Döntést hoztak a két fiatal ügyében, akik kegyetlenül meggyilkoltak egy 47 éves kőművest

Döntést hoztak a két fiatal ügyében, akik kegyetlenül meggyilkoltak egy 47 éves kőművest

A két túrócszentmártoni fiatal fiú februárban csalta ki egy elhagyatott épületbe a gyanútlan férfit, akit alkohollal kínáltak. Ott azonban közölték vele, hogy ő lesz az áldozatuk, ezután kegyetlenül meggyilkolták, mivel meg akarták tudni, hogy milyen érzés ölni. A Legfelsőbb Bíróság meghozta az ítéletet.

Még tavaly februárban rázta meg Szlovákiát Rudolf Dorčík és Milan Jesenský esete, akik alkohollal elcsalták a 47 éves, kőművesként dolgozó Jozefet egy elhagyatott menedékhelyre, majd kegyetlen módon meggyilkolták.

A férfit brutálisan megverték, többször leszúrták, ezután felvágták a fejét, hogy láthassák az emberi agyat.

Hírdetés

Daniel Lipšic speciális ügyész még július elején emelt vádat a fiatal gyilkosok ellen. Októberben Rudolfot 24, Milant pedig 20 évre ítélte a bíróság az ügyben. Az ügyész azonban fellebbezett, mivel nem volt elégedett a kiszabott büntetések mértékével.

A Legfelsőbb Bíróság végül január 11-én, kedden Rudolf Dorčíkot életfogytiglani börtönbüntetésre, Milan Jesenskýt pedig 25 évre ítélte.

(br, pluska)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »