Dobrev szép magyar lelke

Dobrev szép magyar lelke

„Orbán Viktornak nehéz hetei vannak Európában. Első európai biztosi jelöltje, Trócsányi Laszló megbukott. Második jelöltje, Várhelyi Olivér az alábbi beszámoló szerint megveti az Európai Parlamentet, magát az EU-t” – írta a Facebookon a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője.

Bejegyzésében Dobrev Klára egy Index-tudósításra hivatkozik a csütörtöki, visegrádi négyekről szóló brüsszeli konferenciáról, amelyen Magyarország uniós biztosjelöltje azt mondta: Az Európai Parlamentnél alapelv, hogy olyan pénzt költs el, amit nem keresel meg.

Hírdetés

Dobrev szerint egy biztosnak három feltételnek kell megfelelnie: értsen ahhoz, amit csinálnia kell, legyen elkötelezett a közös európai ügy iránt, végül pedig legyen független személyiség. Úgy véli Várhelyi Olivér ezeknek a feltételeknek nem felel meg.

Egyrészt fenti idézet miatt, „másrészt nem ígérgeti meg az őt jelölő kormányfő Bakuban, hogy Magyarország azért törekszik a bővítési biztosi pozícióra, hogy posztszovjet diktatúrákkal segítsen közelebb kerülni az EU-hoz. Mert teljesen elfogadhatatlan, hogy az Európai Bizottság bármely tagja nem az EU politikáját, hanem Orbán putyini destabilizációs politikáját hajtja végre. Nem tudom, hogy Ursula von der Leyen hagyni fogja-e ezt. Hétfőn találkozni fog Várhelyivel. Szerintem addigra ismerni fogja a fenti tényeket” – fogalmaz Dobrev Klára.

Dobrev szerint  Von der Leyen hétfőre tudni fogja, hogy Orbán jelöltje megveti az EU-t


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »