatlan formában fenntart február 1-je után is
  2. a tervek szerint csütörtök 10.30-kor kezdődő Kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkiráliy Alexandra kormányszóvivő ismerteti az „új felállás” részleteit, a jövő héttől érvényes kijárási, maszkviselési, csoportosulás és nyitvatartási passzusokat.
  3. Hírdetés

Az elmúlt napok kormányzati és a szakemberektől származó nyilatkozatok sokasága abba az irányba mutathat, hogy mivel a vírus végső legyőzésében a tömeges oltás – illetve a nyájimmunitás – a kulcs, tömegek „átoltásáról” pedig a vakcinagyártói lassúság miatt egyelőre hónapokig még szó sem lehet, február 1. aligha lehet a fordulat napja, ám kisebb módosítások akár lehetnek is a szabályokban.

Kormányinfó 10.30-kor, élőben az InfoRádióban és az Infostarton – percről percre frissülő szöveges tudósítással.

Tartson velünk!

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »