Dolgozik a magánhatalom

(…) A biológiai háború tehát gazdasági háború is.Ami meg a jelenlegi világjárványt illeti, a tragédia kapcsán ezúttal is sok-sok mellékszálról értesülhettünk, s ezek talán cseppet sem elhanyagolhatók. A hírekből például megtudtuk a minap, hogy Bill Gates, a Microsoft alapítója már évekkel ezelőtt kezdeményezte egy okostelefon-technológián alapuló, kontaktuskutatást támogató alkalmazás kifejlesztését, s a munkát finanszírozza is. Ennyi a szikár hír. Hogy aztán a kontaktuskutatás mit is jelent pontosan, annak megfejtésén érdemes egy kicsit elgondolkodnunk.(…)A Gates-féle kontaktuskutatás sokak szerint azt jelenti, hogy az amerikai milliárdos egészségügyi diktatúra kiépítésén dolgozik. Annak egyik eleme, hogy az okostelefonjaink segítségével, az onnan gyűjtött adatok elemzésével folyamatosan számon lehetne tartani a betegségekre utaló tünetek megjelenését, valamint az emberi kapcsolatokat is nyomon lehetne követni.(…)Lényeg, hogy a kontaktuskutatást egészségügyi köntösbe akarják bújtatni, valamifajta járványmegelőzési céllal. Ez a szöveg. Én inkább úgy gondolom, a világ urai a megfélemlítésünkre játszanak. Azt is feltételezhetnénk, az egész arra is jó, hogy a kémipar világméretű győzelmét elősegítse, hogy aktákba írják, miről álmodozunk. Meg arra, hogy jó nagy zavar keletkezzen a világgazdaságban, annál jóval nagyobb, mint amit ez idő tájt jósolnak. Mindenesetre Bill Gatesnek azt legalább megköszönhetjük, hogy mint valami „előretolt helyőrség”, felvázolta előttünk a jövőt. A szép, új világot. Amelyről a beavatottak már nyilván eldöntötték, milyen legyen. Persze zárt ajtók mögött. De mi azért már régen tudjuk, hogy valamiféle egységes világrendet óhajtanak megteremteni. Világkormánnyal vagy mivel, a részletekbe természetesen sosem leszünk beavatva. Őket nem érdekli, hogy az emberi faj oly változatos, hogy abból egységes masszát gyúrni igen nehéz, no meg a Teremtő is azért tette ily sokszínűvé a világot s benne az emberiséget, mert célja volt vele. Őket persze a Teremtő érdekli a legkevésbé, mert magukat képzelik a helyébe. Mint ahogy nem érdekli őket az sem, hogy már két Nobel-díjas tudós is elmondta, a koronavírus mesterséges eredetű. (…)Tovább a cikkhez

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »