Dolán Rózsa, a Példakép

Dolán Rózsa, a Példakép

A Femine Fortis – Erős Nők polgári társulás nyolcadszor adományozta oda a Példakép-díjat az olyan értékeket megjelenítő nőknek, akik valami maradandót alkottak, s akikre önfeláldozó munkájuk kapcsán felnézhet a felvidéki magyarság. Idén Dolán Rózsa orvos és Slezák Erika nóta- és operett-énekesnő kapták meg a társulás kitüntetését.

A példakép különös fogalom, hisz rendkívül személyes és mindenkinek mást jelent. Egy példakép nemcsak utat mutat, hanem tükör is lehet, amelyben láthatóvá válhatnak hiányosságaink, de erkölcsi utat is mutathat. Ha körülnézünk, láthatjuk, hogy környezetünk tele van értékkel, pozitív példákkal. Ezt a Femine Fortis polgári társulás is felismerte, a Példakép-díj meghirdetésével pedig a köztudatba kívánta emelni azokat a nőket, akik tevékenységükkel értéket jelenítenek meg a szlovákiai magyarság számára.

A betegnek a lelkével is törődni kell

Az őt jelölő hálás szülő így indokolta jelölését: „Szakmai és közéleti tevékenysége miatt is fontosnak tartom, hogy Dolán Rózsa kapja meg a Példakép-díjat, hiszen kevés olyan orvos van, aki figyelembe veszi, hogy nemcsak a beteg testével, de a lelkével is törődni kell. Odafigyel a nehézségeire, igyekszik tanácsot adni, és nemcsak a saját pácienseinek, hanem mindenkinek, aki bizalommal fordul hozzá. Valóban Példakép ő, aki gyermekünk betegsége idején nagyon sokat segített, nélküle nem épült volna fel a fiunk. Neki köszönhetjük, hogy gyermekünk életben maradt.”

A 2020-ban kirobban Covid-járvány idején rendelőjében felvállalta a teszteléssel kapcsolatos többletmunkát, ezzel is segítve a régió lakosait, hiszen PCR-tesztelést akkor csak Pozsonyban végeztek. Dolán Rózsa 2017-ben az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt, Az év praxisa a Kárpát-medencében című pályázaton 350 jelölt közül, a határon túli orvosok kategóriában elnyerte a megtisztelő elismerést.

Orvosi praxisa mellett a közélet iránt is fogékony, önkormányzati képviselőként dolgozik a közösségért, és állandó résztvevője a Szenci járás magyar kulturális rendezvényeinek is.

 – Segíteni csak hittel lehet, ha hiszek abban, hogy sikerül a jóra törekedni. Úgy gondolom, hogy alázattal kell hozzáállni a munkához, hiszen a szülő a legfontosabbat adja a kezembe, a gyermeke életét, és nekem kell eldöntenem, hogyan segítsek rajta. Remélem, ha a jóisten is úgy akarja, még sikerül egy pár évet dolgoznom a pácienseimért – nyilatkozta az elismerés kapcsán a doktornő.

Mátyusföld csalogánya

Hírdetés

Az ünnepségen egy különdíj is gazdára talált, amelyet Slezák Erika nóta- és operett-énekesnő kapott. Slezák Erika azonban feleség, három gyermekes édesanya is, akinek a legkisebb fia autista. Hogy értse és meg tudja oldani az autizmusból fakadó mindennapi problémákat, elvégezte a főiskolát. Ma már tanácsokkal is segíti azokat, akik hasonló gondokkal küzdenek. Kántorként is tevékenykedik, és évekig a Vöröskereszt vezetője volt, ahol a rászoruló családoknak gyűjtéseket szervezett. Később szociális munkásként dolgozott, ilyen minőségben a rászoruló családok gyermekeinek rendezvényeket, táborokat szervezett. Igazi élettere mégis a zene.

Hangja sok ember szívébe lop örömet és elfeledteti a mindennapi gondokat. Jelenleg is több projekten dolgozik, hogy tehetségével, tudásával, önfeláldozó munkájával segítse az egészségkárosodott embereket, tolmácsolja a magyar nyelv szépségét a magyar nótákon, operetteken keresztül, és szeretetet, örömöt csempésszen a mindennapjaikba.

A sors persze rá is mért eleget, hiszen, mint fentebb említettük, egyik gyermeke autista. Ennek ellenére ő Isten adományának tekinti, és úgy gondolja, hogy akivé általa vált, és amit tud a színpadon, illetve a mindennapi életben, ez mindennek köszönhető – mondta róla Neszméri Tünde, a Femine Fortis elnöke.

Slezák Erika először a dunaszerdahelyi nyugdíjas otthon lakóival kezdett önkéntesként énekelni, majd a jánosházi nyugdíjas klub mellett működő éneklő csoportot vezette.

A szenci Nefelejcs ház klienseivel muzikoterapeutaként foglalkozott. Később két társával együtt megalapította a Magnólia triót, majd a Medley Companyt. Mára nincs olyan település, ahol ne ismernék a nevét, de hatá-   rainkon túl is tolmácsa a magyar nótának és az operettnek. Aranyfokozatú nótaénekes, az Őszirózsa magyarnóta-énekesek országos versenyén első helyezést ért el.

– A kisfiamnak köszönhetek mindent, mert annak ellenére, hogy vele otthon kellett maradnom, nem tudtam hagyományos karriert befutni, de a sors mégis úgy alakította, hogy az éneklés kapcsán sikeres lehetek. Kiskorom óta vonzzanak a segítőszakmák, és a kettő együtt, az önkéntesség és az éneklés szerencsésen találkozott. A segítségnyújtással, a másoknak való örömszerzéssel úgy érzem, én is hasznos tagja vagyok közösségünknek – mondta a kitüntetés kapcsán Slezák Erika.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »