A dollarizáció azt jelenti: egy adott ország lakossága nem veszi komolyan országa hivatalos pénznemét.
Fokozott esete: eleve más pénznemet használnak. Enyhébb esete: a hivatalos pénznemet használják, de mindent idegen valutában számolnak, folyamatosan átváltva az aktuális árfolyam szerint.
Általában a magas infláció hatása ez, de nem minden magas infláció okoz ilyet. Ha a magas infláció időben lassan bontakozik ki, nem lesz dollarizáció.
Magyarországon sose volt dollarizáció, legalábbis soha a forint 1946-os bevezetése óta. Magyarországon hiperinfláció se volt 1946 óta. A legmagasabb magyar infláció azóta 1991-ben volt: 35 %.
Bulgáriában a rendszerváltozás óta kétszer is volt hiperinfláció: 1991-ben 473 % volt az éves infláció, 1996-ban pedig 489 %. De 1990-1997 között minden egyes évben a bolgár infláció jóval magasabb volt a magyarnál, s egyedül két évben nem volt hiperinfláció, 1994-ben és 1995-ben, amikor 25-30 % körüli volt az éves infláció. Normál mértékű – 10 % alatti – infláció Bulgáriában csak 1999 óta van, egyedül 2022-ben ment ismét kicsit 10 % fölé az egész világon jelentkező háborús infláció hatásaként (amit a ballib közgazdászok és pénzügyi zsenik – lásd Kériné – szerint a Zorbán talált ki).
Mégis: dollarizáció csak a második bolgár hiperinfláció alatt lett, mely az 1995/1996-os tél végén kezdődött és 1997 júliusáig tartott, kb. 15 hónap volt. Emlékezetes pillanat: a piacon almát áruló nénike dollárban számolt, majd a napi árfolyamon váltott levára, s így mondta az árat – a kor sajátossága: mindenkinél volt számológép (még nem voltak elterjedve a mobiltelefonok).
De pl. Szerbiában a helyzet teljesen hasonló volt évekig, csak ott nem dollárban, hanem német márkában számoltak mindent. (A szerb hiperinfláció sokkal nagyobb volt, mint a bolgár, a csúcspontján 25 ezer % volt éves szintre számolva.)
Kuba most hasonló helyzetben kezd lenni. Ott egyszer volt a 90-es évek hatalmas sokkja, 1991-2000 között, amikor a Szovjetunió és a KGST összeomlása miatt a kubai gazdaság teljesen szétesett. Az elmaradt szovjet segélyek katasztrófát okoztak. Az átlagos infláció 100 % körüli lett éves szinten, s csak azért nem több, mert nem volt az országban kapitalista rendszer, így az állam mindent képes volt a kezében tartani. Ezután jött egyfajta stabilizáció, majd lett a 2021-es nagy pénzügyi reform.
Ez a reform totálisan megbukott. Eredeti célja az volt, hogy a hármas valutarendszer („normál” peso, konvertibilis peso, dollár) megszűnjön, s az egész gazdaság átálljon az egységes pesóra. Az ideológiai okokból erőltetett 1:1 árfolyam is fel lett adva, helyette 1:25 lett, de ez se segített, ma már a Kubai Nemzeti Bank hivatalosan is 110 pesót ad 1 dollárért, a 1:25 csak a kártyával fizető külföldi turisták lehúzására maradt hatályban.
De a helyzet így se rendeződött. Újra be lett vezetve a konvertibilis peso, csak immár nem bankjegy, hanem elektronikus pénz alakjában. Közben elszállt a peso teljesen, párszor 1:500 is volt az árfolyam (a mai 1:335). A kormányzat igyekszik valahogy lejjebb vinni a piaci árfolyamot, sikere is volt, a korábbi 400 körüli helyett ma inkább 300 körüli.
Azonban kiderült: hiába az árfolyam viszonylagos stabilizálása a 300-350 közti szinten, az árak a dollárhoz igazodnak, abban számol mind eladó, mind vevő. S mivel nincs bizalom a saját pénznemben, a kereskedők beleszámolnak mindenbe egy kockázati jutalékot. Hiszen most már van magánszektor Kubában, annak áraira nem tud hatni az állam. Így az árak immár dollárban nőnek meg.
Tulajdonképpen az alakult ki ami 1996-1997-ben Bulgáriában: már mindegy mi az árfolyam, dollárban megy a számolás.
A gond Kubában csak az, hogy az átlag kubai sokszorosan szegényebb egy 1996-1997 közti bolgárnál, s ma már Kuba „sikeresen” elérte a 89 %-os szegénységi arányt: a lakosság 89 %-a képtelen alapvető szükségeleteit kielégíteni jövedelméből.
S persze ehhez jön a „propaganda”. Az idősebb kubaiak még mesélnek milyen volt a forradalom előtti Kuba. Persze Kuba akkor se volt az USA szintjén, de akkor egy átlag kubai annyit pénzt kesredett 1 hónap alatt, mint egy átlag amerikai 10 nap alatt, azaz 1:3 körüli volt az eltérés az életszínvonalban, míg most az arány inkább 1:30 – egy átlag kubai annyit pénzt keres 1 hónap alatt, mint egy átlag amerikai 1 nap alatt.
Kubai közgazdászok komolyan felvetették: a legkisebb rossz a valóság elfogadása lenne, azaz megszüntetni minden kubai pénzt, s bevezetni az amerikai dollárt. Egyébként ennek van precedense Latin-Amerikában, 3 országban – Ecuador, Panama, Salvador – az USA-dollár a hivatalos pénznem.
Ideológiai probléma esetében, csak hogy ne pont az USA-dollár legyen a pénznem, megoldható lenne másképp is: a kanadai dollár vagy az euró bevezetésével.
Persze az emberek ettől még nem lennének kevésbé szegények, s az ország vezetése is elvesztene minden kontrollt a pénzpolitika felett, de legalább megkezdődhetne egy normális gazdasági folyamat, hogy az emberek a pénzükben megbíznak.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
