Donald Trump: csalódtam Putyinban

Donald Trump amerikai elnök kijelentette a BBC brit közszolgálati médiatársaságnak nyilatkozva, hogy csalódott Vlagyimir Putyinban, amiért többszöri próbálkozás ellenére sem tudott egyezségre jutni az orosz államfővel az ukrajnai tűzszünetről.

 

A kedden ismertetett húszperces telefonos interjúban Trump elmondta: hivatalba lépése óta eddig négyszer gondolta úgy, sikerült megállapodást elérnie Putyinnal, „aztán az ember azt látja, hogy (Putyin) lebombázott Kijevben egy idősotthont vagy valamit”.

Arra a kérdésre, hogy bízik-e még az orosz elnökben, Donald Trump azt mondta, hogy „őszintén szólva szinte senkiben” nem bízik.

 

Az amerikai elnök Mark Rutte NATO-főtitkárral tartott előző napi washingtoni megbeszélése után bejelentette, hogy az Egyesült Államok a NATO közvetítésével juttat Ukrajnába fegyvereket, amelyeket azt atlanti szövetség tagjai kifizetnek Washingtonnak.

 

Trump azt is közölte, hogy

A keddi BBC-interjúban az amerikai elnök dicsérően szólt a NATO változó hozzáállásáról is a közös védelmi kiadások ügyében.

 

Felidézte: a legutóbbi NATO-csúcson megállapodás született arról, hogy a tagországok 2035-ig hazai össztermékük (GDP) 5 százalékára növelik katonai ráfordításaikat.

Hírdetés

 

Donald Trump szerint ez évente több mint ezermilliárd dollárnyi védelmi kiadási többletet jelent majd.

 

Arra a kérdésre, hogy korábbi kijelentéseihez híven továbbra is elavult szerveződésnek tartja-e NATO-t, a BBC-interjúban az amerikai elnök úgy fogalmazott, hogy a NATO most már a szövetségről alkotott korábbi véleményéhez képest éppen ellenkező irányban halad, mivel a szövetségesek „végre fizetik a számlájukat, amelyet eddig szinte száz százalékban Amerika fizetett, és ez nagyon igazságtalan volt”.

 

Trump hangsúlyozta:

Nagy-Britanniához és a munkáspárti brit kormányhoz fűződő viszonyáról szólva az amerikai elnök azt mondta: kedveli Keir Starmer miniszterelnököt, „annak ellenére is”, hogy Starmer „liberális”.

 

Trump szeptember 17-én állami látogatásra – vagyis hivatalosan nem a brit kormány, hanem III. Károly király vendégeként – Nagy-Britanniába utazik. A látogatás időpontja azt valószínűsíti, hogy az amerikai elnök nem mond beszédet a brit parlamentben, mivel a brit politikai pártok hagyományosan szeptember második felében tartják éves kongresszusaikat, és ebben az időszakban az alsóház nem ülésezik.

 

Arra a kérdésre, hogy szeretné-e, ha látogatása alkalmából rendkívüli ülésre hívnák össze a londoni parlamentet, Trump a keddi BBC-interjúban nemmel válaszolt, úgy fogalmazva: azt szeretné, ha a képviselők „lazítanának egy kicsit”.

 

Emmanuel Macron francia elnök, aki a múlt héten járt állami látogatáson Londonban, felszólalt az alsóház és a felső kamara, a Lordok Háza tagjai előtt, és Barack Obama volt amerikai elnök is beszédet mondott a brit parlamentben 2011-es állami látogatása idején.

 

Trump így is kivételes bánásmódban részesül brit részről, mivel első elnöki időszakában is járt állami látogatáson Londonban, és a brit diplomáciatörténetben még nem volt példa arra, hogy ugyanazt az amerikai elnököt kétszer is állami látogatásra invitálja a brit uralkodó.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »