Döntött a kormány: a magyarságukat második nemzetiségként vállalókat is hozzászámolják a felvidéki összmagyarsághoz

Döntött a kormány: a magyarságukat második nemzetiségként vállalókat is hozzászámolják a felvidéki összmagyarsághoz

A TASR beszámolója szerint a szlovák kormány szerdán megszavazta, hogy a 2021-es népszavazáson nemzetiségüket második helyen vállalókat hozzászámolják azokhoz, akik első helyen vallották magukat valamely nemzeti kisebbség tagjának.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kisebbségi törvények a magukat első, illetve második helyen magyarnak vallók számát egyben fogja kezelni. 

Így hivatalosan 456 148 magyar él a Felvidéken.

Hírdetés

A kormányhivatal tájékoztatása szerint ezzel az összlakosság 8,4%-át teszi ki a magyar közösség aránya. A második legnagyobb nemzeti közösség a romáké (156 164 – 2,9%), a harmadik pedig a ruszinoké (63 562 – 1,2%).

Ezzel a kisebbségi kormánybiztos hivatala mellett létrejött munkacsoport ajánlását fogadta el a kormány és határozott arról, hogy a kisebbségi nemzeti közösségek számát a népszámláláson adott 1. és 2. válasz összeadásával határozzák meg. A részletekkel ebben a cikkünkben foglalkoztunk:

A döntés azért is fontos, mert a kisebbségi nyelvhasználatot befolyásoló törvények lakosságarányhoz kötöttek. Azzal, hogy a kormány együtt számolja a két nemzetiségi kategóriát, némileg kedvezőbb helyzetből várhatjuk az egyes településeken a kisebbségi nyelvhasználati szabályok alakulását.

A témában lásd bővebben alábbi írásunkat:


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »