Dolgok, amik nem valók a hálószobába

Dolgok, amik nem valók a hálószobába

Mutatjuk, mi okozhat akár komoly gondot is.

Vannak, akik csak akkor tartózkodnak a hálószobájukban, amikor lefeküdni készülnek és alszanak, mások viszont akár tévéznek, vagy esznek is abban az ágyban, amiben alszanak, és olyanok is vannak, akik például valamilyen edzőeszközt vagy futógépet tartanak az ágyuk mellett. Csakhogy az alváshoz, pihenéshez szükséges dolgokon kívül nem feltétlenül jó ötlet másféle dolgokat is tartani a hálószobában – erről készített összeállítást a brightside.me – írja a Házipatika.com.

Nagyon is jól teszi például, aki nem megy be utcai cipőben a hálóba. Az utcai cipőkre rengeteg kórokozó és baktérium kerül, semmiképpen ne kerüljenek az ágyunk közelébe, különben jelentősen megnöveljük annak az esélyét, hogy betegségeket kapjunk el. Szintén nem a hálóba, és nem az ágy közelébe való a sportfelszerelés, tornaszőnyeg, futógép és súlyzókészlet. Mivel a használatukkor megizzadunk, nem higiénikus ott tárolni őket, ahol alszunk.

Hírdetés

Nagyon fontos – különösen most, amikor egyre többen dolgoznak otthonról -, hogy a munka és a pihenés területét a lehető legjobban elkülönítsük egymástól a lakáson belül. Ha ugyanis az ágyból nézve szem előtt van a munkaterület, a gondolataink lefekvéskor könnyebben kalandoznak a munka felé, ami megzavarhatja a pihenésünket, extra stresszt okozhat és megnehezítheti az elalvást. Ha valaki olyan kicsi élettérben lakik, hogy ez nem megoldható, akkor igyekezzen a munkavégzés helyét minél messzebb tenni az ágyától, és semmiképpen se dolgozzon magából az ágyból.

Ne tartsuk a hálóban, például az éjjeliszekrényen a kiolvasásra váró könyveinket sem, egyrészt mert felesleges rendetlenséget okoznak, másrészt a felhalmozott könyvek látványa szintén stresszként hathat egyesekre. Szintén ne legyen a hálóban, különösen ne az ágy közelében elektromos fűtőeszköz, főleg ha szőnyegpadlónk van. Tűzveszélyes, kiszáríthatja a levegőt, irritációt és bőrviszketést is okozhat.

Ételt, rágcsálnivalót se tartsunk a hálóban, mert így sokkal nagyobb eséllyel fogunk többet nassolni, ami a súlyunkra és az egészségünkre sem lesz jó hatással. Emellett a morzsázás miatt több lesz a kosz, tehát a kórokozó is a pihenésre szánt élettérben.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »