Donáth Anna már az ítéletét is tudja egy Magyarország ellen még el sem indított eljárásnak

Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője állítja, hogy rendkívül gyorsan lezajlik majd egy kötelességszegési eljárás Magyarország ellen, amit az elfogadott pedofilellenes törvény miatt helyeztek kilátásba. Az EP-képviselő annak ellenére drukkol az elítélésért, hogy tudja, az esetleges elvonásokat a magyar emberek szenvednék meg.

Ursula von der Leyen közölte, hogy kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarország ellen. Erről az ATV műsorvezetője Donáth Annát kérdezte. A Momentum EP-képviselője úgy tudja, hogy Varga Judit már válaszolt is az Európai Bizottság által megírt észrevételekre. A válasszal kapcsolatban, mintha már az ítélettel is tisztában lenne, magabiztosan jelentette ki, hogy a magyar igazságügyi miniszter válassza biztosan nem lesz kielégítő a bizottság számára. Mindezt úgy, hogy még nem is olvasta az igazságügyi miniszter válaszát.

Hírdetés

Hozzátette:„Én úgy tudom, hogy nagyon gyorsan le fogják folytatni ezt az eljárást, hiszen a válasz után azonnal az Európai Bírósághoz fogja küldeni az Európai Bizottság ezt az ügyet. Hónapok alatt le fogják folytatni, ezt hallom a Bizottság oldaláról”. Itt a műsorvezető megjegyezte, hogy az ilyen jellegű eljárások évekig szoktak tartani, ezért feltette Donáth Annának a kérdést, hogy honnan tudja, hogy csupán hónapokba telik majd az eljárás. Az EP-képviselő informális információkra hivatkozott, miszerint „ezt hallja”, egy olyan ügyben, amit még el sem indítottak.

Azt is elmondta, hogy Magyarországra nézve a következmény az uniós pénzek elvonása lehet. Ezt Helena Dalli, az esélyegyenlőségért felelős biztos kijelentéséből következtette, miszerint mindent megtesz, hogy úgy járjanak el hazánk ellen, mint Lengyelország ellen: a kormánynak folyósított olyan európai forrásokat elzárják, amelyeken ott van az esélyegyenlőség, mint kitétel. Azt azonban, miközben szemmel láthatóan drukkol Magyarország elítéléséért, Donáth Anna is belátta, hogy ennek a magyar emberek látnák kárát.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »