Dohányzás és migráció Svédországban

Dohányzás és migráció Svédországban

A kontinens nyugati felére zúdított migrációs inváziótól szenved a jobb időket megélt lakosság.

 

Egyelőre nem tudhatjuk, hogy az EU vezetői hány százezer ember életét menthetnék meg, ha nem öntenék számolatlanul a fegyvert és a pénzt Ukrajnába a háború folytatásához. Amit tudunk: eddigi beavatkozásuk már hozzájárult néhány százezer jobb sorsra érdemes ukrán és orosz ember halálához. Ha ehhez hozzátennénk hárommillió halálesetet, sokan felkapnák a fejüket.

Pedig ennek az EU élén pöffeszkedő társaságnak jóval több európai polgár élete terheli a számláját, mint amennyi eddig elhunyt az ukrajnai háború következtében. A svédországi Smoke Free Sweden (SFS) mozgalom nemrég közzétett tanulmánya (és a Világgazdaság közlése) szerint 

az uniós döntéshozók csaknem hárommillió lakos életét menthették volna meg 2000 és 2019 között, ha hozzájárultak volna, hogy a tagországok a saját területükön bevezessék Svédország ártalomcsökkentő, füstmentes stratégiáját a dohányzásban.

A tanulmány megállapítása Magyarországra is kitért. Az ártalomcsökkentő termékeknek, például a nikotint tartalmazó, de égés nélküli, hevítéses technológiával működő eszközöknek az alkalmazásával állítólag 251 ezer magyarral több élt volna tovább. Svédország felmentést kapott, és élhetett a szóban forgó eszközökkel. Ennek következtében a dohányzással összefüggő elhalálozások terén negyven százalékkal alacsonyabb mutatókkal rendelkezik, mint az EU-átlag, s ezzel a sor végén áll, míg a dicstelen éllovas éppen Magyarország.

Mielőtt azonban elismeréssel és csodálattal tekintenénk a skandináv államra, eltöprenghetünk azon, hogy vajon milyen statisztikai adatokkal lepnének meg bennünket a befogadott illegális migránsok ottani bűnözésének arányszámaival kapcsolatban, s miféle eredmény jönne ki az ennek megfelelő magyarországi adatokhoz képest. Nem nehéz elképzelni a különbséget, tekintve, hogy 

Magyarországon az illegális migránsok száma elvileg a nullához közeli, míg Svédországban – hála az eszelős baloldali migránspolitikának – már elérte a kétmilliót.

Elismerem, a dohányzásnak nincs sok köze a migránskérdéshez, de mielőtt a svédek ez ügyben is ránk mutogatnának, meg kell emlékeznünk néhány apróságról. A svéd lakosságnak már az egyötöde bevándorló-hátterű, és tagadhatatlan tény, hogy a közülük kikerülő bűnözők jelentősen rontottak a közbiztonsági állapotokon. A svéd politikusok mégis gyakran bírálnak bennünket, amiért nem kívánunk részesedni a hasonló élményekből.

Hírdetés

Valóban nem szeretnénk, ha Magyarországon olyan zavargásokkal kellene szembenéznünk, mint amivel a svédek tavaly tavasszal, amikor az összecsapásokban több mint száz rendőr sebesült meg. És nem hiányzik nekünk az olyan elvetemült, de korántsem elmebeteg migráns sem, mint aki idén március­ban, Göteborgban, a Brunns parkban megkéselt egy tízéves holland kislányt és a nagymamáját, miközben azt ordította: Allah akbar! Az elkövető mellesleg büntetett előéletű, lopásért, testi sértésért és rablásért többször elítélt bűnöző volt, aki ennek ellenére szabadon grasszálhatott a liberális Svédországban.

És miközben az unió egyes megátalkodott vezetői a kötelező migránskvótával riogatják Európa jobbik felének polgárait, azalatt migránsok teszik pokollá békés emberek életét Franciaországban, Olaszországban, Németországban, Svédországban és másutt. 

A franciaországi Annecy városában egy szír bevándorló éppen a migránskvóta brüsszeli megszavazásának napján késelt meg négy kisgyermeket és az őket védelmező két felnőttet. A gyerekek közül a legkisebb mindössze huszonkét hónapos, a legnagyobb hároméves volt. Mint kiderült, ennek a gazembernek állandó svédországi tartózkodási engedélye volt, s ezért utazgathatott szabadon Európában.

Amikor az ember megnézi az efféle ámokfutásokat megörökítő videókat, nem tudja eldönteni, kik a nagyobb bűnösök: a késsel rohangáló, ártatlan embereket veszélyeztető idió­ták, vagy azok a nyugat-európai politikusok, akik változatlanul szorgalmazzák az illegális bevándorlók befogadását és a normális politikát folytató nemzetállamok megbüntetését.

A mértéktelen migráció súlyos probléma. A dohányzás is az, bár más természetű. Tudjuk, komoly függőséget okoz, és első helyen áll a tüdőrák okai között. A svéd kormány megfelelő alternatívát kínált a dohányosoknak, sokak számára segítséget nyújtva a leszokáshoz. Az unió vezetése egyes dohányipari termékekkel kapcsolatban nem a tudományos tények alapján hozott döntéseket, s ezzel nagy hibát követett el. Ez azonban eltörpül az olyan hibák elkövetése mellett, mint a kontinens nyugati felére zúdított migrációs invázió, amelytől szenved a jobb időket megélt lakosság.

Az Egyesült Államokból mozgatott balliberális brüsszeli „elit” ezt is felül tudta múlni, amikor az ukrajnai háború kitörése után döntést hozott az oroszellenes szankciókról. Azóta Európa többszörös áron vásárolja az USA-tól a cseppfolyós gázt, Ukrajnának ajándékozza fegyver- és pénztartalékait és magas inflációval sújtja polgárait.

 Teszi mindezt a svéd kormányzat lelkes támogatásával.

Mire a svédek sikeresen leszoknak a dohányzásról, ott lesz nekik a többi baj. Sőt, már ott is van.

Bánó Attila

A szerző író, újságíró

www.magyarnemzet.hu

 


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »