Dömötör Csaba a rezsirendeletről: foglalkoznak a csak áramot használókkal is

Dömötör Csaba a rezsirendeletről: foglalkoznak a csak áramot használókkal is

Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint az energia-veszélyhelyzeti operatív törzs véglegesíti majd a rendeletet. Kitérnek a kistelepülésen élők helyzetére és a nagycsaládosok megvédésére – ígérte.

Európában egyedül a magyar kormány védi erős árkorlátozással a családokat – emelte ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Hozzátette, az áremelkedések szinte minden európai országban közvetlenül a családokat terhelik.

Dömötör Csaba kifejtette: a most meghozott kormányzati döntéseket a háború, és az egész Európát sújtó energiaválság indokolja.

Elmondta, a háború mindent megváltoztatott, évtizedek óta nem látott mértékben emelkednek az árak, és emellett egyre markánsabban felvetődik az a kérdés, hogy lesz-e egyáltalán elég gáz Európában.

Közölte, az Európai Unió, amely pár hete még gázszankciókkal fegyelmezte volna Oroszországot, most elegendő készlet nélkül maradhat. Ilyen az, amikor a realitásokat nagy ívben elkerülő politika találkozik a keserű valósággal. Eljutottunk oda, hogy „a háború most Európának fáj a legjobban”, ebből a helyzetből kell kitörni. A kezdő lépés az lehet, hogy Brüsszelben belátják, hogy nagyon félremérték a helyzetet – mondta az államtitkár.

Dömötör Csaba beszélt arról is, hogy az új rezsivédelmi szabályok kidolgozása során

Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon már évek óta hatályban van a rezsicsökkentés. „Európában egyedül a magyar kormány védi a magyar családokat” – jegyezte meg.

Az államtitkár azt mondta: a cél változatlanul az, hogy a lehető legnagyobb mértékű védelmet biztosítsák a magyar családoknak. A rezsicsökkentést úgy tudják fenntartani, ha azt az átlagfogyasztásig biztosítják.

Az új részletszabályokon jelenleg is dolgoznak a szakemberek. Ezeket

az energia-veszélyhelyzeti operatív törzs véglegesíti majd, a vonatkozó rendelet is hamarosan megszületik

Hírdetés

– ismertette.

A részletszabályok az árképzésre, a szabályozás módjára is kiterjednek majd. Külön foglalkoznak továbbá azok helyzetével,

  • akik csak áramot fogyasztanak, gázt pedig egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset, továbbá
  • kitérnek a kistelepüléseken élők helyzetére és
  • a nagycsaládosok védelmére is

– emelte ki Dömötör Csaba.

Az államtitkár azt mondta: a magyar kormánynak egyszerre kell gondoskodnia a családok védelméről és arról, hogy legyen elegendő gáz télre. Utóbbi biztosításával Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is foglalkozik, a gáztározók feltöltése ütemesen zajlik – mondta Dömötör Csaba.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyarországi parlamenti pártok közül egyedül a Fidesz-KDNP tartott ki mindvégig a rezsivédelem mellett. Egyedül a kormánypártok képviselik azt, hogy a családok védelmét a lehető legnagyobb mértékig fenn kell tartani – nyomatékosította.

Dömötör Csaba reményét fejezte ki, hogy Brüsszelben is felismerik: az elmúlt hónapok politikájának már mostanra is súlyos következményei lettek. Az áremelkedések miatt ugyanis – mint fogalmazott – Oroszország „a pénzénél van”, leginkább Európát sújtja a háborús helyzet.

Az államtitkár szerint bármikor lesz vége az ukrajnai háborúnak, „a gazdasági következményei velünk maradnak”.

Dömötör Csaba úgy fogalmazott:

„kemény időszak következik”,

ezért is mindent meg kell tenni a magyar családok és a munkahelyek védelméért.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »