Ha rákeresünk a világhálón arra, hogy "dögevés cigányok", nagyrészt olyan találatokat kapunk, amelyekben megpróbálják tagadni a köztudott, nyilvánvaló tényeket.
Az első találat szerint például:
Állítás: A cigányok dögevők, rendszeresen fogyasztják elhullott állatok húsát.
Cáfolat: A dögevés sohasem volt széles körben elterjedt, és ahol felbukkant, ott cigányok és nem cigányok között egyaránt előfordult. Kétségbeesett, végső eszköz a túléléshez, de azt is szolgálta, hogy a jószág ne menjen veszendőbe.
Bővebben: Az a képzet, hogy a cigányok dögevők, egyike a leggyakoribb, „a cigány” fogalmához társított sztereotípiáknak. A cigányokról író szerzőknek is gyakori témája. Önmagában az, hogy a történelem folyamán különféle kultúrákban előfordult elhullott állatok fogyasztása, nem előítélet. Az azonban már az, hogy a dögevés a cigányokhoz és csak hozzájuk kötődik.
A második találatnál azonban már igaz szavakra is bukkanhatunk, mint például:
A cigányok szinte minden ételt elfogyasztanak, amit mások is esznek, igaz, némely vonatkozásban igen különös az ízlésük. Azok a szűkös életkörülmények, amelyek közé e nép nagy része, zavaros és tunya életmódja miatt jutni szokott, az idők kezdetéről arra tanította és kényszerítette őket, hogy olyan ételeket is elfogadjanak élelmül és táplálékul, amelyektől mások undorodnak, és amelyekre iszonyat nélkül nem is gondolhatnak. Megeszik a birka-, és a sertés-dögöt, és mindenfajta baromfi és lábasjószág hulláját, mégpedig nem csupán minden belső kényszer és undor nélkül, hanem egyenest jó étvággyal, egészségük minden károsodása nélkül. E tekintetben tehát ilyen messzire vitte e népet a megszokás! Ha pedig emiatt szemrehányásokkal és vádakkal illetik őket, azt szokták válaszolni, hogy az olyan állat húsa, amelyet maga Isten vág le, szükségképpen jobb annál az állaténál, amely emberi kéz által veszti életét. Ezért aztán, ha bárhol vidéken, vagy városon tűzvész tombol, a következő reggel már ott teremnek a cigányok, minden környező vidékről odasereglenek, hogy a megfúlt és félig égett jószágot kikaparják a hamuból. Férfiak, nők és gyermekek jönnek csapatostul, ég a kezük alatt a munka, majd vállukra kapják a húst, és nagy elégedetten hazaballagnak vele. Mindezt jó párszor megismétlik, bőven ellátják magukat effajta sülttel, és attól fogva addig lakomáznak sátraikban, amíg csak van miből dőzsölniök. Csupán a lóhústól szoktak undorodni, csak ennek fogyasztásától tartózkodnak, akár önmagától megdöglött, akár levágott lóról van szó, igaz, egyes külhoni szerzők szerint ezt is megeszik, sőt még azt is hozzáteszik némelyek, hogy nemhogy megeszik a dögkútba vetett döglött lovat, tehenet, hanem ráadásul többnyire nyersen és főtlenül fogyasztják el. Ez utóbbi vádak közül, legalábbis a mi időnkben és a magyarországi cigányok esetében, egyetlenegyet sem bizonyított sem a tapasztalat, sem maguknak a cigányoknak a tanúsága, hiszen az itteni cigányok sem nyers húst, sem lovat nem esznek, bár a lóbőrt az elhullott lóról szívesen lenyúzzák.
Augustini ab Hortis: A cigányok ételeiről és táplálkozásáról (1776)
Ezek fényében természetesen nem lehet meglepetés a jelenlegi lapszemlénk tartalma sem, hiszen, mint az köztudott, a valóság mindig megcáfolja a liberális hazugságokat:
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
