Donald Trump amerikai elnök egyre kevésbé hisz abban, hogy Irán hajlandó lesz leállítani az urándúsítást az Egyesült Államokkal kötendő új nukleáris megállapodás keretében.
„Nem tudom” – válaszolta Trump a New York Post egyik podcastjában arra a kérdésre, szerinte rá tudja-e venni Iránt nukleáris programja leállítására, majd hozzátette:
„Azt hittem, hogy igen, de már egyre kevésbé vagyok benne biztos.”
Trump egy új megállapodást szeretne Iránnal, amely korlátozná az ország nukleáris tevékenységeit. Egyúttal bombázással fenyegette meg Teheránt, ha a diplomácia nem vezetne eredményre. Hétfőn az amerikai elnök elmondta, hogy megbeszélést folytatott az izraeli miniszterelnökkel, Benjamin Netanjahuval Iránról, és úgy nyilatkozott, hogy az irániakkal való tárgyalás „nehezen megy”.
Trump azt is megjegyezte, hogy szerinte Irán halogató taktikát alkalmaz. „Most kevésbé vagyok biztos a sikerben, mint néhány hónappal ezelőtt. Valami megváltozott náluk, és úgy érzem, egyre kisebb az esély a megállapodásra.”
Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok semmiképp nem fogja megengedni, hogy Irán nukleáris fegyvert fejlesszen ki. „Szebb lenne ezt elérni háború és emberáldozatok nélkül – ez sokkal jobb megoldás lenne. De nem látom azt, hogy ők ugyanúgy vágynának a megállapodásra, mint mi” – tette hozzá Trump.
Irán viszont azt állítja, hogy nincs szándékában atomfegyvert előállítani.
Teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


