Donald Trump: Csőre töltöttünk

Donald Trump: Csőre töltöttünk

Az Egyesült Államok felkészült a válaszcsapásra Észak-Korea ellen – jelentette ki pénteken a Twitteren Donald Trump amerikai elnök.

„Teljesen készen állnak a katonai megoldások, csőre töltöttünk arra az esetre, ha Észak-Korea nem bölcsen cselekszik. Remélhetőleg Kim Dzsongun más utat választ” – írta a közösségi portálon az amerikai elnök.

Donald Trump csütörtökön a New Jersey-i golfklubjában tartott sajtótájékoztatón azt mondta, talán nem volt elég kemény tűzzel és dühvel fenyegetni meg Phenjant.

Trump arra már nem tért ki, hogy a két állam közti kommunikáció azután durvult el végképp, hogy amerikai oldalról elhangzott a „tűzzel és dühvel” kifejezés.

Donald Trump inkább a múltbéli külpolitikai intézkedéseket kritizálta, mivel szerinte az Obama-éra alatt nem tettek eleget Észak-Korea megfékezéséért. „Itt az ideje, hogy az elnök ringbe szálljon az ország védelmében” – jelentette ki, hozzátéve, ha Kim Dzsongun bármit tesz Guammal, annak olyan következményei lesznek, „amit ember még nem látott.”

Military solutions are now fully in place,locked and loaded,should North Korea act unwisely. Hopefully Kim Jong Un will find another path!— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) 2017. augusztus 11.

Magas rangú amerikai katonai tisztségviselők az MTI beszámolója szerint korábban az NBC hírműsorának elárulták, hogy a tervek szerint Guamról induló B-1B típusú stratégiai bombázók képeznék a csapásmérő erő gerincét, és a műveletet további harci repülőgépekkel, valamint műholdakkal és drónokkal támogatnák. Több forrás szerint a lehetséges célpontok között lenne nagyjából két tucat rakétaindító állomás és rakétakísérletekre használt létesítmény.

A Trump által mérlegelt két-három katonai opció közül ez az egyik olyan, amelyikkel talán lenne némi esély elkerülni a konfliktus eszkalálódását – mondta James Stavridis, az amerikai haditengerészet nyugalmazott admirálisa, hozzátéve ugyanakkor, hogy a megelőző csapás mindenképp azzal a kockázattal járna, hogy Phenjan támadást indíthat Szöul vagy akár a Guam szigetén levő Andersen légi bázis ellen.

Hírdetés

http://mno.hu/

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség csütörtökön közölte: Phenjan augusztus közepéig elkészíti a két amerikai támaszpontnak otthont adó Guam elleni rakétatámadás tervét, és ezután csak Kim Dzsongun észak-koreai vezető döntésétől függ, elindítják-e a támadást négy közepes hatótávolságú rakétával. A KCNA által közölt szokatlanul részletes beszámoló az észak-koreai támadási tervről újabb állomása a Washington és Phenjan közötti kölcsönös fenyegetőzésnek, miután Donald Trump „olyan tűzzel és haraggal” fenyegette meg kedden Phenjant, „amilyet még nem látott a világ”.

A KCNA jelentésében „zagyvaságok tömkelegének” nevezte Trump fenyegetését.

http://mno.hu/

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyébként múlt szombaton fogadott el – amerikai kezdeményezésre – újabb szigorú gazdasági büntetőintézkedéseket Észak-Koreával szemben annak nukleáris és rakétaprogramja miatt. Ezúttal Észak-Korea eddigi legfőbb szövetségese, Kína is egyértelműen kiállt a döntés mellett, közölve, hogy „100 százalékig, teljesen és szigorúan” be fogja tartani az új szankciós előírásokat.

A szankció nyomán Phenjan évi egymilliárd dollárnyi (több mint 255 milliárd forintnyi) exportbevételtől eshet el. A fenti lépéseken kívül utazási tilalommal és vagyonuk befagyasztásával sújtottak kilenc, a bankszektorban és a hadiiparban tevékenykedő észak-koreai magánszemélyt, illetve zárolták négy észak-koreai vállalat – köztük két bank és egy biztosító – vagyonát.

A határozat egyúttal megtiltja a külföldi cégeknek, hogy közös vállalatokat hozzanak létre észak-koreai partnerekkel, illetve elrendelte a már létező társaságokba való befektetések leállítását.

A 2371-es határozat 2006 óta a nyolcadik a maga nemében. A Biztonsági Tanács legutóbb júniusban fokozta a nyomást Észak-Koreán, de Phenjant eddig nem sikerült megfékezni. Donald Trump amerikai elnök januári beiktatása óta a szombaton elfogadottak voltak az első BT-szankciók, amelyeket amerikai kezdeményezésre léptettek életbe Észak-Koreával szemben.

A lapunknak nyilatkozó szakértők egyhangúlag egyetértettek abban, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei által Észak-Koreával szemben alkalmazott szankciós politika nem érte el a célját.

Miért fontos Guam?A 885 négyzetkilométer kiterjedésű amerikai földterület Phenjantól 3400 kilométerre található, százhatvanezren lakják, és saját kormányzóval rendelkezik. A sziget nagy része katonai irányítás alatt áll, az itt állomásozó katonák száma háromezer-nyolcszázharmincegy. Guamon található egyebek közt az elsősorban B–52-es bombázóknak otthont adó Andersen légibázis. A The Guardian megfogalmazása szerint a szigetet úgy tartják nyilván az amerikai hadseregben, mint egy nagy, állandó repülőgép-anyahajót.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »