Döcögve startoló szlovák gazdaság, szédítő árvágta

Döcögve startoló szlovák gazdaság, szédítő árvágta

Az őszi járványhullám okozta bizonytalanság miatt már a jegybank sem olyan derűlátó a szlovák gazdaság idei teljesítményét illetően, mint pár hónappal ezelőtt. 
A gazdasági növekedés elmarad a korábban várttól, az árak ezzel szemben a jövő év elejéig szédítő ütemben nőhetnek.

„A szlovák gazdaság teljesítménye idén éves szinten 3,5 százalékkal nőhet a tavalyihoz képest” – mondta el Peter Kažimír jegybankelnök, az általa vezetett intézmény legfrissebb, kedden közzétett gazdasági előrejelzésére hivatkozva. Csak emlékeztetőül: a jegybanki elemzők a nyári prognózisukban még a bruttó hazai termék (GDP) 4,5 százalékos növekedésével számoltak. „A járvány őszi hulláma, a lakosság alacsony átoltottsága és az alkatrészhiány miatt továbbra is rengeteg kockázattal kell számolnunk” – indokolja a jegybankelnök a visszafogottabb előrejelzést. Jövő tavasztól azonban már látványosabban javulhat a helyzet, 2022-re így 6,3 százalékos növekedést jósolnak a jegybank elemzői.

Hírdetés

A járvány őszi hulláma rányomja bélyegét a munkapiacra is. A jegybank szerint egy időre leállhat a foglalkoztatottság növekedése, az elkövetkező évekre azonban már a munkaerő iránti kereslet látványos növekedésével számolnak, és a jó hír, hogy ezzel párhuzamosan a bérek növekedési üteme is meglódulhat. „A munkanélküliek aránya az idei 7 százalékról ennek köszönhetően jövőre 6,5, 2023-ra pedig 5,6 százalékra eshet vissza. A bruttó havi átlagbér éves szinten 5 százalékkal nőhet az elkövetkező időszakban” – tette hozzá Kažimír.

A jegybank szerint az infláció üteme – az idei évre várt 2,4 százalékkal szemben – az elkövetkező hónapokban tovább nőhet, várhatóan a jövő év elején érve el a maximumot, amikor nagyjából 5 százalékkal lesz magasabb az átlagos árszint az egy évvel korábbinál. Csaknem mindennek nő az ára, a legnagyobb drágulásra azonban az energiaszolgáltatás és az élelmiszerek esetében számíthatunk. A jó hír, hogy a jegybank szakembereinek a becslései szerint az árak gyors növekedése csak átmeneti jelenség, 2023-ban így már „csak” 2 százalék körüli inflációval számolnak, szemben a jövő év egészére jósolt, csaknem 4 százalékos drágulással.

„Az árak idén jóval gyorsabb ütemben nőnek, mint azt eredetileg vártuk. Ez azonban nem egyedi jelenség, egész Európában, vagyis az eurózónán kívüli országokban is nőnek az árak” – mondta el Horváth Mihály, a jegybank vezető közgazdásza. Ódor Lajos, a jegybank alelnöke szerint, ha az infláció hosszabb távon rendkívül magas, az visszafoghatja a gazdaság fellendülését, az árak mostani növekedését azonban természetes folyamatnak tartja. „Minden válság végén előbb megugrik az infláció, ami később enyhül. Mindezt nem tekinteném tragikus dolognak. Egész egyszerűen az történik, hogy beindult a gazdasági növekedés, a kínálat azonban még alacsony, ami az árakon is meglátszik” – mondta el Ódor.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »