Donald Trump a sátán ágyában – visszatért a South Park

Donald Trump a sátán ágyában – visszatért a South Park

Donald Trump a sátán ágyában – visszatért a South Park Juhász Katalin2025. 07. 28., h – 12:40

A South Park 27. évadának nyitóepizódja nem kímélte az amerikai elnököt. A korábban is szókimondó amerikai animációs sorozat két év szünet után visszatért, és provokatívabb, gátlástalanabb, mint valaha. A Hegyi beszéd című nyitóepizód komoly visszhangot keltett, a Fehér Ház is reagált rá. 

A kultikus tiszteletnek örvendő alkotópáros, Trey Parker és Matt Stone nem finomkodtak: Trump elnököt állították célkeresztbe. Az epizódban Donald Trump a sátánnal bújik ágyba, deepfake változatban a sivatagban bolyong, miközben saját nemi szerve szólal meg helyette.  

Szatíra felsőfokon: deepfake, bombázás és Jézus

Az elnök karakterét nem hagyományos módon rajzolták meg, hanem egy valódi arcképet montíroztak rá egy animált testre, fokozva a jelenetek groteszk hangulatát. A Fehér Ház falait meztelen portrék borítják, Trump karaktere pedig már első felbukkanásakor ezt mondja: „Bombázni fogjuk Kanadát, mint ahogy Irakot is bombáztuk” – mire a kanadai miniszterelnök rámutat: „Azt hittem, Iránt?“ „Irak vagy Irán… nem mindegy?”

Az epizódban South Park városka lakói Trump ellen tüntetnek, mire megjelenik Jézus (a korábbi évadok rendszeres szereplője), hogy figyelmeztesse őket: a tiltakozás bajt hozhat a fejükre. Szerinte a lakosoknak le kell állniuk a tüntetésekkel, és a közösségi hálón Trump-párti üzeneteket kell megosztaniuk. A történet csúcsán egy mesterséges intelligencia által generált deepfake Trump jelenik meg, aki meztelenül összeesik a sivatagban, majd a pénisze kezd el beszélni helyette. 

A sátános jelenet

Donald Trump és a sátán ágyjelenete a South Park új epizódjának legmerészebb és legprovokatívabb része, mert több tabu és kényes társadalmi-politikai téma szóba kerül itt. Az alaphelyzet már önmagában a romlottság, a gonosszal való lepaktálás metaforája. Amikor Trump a sátán mellé fekszik az ágyba, a készítők azt üzenik: az elnök átlépett minden erkölcsi határt, és nyíltan felvállalja ezt.

Az USA-ban – különösen a konzervatív közönség körében – a vallásos motívumokhoz való viszony kiemelten érzékeny kérdés. Az, hogy Jézus is megjelenik az epizódban, sőt közvetítőként próbál kompromisszumot elérni Trump és a lakosság között, csak fokozza az epizód szentségtörő élét. A sátánnal való testi kapcsolat pedig politikai obszcenitássá formálja a vallási szimbolikát. 

Trump férfiasságának kifigurázása

Az elmúlt napokban sokan elemezték ezt a szürreális ágyjelenetet. Legtöbbjük szerint Trump itt nemcsak nevetség tárgyává válik, hanem alárendelt szerepbe is kerül. 

Hírdetés

A meztelen test, a kicsúfolt péniszméret, a vágyakozás a sátán iránt – mindez a férfiasság, a hatalom és az egó radikális kifordítása.

 Ez főleg amiatt lényeges, mert Trump retorikája gyakran épít a férfiasságra, erőre, dominanciára. A South Park alkotói ezzel szemben egy magányos, eltorzult, megalázott karakterként mutatják meg őt, aki vágyik a hatalom megerősítésére, de már csak groteszk módon tudja ezt elérni. 

Az epizód szövegkönyvébe szőtték a The Late Show megszüntetésére való utalást is, melyet sokan szintén Trumphoz kötnek. A CBS anyagi okokra hivatkozott, ám az elnök Truth Social-bejegyzésben ünnepelte Stephen Colbert műsorának végét: „Colbert tehetsége még a nézettségénél is kevesebb volt.” Colbert sem maradt adós: 

Hogy merészeli, uram? Képes lenne egy tehetségtelen ember megírni az alábbi szatirikus szellemeskedést?… Menjen a p.csába.

A Fehér Ház nem nevetett

A Fehér Ház már reagált is a South Park-epizódra. Taylor Rogers szóvivő a Variety-nek a következőket mondta: „Ez a sorozat már vagy húsz éve nem releváns, és kardélen táncol a fantáziátlan ötleteivel, kétségbeesetten próbálva felhívni magára a figyelmet.” Szerinte a demokraták képmutatók, mert éveken át támadták a sorozatot sértő tartalmai miatt, most pedig ünneplik. Rogers megjegyezte, hogy Trump fél év alatt több ígéretét teljesítette, mint bármely más amerikai elnök, és „egy negyedosztályú tévéműsor nem tudja megakasztani Trump elnök sikeres menetelését”. 

A South Park készítői természetesen nem hagyták szó nélkül a történteket. A San Diego-i Comic-Con nagyvásáron Trey Parker ironikusan megjegyezte: „Rettentően sajnáljuk” – majd félreérthetetlen grimasszal fokozta a szarkazmust. 

Elmondása szerint alkotótársával együtt  sokáig harcoltak azért, hogy a műsorszolgáltató ne cenzúrázza Donald Trump intim testrészét – végül a stáb kompromisszumként „rajzfilm-szemeket” illesztett a péniszre, hogy önálló karakternek minősüljön. 

Szatíra kontra valóság – ki nyer hosszú távon?

A gyors gyártási tempójáról híres sorozat ezúttal is lehetővé tette, hogy az alkotók azonnal reagáljanak aktuális közéleti eseményekre. A nyitóepizód épp akkor készült el, amikor a Paramount bejelentette az 1,5 milliárd dolláros, öt évre szóló megállapodást Trey Parkerrel és Matt Stone-nal. A készítők szerint ez a szerződés nemcsak üzleti lehetőség, hanem szatirikus célpont is, amit ki is használtak.

A műsort övező feszültségek is szerepet játszanak az új évad körüli figyelemben. A Paramount és a Skydance közötti fúzió következményeként a South Park a jövőben kizárólag az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban lesz elérhető. A streamingjogok körüli vitában az alkotók korábban perrel fenyegették meg a műsorszolgáltatót, miután az – szerintük – beleavatkozott más platformokkal, például a Netflix-szel vagy a Warner Bros.-szal folytatott tárgyalásaikba.

A South Park tehát visszatért, és azonnal könyékig belenyúlt a darázsfészekbe. Az új évad nyitánya egyszerre tükrözi a jelenlegi amerikai közélet abszurditását, a médiapiac válságát és a politikai vélemény-nyilvánítás körüli konfliktusokat. A kérdés csak az, hogy a humorba ágyazott lázadás továbbra is képes lesz-e formálni a közbeszédet, vagy a valóság előbb-utóbb legyőzi a szatírát.

Ez az animációs sorozat 1997 óta élen jár a tabutémák feszegetésében. Vallás, politika, celebek, a modern technológia hátulütői, identitáspolitika, álhírek – mindez az alkotók célkeresztjébe került, akik kínos témákat hoztak felszínre közérthető módon, gyakran mindkét politikai oldalt kritizálva. Emiatt vált ikonikussá a South Park, nemcsak az USA-ban, hanem világszerte. Groteszk bepillantást kínál az amerikai átlagemberek gondolkodásmódjába, pedig „csupán“ négy kiskamasz szemszögéből szemléli a valóságot. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »