Donáth László a vékony, fiatal női dolgozókra „vadászott”

Donáth László a vékony, fiatal női dolgozókra „vadászott”

A Tények szombat esti adásában közöltek újabb részleteket Donáth Lászlóról, korábbi MSZP-s politikusról, egy budapesti szeretetotthon evangélikus lelkészéről. A Momentum politikusának, Donáth Annának az apja úgy tudni, hogy éveken át zaklatta a női dolgozóit, Donáth-tól az egész intézmény félt. Az egyik zaklatott nő férje a műsornak nyilatkozva elmondta, hogy a felesége szerette a munkahelyét és a felettesei is meg voltak elégedve a munkájával.

– mondta a zaklatott feleség férje, aki szerint, ha a párja már tudta, hogy a volt MSZP-s politikus férje fog istentiszteletet tartani, akkor már remegve kelt fel reggel és míg autóval munkába vitte, a nő végig remegett, mi vár majd rá a munkahelyén.

Aztán a zaklatás egy nap fizikai erőszakká változott. A Tények szerint a lelkész egy takarítóeszköz miatt támadt a nőre, aki azonnal felhívta a férjét az eset után.Elmondta neki, hogy

Ezt állítólag a lelkész felesége is végignézte, mégsem tett semmit. Az áldozat hiába jelezte főnökeinél, mi történt, az ügyből nem lett semmi, ki sem vizsgálták, mit tett Donáth László, nem lett felelősségre vonva. Az eset után az áldozat orvoshoz fordult, így vizsgálat is bizonyítja a nő állításait. Ezután megtették a rendőrségen a feljelentést, akik nyomozást is indítottak a momentumos politikus apja ellen.

Hírdetés

Nemrég egy másik áldozat is megszólalt, ő lapunknak mondta el, miket kellett átélnie. A részleteket IDE kattintva találod!

Bokor Gábor – www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »