”Döglött magyar a jó magyar!”

Volt 200 szurkolónk, akik arra vártak, hogy mikor verik őket agyon – írta le a hangulatot Tóth Csaba, a Budapest Honvéd biztonsági szolgálatát is ellátó HardGuard Group helyszíni vezetője a Craiova ellen játszott, botrányba fulladó csütörtöki Európa-liga mérkőzésről. A román szurkolók trianonoztak, szidták és hanggránátokkal dobálták a magyarokat. – Döglött magyar a jó magyar! – skandálták folyamatosan.

Ez már a visszavágó volt a két együttes között, az elsőt július 25-én Győrben játszották, Tóth Csaba az Indexnek elmondta, hogy a románok már akkor sem igazán bírtak magukkal, rengeteg pirotechnikai eszközt, görögtüzet és hanggránátot hoztak, amelyeket a stadion előtt dobtak el, amikor kiderült hogy ilyesmit nem vihetnek be.

Ami a második mérkőzést illeti, szerda este már kitört egy verekedés Craiova központjában, aztán jött a csütörtöki visszavágó, amelyen a románok folyamatosan gusztustalan módon provokálták a magyarokat.

Az egész a beléptetésnél kezdődött, a Budapest Honvédot kísérő magyaroktól beléptetéskor el akarták venni az övet, az UEFA-ellenőr közbelépésével kellett fenyegetőzni, hogy csak a veszélyesnek minősíthető övcsatoktól szabadítsák meg.

Senki nem nyitott büfét a magyar szurkolóknak, az ennek miértjét firtató kérdést pedig a román rendezők azzal intézték el, hogy aki enni vagy inni akar valamit, azt átkísérik a román szektoroknál lévő büféhez. Egyesével. Végül sikerült elérni, hogy odahozzanak egy asztalt a magyar szektor elé, ahol chipset és kétféle üdítőt lehetett venni.

Hírdetés

A román szurkolók trianonoztak, szidták és hanggránátokkal dobálták a magyarokat. – Döglött magyar a jó magyar! – skandálták folyamatosan.

Mindezt a rendőrök mosolyogva nézték, nem léptek közbe, a kivezényelt csendőri egységek pedig néha erődemonstrációként fel-felvonultak a magyar szektor előtt.

Itt volt 200 szurkolónk, akik arra vártak, hogy mikor verik őket agyon – írta le a hangulatot Tóth Csaba, aki szerint egyszer ugyan a magyar szurkolók is megbontották a rendet, de ezt kemény román provokáció előzte meg.

Összeálltak szemben egymás mellett, és a fekete pólókon ott volt nagy betűkkel, hogy Trianon. A rendezők, rendőrök részéről mindenki csak tétlenül nézte, senki sem avatkozott közbe. Ekkor a magyarok megindultak, és kiléptek a szektor melletti lépcsőre, amiről nekünk azt mondták a mérkőzés előtt, hogy le lesznek zárva. De simán kiengedték a szurkolókat, aztán viszont, amint kint voltak, rögtön megindult feléjük vagy 80 csuklyás csendőr. Majd elkezdték befelé szorítani a magyarokat a saját szektorukban. Ekkor avatkoztunk közbe – mesélte a biztonsági főnök.

mh


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »