Döbbenetesen sok svéd kislány szeretne fiú lenni

Döbbenetesen sok svéd kislány szeretne fiú lenni

A nemváltás megállíthatatlanul terjed a Európában. Svédországban, a 13-17 éves korosztályban 1500 százalékkal nőtt meg ennek az aránya és ez majdnem minden esetben mentális betegségekkel, depresszióval vagy szorongással jár, de Nagy-Britanniában sem sokkal jobb a helyzet .

Naponta legalább egy gyerek változtatja meg a nemét Nagy-Britanniában.

– mondta Louise Bowers, a téma szakértője.

A legtöbb „nemváltoztató” fiatal 14-15 éves, de vannak köztük már 10 év körüliek is, ami azt is jelenti, hogy egyre több gyereknek kell „genderklinikára” járnia.

Erre azért van szükség, mert például a hormonkezelések miatt speciális kezelést igényelnek, amit ott meg is kapnak.

Ez év elején 35 pszichológus felmondott a Tavistock és Portman NHS Alapítvány genderklinikáján, Londonban. Nekik egytől-egyig elegük lett a gyerekek nemváltásának módszereiből, abból, hogy már három éves gyerekeknek is adtak pubertásgátló gyógyszereket és nemi kereszteződésű hormonokat, amelyek egész életen át hatással lehetnek rájuk.Pedig munkájuk és páciensük lett volna bőven, mert mintegy 3000 gyerek várakozott a nemének megváltoztatására.

A megszólaltatott pszichológusok között a legtöbben nem értettek egyet a hormonkezelés túl laza szabályozásával.

Hírdetés

– mondták a SkyNewsnak.

Nem csak a felmondott pszichológusoknak voltak fenntartásai. Tavaly júliusban 50 000-en a Praktizáló Orvosok Királyi Testületének (Royal College of General Practitioners) tagjai közül figyelmeztető jelleggel közölték, hogy nincsen minden kétséget kizáró bizonyíték arra, hogy ezeknek a pubertáskori hormonokat blokkoló eljárásoknak, és az ellenkező nem hormonjai adagolásának nem lesznek-e hosszútávon negatív következményei.

A legfrissebb adatok Svédországból származnak, aholtíz év alatt 1500 százalékkal nőtt meg azoknak a kislányoknak a száma, akik fiúnak érezték magukat.Ezt a robbanásszerű növekedést a 13-17 éves korosztályban tapasztalta Svédország Egészségügyi és Jóléti Tanácsa, amely szerint kisebb mértékű növekedés más korosztályokban is volt.

2008 és 2018 között, a 18–24 év közötti férfiak körében is 400 százalékkal megnőtt azoknak a száma, akik viszont nőnek érezték magukat és úgy képzelték el a jövőjüket.

„Kétségtelen, hogy egyértelmű növekedés tapasztalható, de nem tudjuk, hogy mi okozza a növekedést” – mondta Peter Salmi a tanács (Socialstyrelsen) elemzője.

A jelentés azonban leszögezte, hogy

Az autizmus, az önkárosodás és az öngyilkossági kísérletek szintén gyakoribbak voltak a népesség egészéhez képest azoknál akiknél a „nemi diszfóriát” diagnosztizálták, azaz, akik nem érezték jól magukat a saját bőrükben.

A 2018-as évben, egész Svédországban majdnem 6000 embernél diagnosztizáltak nemi diszfóriát.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »