Az Üzbegisztánban található Rabat temetőjéből származó kőgyöngyök elemzése nemcsak forradalmasítja az ősi nomád törzsek technikai képességeinek megértését, de új kérdéseket is felvet ezen tudás vaskori elterjedésével kapcsolatban.
Egy nemrégiben közzétett új tanulmány meggyőző bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a közép-ázsiai nomád társadalmak több mint 2000 évvel ezelőtt gyémántfúrókat használtak féldrágakövek megmunkálásához. A rabati temető egy olyan területen található, amelyet egykor kereskedelmi útvonalak szeltek át. Ezek kötötték össze Közép Ázsiát Indiával, Kínával és a Földközi-tengerrel. A Kr. e. 2. század és a Kr. u. 1. század között ezt a temetőt a jüecsi nép tartotta fenn. Később ők alapították a Kusán Birodalmat.
Ezen a helyszínen 51 féldrágakőből – főként karneolból, achátból, szerpentinből és gránátból – készült, aprólékos munkával faragott gyöngyöt találtak. Némelyik törött vagy kopott volt, ami arra utal, hogy ezeket az ékszereket generációkon át használták, valószínűleg örökségként vagy státuszszimbólumként.
Rabat temetője
A Kaori Kato japán történész által vezetett kutatócsoport a leleteket pásztázó elektronmikroszkóp (SEM) és más fejlett vizsgálati technikák segítségével vetette alá elemzésnek. A cél az volt, hogy azonosítsák, hogyan fúrták a lyukakat ezekbe az apró darabokba. A válasz váratlan volt.
Negyvenegy gyöngyön találtak olyan nyomokat, amelyeket anno is csak gyémántfúróval lehetett előállítani. A kutatók szerint a technika kétlépcsős folyamatot jelentett. Először egy egypontos gyémántfúrót használtak, ezután pedig egy keskenyebb, két szimmetrikusan elhelyezett gyémántot tartalmazó fúrószárat alkalmaztak a lyuk befejezéséhez. Ez az eljárás nemcsak hatékonynak, hanem rendkívül pontosnak is bizonyult, ami akkoriban nem volt jellemző. E technológia összetettsége fejlett technikai tudásra utal a rendkívül kemény anyagok kezelésében, amit hagyományosan olyan területek városi kultúráinak tulajdonítottak, mint India, Egyiptom és Kína.
A bronzkorban az Indus-völgyi kézművesek rendkívül precíz szerszámokkal fúrtak karneolgyöngyöket. (Vannak olyan elméletek is, amelyek szerint az egyiptomiak is használhattak gyémántot a gránit megmunkálásához.) A rabati eset azonban egy alapvető dologban különbözik. Úgy tűnik, hogy a gyöngyöket nem importálták, hanem helyben készítették, mivel a fúrási technikák nem egyeznek az indiai gyakorlattal. Ez arra utal, hogy a gyémántfúrók technológiája elterjedt – vagy párhuzamosan fejlődött – Közép-Ázsia nomád népei között. Ez olyan dominanciát és lehetséges ismeret transzfert feltételez, amire eddig nem gondoltak. Természetesen a kereskedelmi útvonalak létezése csatornaként szolgálhatott az ilyen típusú tudás átadásának. Nem zárható ki azonban a jüecsi törza önálló innovációjának lehetősége sem.
Jüecsi nemes és pap a tűzoltárnál
A tanulmány által felvetett egyik legfontosabb kérdés az, hogy ha ezeket az ékszereket helyben készítették, miért nem találtak műhely maradványokat? A kutatók szerint ez azt is jelentheti, hogy a kézművesek a törzsekkel együtt vándoroltak, vagy olyan környezetben dolgoztak, amely régészetileg nem látható. Egy másik lehetőség, hogy ezeket a gyöngyöket azóta bezárt, vagy akár elveszett lelőhelyeken készítették – írta meg a Muy Interesante.
Díszítőértékükön túl a lyukacsos gyöngyöknek mélyreható kulturális jelentőségük van. Szimbolikus funkciójuk lehetett az identitás, a státusz és a családi folytonosság megteremtésében. Ez magyarázhatja a rajtuk látható kopásokat, ami generációkon átívelő viselésből eredhet. A gyöngyök ilyen kifinomult technikával történő készítésének képessége gazdagságra is utalhat, amely lehetővé tette a szakemberek fenntartását. E tárgyak előállításához ugyanis különleges tudásra, megfelelő eszközökre és sok időre volt szükség. Mindez megerősíti azt a feltevést, hogy e nomád társadalmakon belül vándorló kézművesek vagy specializált termelési központok léteztek.
A nomád népekre eddig úgy tekintettek, mint amelyek technológiailag függtek a helyhez kötött kultúráktól. A rabati tanulmány ezt az elméletet megcáfolja, hiszen azt feltételezi, hogy a vándorló törzsek önállóan is képesek voltak komplex technikákat kifejleszteni és alkalmazni. Ez pedig az ókori fejlődéssel kapcsolatos számos hipotézist felülvizsgálatára kényszerít. Ha a jüecsiek olyan precíz technikákat sajátítottak el, mint a gyémántfúró használata, milyen más innovációkat fejleszthettek ki ezek a mobil kultúrák Eurázsia-szerte?
A felfedezés az ókori eszmék és a tudás áramlásának tanulmányozására is hatással lehet. Talán a vándorlás nemcsak az áruk, hanem a speciális ismeretek cseréjét is megkönnyítette. A kutatók folytatni szeretnék az ásatásokat Rabatban és más közeli településeken. A technológiai régészet azáltal, hogy az ősi népek által használt módszerekre és eszközökre összpontosít, támpontot nyújt az emberi leleményesség megértéséhez a történelem során.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
