Dokumentum került elő arról, hogy a japán hadsereg vegyi fegyvert vetett be Kínában 1939-ben

Először került napvilágra japán írásos dokumentum arról, hogy az ázsiai szigetország hadserege vegyi fegyvert vetett be a második kínai–japán háborúban 1939-ben, Kína északi részén.

A mérgesgáz-támadásról szóló hivatalos jelentést vasárnap Macuno Szeija japán történész ismertette. Az 1939-ben bevetett egyik gáz felhólyagosította a bőrt és a nyálkahártyát, a másik pedig tüsszentést idézett elő, és óriási fájdalmat okozott a légzőszervekben.

Macuno elmondta: először került elő olyan japán jelentés, amelyben a japán hadsereg részletezi a mérgező gáz bevetését. A japán vereséggel zárult háború után a japán hadseregben igyekeztek szisztematikusan minden dokumentumot megsemmisíteni. A most bemutatott jelentést feltehetően a hadsereg egyik tagja őrizte meg.

„Annak feltárása, hogy mi történt a kínai–japán háborúban a csatamezőn, csak a jéghegy csúcsa. Ki kell derítenünk az igazságot, hogy tanulhassunk belőle, és a tragikus történelem többé ne ismétlődhessen meg” – hangsúlyozta Macuno.

A jelentés mintegy száz oldalon számol be a háborúról, tartalmazza a bombázásról szóló feljegyzéseket, a gáztámadásra kiadott parancsot, az 1939 júliusában Sanhszi tartományban lezajlott ütközet stratégiáját.

Hírdetés

A dokumentumban az szerepel, hogy az ütközetről kidolgozott tervek szerint sárga töltettel küldték a hólyagosító gázt, és piros töltettel a tüsszögést okozó gázt. A július 6-i összecsapásban a japán hadsereg 31 vörös gránátot lőtt ki a géppuskával felszerelt kínaiakra. Július 17-én 60 vörös és 28 sárga töltetet használtak, másnap pedig 140 pirosat és 20 sárgát.

A dokumentum szerint a vörös gránátok bevetését szükségszerűnek vélték a japán hadseregben a kínai állások felbomlasztására, a sárga gránátokat pedig különösen hatékonynak minősítették.

A hadsereg tisztában volt azzal, hogy megsértik a nemzetközi törvényeket. Valószínűleg azért is vetették be először mélyen a hegyek között, hogy nehezebb legyen felfedezni – magyarázta a történész.

A vegyi fegyverek használatát a háborúban az 1907-es hágai egyezmény tiltotta meg, amelyet Japán is ratifikált.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »