Dolgokat jelentett be Lázár

Dolgokat jelentett be Lázár

Lázár János ma is megtartotta immáron hagyományosnak mondható maratoni hosszúságúra nyúló, tulajdonképpen egyszemélyes hakniját, ahol az is kiderült, Lázár János 2018-ra készül.
Előzenekarként ezúttal is Giró-Szász András kormányszóvivő lépett színpadra, de a főműsort ezúttal is Lázár János szolgáltatta, aki láthatóan roppantul élvezi a kiemelt médiafigyelmet.

A tájékoztatón aztán kiderült

Új híd épül Paks és Kalocsa között Ez amúgy jobbikos ötlet: Bencze János, a párt Tolna megyei elnöke, közgyűlési képviselője kezdeményezte (a témában többször felszólalt Kepli Lajos is). Amúgy a híd megépítése már április 30. óta biztos, hiszen a Tolna megyei integrált területi programba akkor már bekerült. Persze az a biztos, hogy ha minden héten bejelentik, hogy megépítik.

Paks 2 új vezetője Bán Tamás lett, aki már régi motoros: dolgozott az MVM-nél, a Mavírnál, az Alkotmánybíróságon titkárként, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon bíróként, az állami bankfelügyeletnél, a Közlekedési Hírközlési és Vízügyi Minisztériumban államtitkárként, a Paksi Atomerőműnél (így tehát most újrázik), a Kész Holding igazgatótanácsának is tagja volt, valamint tavaly november óta vezette a Budapesti Városüzemeltetési Központot is.

Létrehozzák az állam ügyvédje posztot

Igen, így. Létrehozzák a Kincstári Jogügyi Igazgatóságot, ahol az állam ügyvédei fognak dolgozni, akik az államot peres eljárásokban képviselik, mind belföldön, mind külföldön. Az indoklás szerint azért van erre szükség, nem akar a kormány többé ügyvédeknek állami megbízást adni. Volt olyan év, amikor 10 milliárd forintot fizetett ki ilyen megbízásokra, ezt pedig a kormány sokallja.

Hírdetés

A magyar államot ismerve, kételkedünk benne, hogy az új rendszerben is olcsóbb lenne a ügyvédek alkalmazása, de ne legyen igazunk.

Aztán kiderült, hogy bérkiegészítést kapnak a kistelepülési vezetők. A polgármesterek bérét amúgy pont a Fidesz csökkentette le, hát most visszacsinálják.

Az állami társaságok és az önkormányzatok a jövőben csak állampapírba fektethetnek és csak a Magyar Államkincstárban (nyilvánvaló módon, a brókerbotrány miatti arcvesztést szeretnék elkerülni a jövőben).

Emelik a bért a szociális szférában a közigazgatásban. Mielőtt nagyon örülnének az érintettek: 2016 nyarától, ami kellően távoli időpont ahhoz, hogy nagyjából mindenki el is felejtse.

Nem enyhítik a vasárnapi boltbezárást a Balatonnál, az emberek ugyanis Lázár János szerint „pihenni és nem vásárolni mennek oda”. Minek is várásolni, úszkáljanak, meg pihenjenek, oszt ha a gyerek fagyira, vagy pöttyös labdára vágyna, majd pörköljenek oda neki egy Lázár idézetet, vagy fenyegessék meg vele.

Lázár Schmidt Mária kritikáira is reagált egy kérdés kapcsán: „igenis ragaszkodik ahhoz az elvhez, hogy a Sorsok háza mint holokauszt emlékhely csak úgy jöhet létre, ha egyetért a koncepciójával a magyarországi zsidóság.”

2018-ra gyúr

Az utalások nagymestere mondott ennél persze fontosabbat is. Előbb egy kis iróniával: „a jó dolgokat Orbán Viktor találja ki és valósítja meg, a rossz dolgokat én találom ki, és én valósítom meg” majd jóval komolyabb hangsúllyal: reméli, 2018-ra mindenki fölismeri ezt az összefüggést – mondta.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »