Döbbenetes és felháborító!

Döbbenetes és felháborító!

„A jelenlegi helyzetben, amikor a világ minden állami hatósága a legjobb intézkedéseket hozza az emberi lény láthatatlan és előre nem látható ellensége, a Covid-19 terjedésének megakadályozása érdekében, mélységesen csalódott vagyok egy helyi vezető magatartása miatt, aki még ezekben a pillanatokban sem értette meg, hogy az ország törvényeinek a tiszteletben tartása biztosítja a nyugodt és békés együttélést a megye összes polgára számára.” (A szerző fordítása.)

Ez a körmönfont mondat Kovászna megye prefektusának március 17-én keltezett közleményében olvasható. És a továbbiakban az is kiderül belőle, hogy „mélységes csalódásának” Sepsiszentgyörgy polgármestere az okozója.

A magyar nemzeti ünnep alkalmából ugyanis a törvényes előírások ellenére sem díszítette fel a város főterét egyenlő számban Románia és Magyarország zászlóival. Így „az Alkotmány és az ország törvényeinek szavatolójaként”, a prefektus „szabálysértési bírságot” rótt ki rá. Azt már az érintett hozta nyilvánosságra, hogy ennek összege 10.000 lej, vagyis több mint 2000 euró.

Hírdetés

Döbbenetes és felháborító, hogy miközben az emberiség földgolyó-szerte egy eddig ismeretlen kórokozó megfékezésébe fekteti szellemi és fizikai energiáját, a prefektus zászlószámolással van elfoglalva. Döbbenetes és felháborító, hogy miközben a nyugati határnál veszteglő román állampolgárok hazajutása érdekében Magyarország vezetői számukra humanitárius folyosót biztosítanak, a prefektus belegázol a magyar nemzet érzelmeibe. Döbbenetes és felháborító, hogy az ilyenkor szükséges óvintézkedések meghozatala és felügyelete helyett a prefektus kicsinyes, de messzire mutató kötekedéssel zavarja a társadalmi nyugalmat és békét. Annál is inkább, hogy ő urasága a román kormány helyi képviselője, tehát magatartása és intézkedései a bukaresti hatalom hivatalos álláspontját tükrözik.

A történtek ismételten bebizonyítják tehát, hogy a mindenkori székelyföldi prefektusok magyarellenes megnyilvánulásai függetlenek a tisztség betöltőjének személyétől, mert ők felső utasításra cselekszenek. Tennivalójuk legfontosabbika pedig az életünk megkeserítése és ellehetetlenítése, hogy ezzel magyarságunk feladására vagy szülőföldünk elhagyására kényszerítsenek. Ne hagyjuk!

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »