Donald Trump, a turistariogató Mészáros Richárd2025. 08. 11., h – 19:43
Egyre több a tüntetés a turisták ellen, szaporodnak azok a városok, amelyeknek elegük van a tömegből, ám amikor a bevételeket tervezik, mindenki azzal számol, hogy évről évre nőni fog a látogatók által elköltött pénzmennyiség. Egyelőre mindenki jól elvan ezzel az ellentmondással: turista ne gyere, elég, ha a pénzed küldöd! S hogy még hatékonyabb legyen a turistariogató stratégia, az állam vezetői is beszállnak a kampányba. Ez utóbbira az egyik legjobb példa az USA, ahol Donald Trump hivatalba lépése után a határon szinte rászálltak a turistákra, rengeteg rémtörténetről, meztelenre vetkőztetett utasokról, akár többhetes fogva tartásról is lehetett olvasni. Elsősorban az európai turistákra szálltak rá, így nem meglepő, hogy voltak olyan országok, amelyek figyelmeztetést adtak ki az USA-ba utazók számára. Ilyen korábban még nem történt.
Akár már 300 euróért is elrepülhetünk New Yorkba. Jövő májustól új, közvetlen járattal utazhatunk Budapestről az USA-ba. Csak két hír az előző hétről, amelyeket akár jó hírként is értelmezhetnénk, és alapjában véve azok is. De a fenti sorok értelmében érdemes megnézni, mi is okozza azt, hogy az utószezonban ilyen olcsó egy retúrjegy. Ennek nagyon egyszerű oka van: sokan, főleg Európából, de Kanadából is, most nagyon nem kívánkoznak az USA-ba menni. Nem hiányzik az embereknek a rettegés, hogy nehogy őket is kiszemeljék, majd megalázzák a határon, esetleg a telefonjukat átkutatva keressenek bizonyítékot ellenük. Mostanság már az is bizonyíték, hogy valaki negatív hangnemben írt a regnáló amerikai elnökről. A mesterséges intelligencia segítségével pillanatok alatt ki lehet szedni a telefonból az ilyen, az elnökkel szemben nem éppen barátságos véleményeket. És ez elég ahhoz, hogy a Grand Canyon, a természeti csodák, a nagy metropoliszok helyett a hazafelé tartó repülőn találjuk magunkat. Nem egy ilyen esetről olvashattunk az utóbbi időben.
Las Vegasban elmaradnak a turisták. Mint ahogy a következő hír írja, júniusban 3 százalékkal kevesebben érkeztek a kaszinók városába, ám ha az egy évvel ezelőtti számokat nézzük, akkor már jelentős, 11 százalékos a csökkenés, és mind több hotel kénytelen csökkenteni az árakat. Ugyanez a helyzet országos szinten is: míg tavaly az idei évre növekedésre számítottak, ma már olyan nagy a visszaesés, hogy talán már annak is örülni fognak, ha 10 százalék alatti zuhanással megússzák. Számos országból 15–30 százalékos a visszaesés az Amerikába utazók számában.
Hogy teljes legyen a kép, az elnök is megszólalt párszor, jelezve: gyertek, gyertek, turisták, költsetek sokat, de aztán takarodjatok vissza oda, ahonnan jöttetek! Ez olyan trumpos invitálás, a maga suttyó módján. A turisták pedig, ahogy a számok is igazolják, visszaintegetnek, hogy kösz, nem, majd elköltöm a pénzem máshol. Mert a világ legtöbb helyén idén turistarekordra számítanak. Az amerikai adatokkal kapcsolatban azonban egyelőre még a hírekben is megy a kozmetikázás, de egyértelmű a visszaesés, a trend, és annak oka is. Őt úgy hívják: Donald Trump.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


