Donald Trump: nagyon jó a viszonyom a brit miniszterelnökkel

Donald Trump: nagyon jó a viszonyom a brit miniszterelnökkel Mészáros Richárd2025. 01. 26., v – 12:49

Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy eltérő politikai alapállásuk ellenére nagyon jó viszonyt ápol Keir Starmer brit miniszterelnökkel.

Trump a BBC brit közszolgálati médiatársaság tudósítójának az amerikai elnöki repülőgépen nyilatkozva ugyanakkor nyitva hagyta azt a kérdést, hogy első hivatalos külföldi útja a régre visszanyúló hagyományoknak megfelelően Londonba vezet-e majd.

Hírdetés

„Jól kijövök vele, nagyon kedvelem. Igaz, hogy liberális, és ebben kissé különbözik tőlem, de úgy vélem, nagyon jó ember és eddig kiváló munkát végzett” – fogalmazott a Starmerhez fűződő viszonyára vonatkozó kérdésre a republikánus párti amerikai elnök a BBC vasárnapi beszámolója szerint.

Hozzátette: megítélése szerint a munkáspárti brit kormányfő „filozófiai alapon képviseli hazáját, és bár nem feltétlenül értek egyet filozófiájával, de nagyon jó viszonyt ápolok vele”.

Arra a kérdésre, hogy várhatóan hova vezet második elnöki időszakának első hivatalos külföldi útja, Donald Trump azt mondta: lehet, hogy Szaúd-Arábiába, de lehet, hogy az Egyesült Királyságba. „A hagyományoknak megfelelően” elképzelhető, hogy Egyesült Királyságba utazik először – tette hozzá.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »