Donáth Anna kínos magyarázkodása – a kis simlis….

Sem a párt, sem az ellenzéki sajtó nem hajlandó tudomást venni a Momentum Mozgalom legújabb botrányáról. A parlamenten kívüli párt most nem harcol az üvegzseb-politikáért és az átláthatóságért. A botrányba keveredett párt alelnöke, Donáth Anna kínos magyarázkodások közepette azt mondta az ATV reggeli műsorában, hogy szerinte vannak ennél fontosabb dolgok.

Január 31-én jelent meg a Figyelő legfrissebb számában az az összeállítás, amelyben a Momentum gyanús pénzügyeit mutattuk be. A Figyelő ugyanis kiderítette, hogy a párt azért nem tud, vagy nem akar elszámolni a több mint 500 millió forintos kampánytámogatással, mert a párt vezetőihez közel álló vagy családjuk érdekeltségébe tartozó vállalatoktól származnak a számláik és nem is csekély tételben.

A cikk megjelenésével egyidőben megkerestük a Momentum sajtóosztályát, azonban azóta nem sikerült kitalálniuk a kommunikációs paneleket, ezért inkább mély hallgatásba burkolóznak.

A parlamenten kívüli pártnak azt is sikerült elérnie, hogy az ellenzéki médiumok se számoljanak be a közpénzzel való elszámolási botrányról, holott más esetekben ez a 444.hu, 24.hu, index.hu, az alfahir.hu és hvg.hu specialitása.

A HVG hallgatása persze azért sem meglepő, hiszen mint az korábban már nyilvánvalóvá vált, közös érdekek mozgatják a lap tulajdonosi körét és a mikropártot. Ugyanis a Momentum korábbi pénzügyi igazgatója, Szauer Tamás a hvg.hu tulajdonosának, Szauer Péternek a fia. Így nem lehetett nehéz elérni, hogy a HVG is hallgasson a legújabb, Momentumot érintő botrányról.

Hírdetés

Donáth Anna kínos magyarázkodásba kezdett

Donáth Anna, a Momentum alelnöke az ATV Start című műsorában „krimi-regénynek” nevezte a párt zűrös gazdálkodásáról kiszivárgott információkat. Azt is mondta, hogy szerinte „ennél vannak fontosabb kérdések”.

A párt alelnöke tagadta a Figyelő értesüléseit, és folyamatosan azt hajtogatta, hogy a Momentum rendkívül transzparens, hiszen a honlapján közzétette a számláit. Megjegyezzük ez tételesen nem igaz, hiszen a párt mintegy 80 számlával kevesebbet hozott nyilvánosságra, mint ahány kiadási tétel az összegző elszámolásukban szerepel. Ráadásul a közzétett számlák között olyanak is vannak, amelyeket a választási kampányt követően állítottak ki, vagy fizettek ki.

Donáth Anna a beszélgetésben a „többi pártra” mutogatott, majd általánosságban azzal védekezett, hogy „különböző pártokban mindenféle korrupciógyanús ügyek vannak”, így ezt a Momentumról is könnyű elhinni, de állította, hogy a Momentum a „legtisztább párt”.

A kínos beszélgetésben Donáth Anna feszült hangon próbált magyarázatot adni a kiszivárgott információkra, majd a végén tett egy rendkívül figyelemreméltó kijelentést. Azt találta mondani, hogy – mivel az ÁSZ a szabálytalanságaik miatt felfüggesztette a párt állami támogatását – „meg fogják találni annak a módját, hogy milyen kreatív és innovatív módon lehet ezt a pénzt pótolni”.

Figyelő


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »