Donald Trump amerikai elnök kedden egy, a Fehér Ház Rózsakertjében tartott ünnepélyes ceremónián posztumusz kitüntette Charlie Kirk jobboldali aktivistát, a Szabadság Elnöki Érdeméremmel – ez az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetése.
Kirk-öt szeptember 10-én lőtték agyon egy egyetemi vitán Utah államban, az elismerést özvegye, Erika Kirk vette át. A díjátadót Charlie Kirk 32. születésnapjára időzítették. Trump a Turning Point USA nevű konzervatív szervezet alapítóját „az igazság és a szabadság mártírjának” nevezte.
„Ma azért gyűltünk össze, hogy tisztelettel adózzunk egy bátor szabadságharcosnak, egy szeretett vezetőnek, aki úgy inspirálta a fiatal nemzedéket, ahogy senki más.”
– mondta az elnök, hozzátéve:
„Nevét örökre beírjuk az igazi amerikai hősök örök listájára.“
Erika Kirk megköszönte a kitüntetést, majd azt mondta: „Hét és fél évig próbáltam megtalálni a tökéletes születésnapi ajándékot Charlie-nak. (…) De most már biztosan mondhatom, elnök úr, hogy ön adta neki a legszebb ajándékot, amit valaha kaphatott.”
A rendezvény díszvendégei között volt az argentin elnök, Javier Milei, valamint több konzervatív amerikai médiaszemélyiség is.
Teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


