Dobrev, a szakértő

Dobrev, a szakértő

Mint ismert, fontos pozíciót kapott az Európai Bizottságban Trócsányi László, aki az EU szomszédság- és bővítési politikájáért felelős biztosa lehet majd minden valószínűség szerint.

A hazai belpolitikai vitákat minden frontra kiterjesztő ellenzék újabban a lehető legszélesebbre tárta azt a frontot, amellyel a magyar kormányt támadja, így már nyíltan hangoztatják Cseh Katalintól Ujhelyi Istvánig, hogy mi mindent nem szavaznak meg, ami amúgy alapvető nemzeti érdek lenne.

Trócsányi jelölése kapcsán ismét a DK vitte a prímet az „ellenállásban”, Dobrevék levelet is írtak Ursula von der Leyennek, s siettek leszögezni, hogy „a DK EP-képviselői mindent megtesznek azért, hogy Trócsányi László ne lehessen az Európai Bizottság tagja, mert az egész Európa, benne Magyarország szégyene lenne”.

Dobrev Klára az ATV-ben úgy fogalmazott: „Trócsányi Lászlót alkalmatlannak tartja arra, hogy az Európai Bizottság tagja legyen”. (Karácsony Gergelyt, persze alkalmasnak tartja a főpolgármesterségre…).

Ez Dobrev véleménye.

Hírdetés

Ellenben az EB elnöke, Ursula von der Leyen mégiscsak Trócsányit találta a posztra alkalmasnak. Ráadásul a szerb miniszterelnök, Ana Brnabic jó hírnek nevezte a leendő magyar biztos jelölését.

Tehát, akiket közvetlenül érint a kérdés, azok megfelelőnek tartják Trócsányit a posztra, míg, akiről ez nem mondható el (lásd Dobrev!), annak nem tetszik a hír.

És éppen a súlyának megfelelően vették figyelembe a véleményét.

Teveli Zoltán – www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »