Döbbenet: Brutálisat robbantak az árak Magyarországon

Januárban 4,7%-ra emelkedett az infláció Magyarországon, ezzel határozottan kilépett az MNB toleranciasávjából. A Portfolio által megkérdezett közgazdászok 4,4%-os inflációra számítottak az év első hónapjára a decemberi 4% után. Vagyis az adat komoly meglepetést okozott.

Januárban a fogyasztói árak átlagosan 4,7%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Ennél magasabb inflációs adatot utoljára 2012-ben láthattunk. Az elmúlt egy évben a járműüzemanyagok, a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben – jelentette a KSH.

A Portfolio által megkérdezett közgazdászok 4,4%-os inflációra számítottak. Ilyen magas, 4,7%-os inflációra egyetlen közgazdász sem számított, és az adat meglepetést jelent az MNB számára is. Az inflációs adat jelentősen kilépett az MNB toleranciasávjából (a 3%-os inflációs cél körüli 1%-pontos sávból) is. A maginfláció, amely kiszűri az egyedi, gyorsan változó árú tételeket, 4%-ra emelkedett.

A mai inflációs adat azt mutatja, hogy a belső árnyomás is kifejezetten magas Magyarországon. Összességében az látszik, hogy a gyors béremelkedés, az erős belső kereslet és a forint árfolyamának mélyrepülése nagymértékben begyűrűzött az árakba, miközben az MNB ultra laza monetáris politikával igyekszik támogatni a gazdaság növekedését. Forrás: Portfolio-Teletrader Kft..

A januári adat azért is különleges, mert nagyrészt ebben a hónapban hozzák meg a kereskedők és a termelők az árazási döntéseket, és úgy látszik, hogy most igen komoly áremelésekről döntöttek. Ebben kulcsszerepe volt annak, hogy a forint tartósan és folyamatosan gyengült, és új üzleti tervekben pedig már azzal számolnak, hogy a forint nem is fog visszaerősödni, ezért az árfolyamhatás egyre inkább beépítésre kerül az árakba.

Ami a részleteket illeti, az élelmiszerek ára 6,9%-kal nőtt januárban az előző év azonos időszakához képest, de figyelemre méltó, hogy a legtöbb termékkör esetében is gyorsult a drágulás. Az élelmiszerek, a dohánytermékek és szeszesitalok, valamint az üzemanyagok drágulása nagy szerepet játszott a magas inflációs adatban.

A legtöbb elemző azonban arra számít, hogy az év későbbi részében az infláció visszakerül az MNB toleranciasávjába, de nagy kérdés, hogy ilyen magas szintről miképp éri el a 3%-os célt középtávon.

Hírdetés

Lássuk a részleteket!

Az élelmiszerek ára 6,9%-os növekedésén belül a sertéshúsé 27,6, a párizsi, kolbászé 17,4, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 10,8, a cukoré 8,4, a házon kívüli étkezésé 7,2%-kal lett magasabb egy év alatt.

A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 7,4, ezen belül a dohányáruké 11,3%-kal emelkedett. A szolgáltatásokért 3,6%-kal kellett többet fizetni, ezen belül a lakbér 10,3%-kal nőtt. A járműüzemanyagok 13,5%-kal drágultak.

Egy hónap alatt, decemberhez képest a fogyasztói árak átlagosan 0,9%-kal emelkedtek. Az élelmiszerek ára átlagosan 2,0%-kal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 7,9, a sertéshúsé és a száraztésztáé 2,5, az alkoholmentes üdítőitaloké 2,3, a párizsi, kolbászé pedig 1,5%-kal lett magasabb. A szeszes italok, dohányáruk 1,2%-kal kerültek többe, ezen belül a dohányáruk – jövedéki adójuk emelése következtében – 1,2%-kal drágultak. A szolgáltatásokért 0,5, ezen belül a postai szolgáltatásokért 8,7, a szerencsejátékokért 7,0%-kal kellett többet fizetni. A járműüzemanyagok ára 2,8%-kal emelkedett. A szezon végi kiárusítások következtében a ruházkodási cikkek 2,2%-kal kevesebbe kerültek.

A mai inflációs adat után minden szem az MNB-re és a jegybank üzeneteire szegeződik, hiszen az áremelkedés kifejezetten fájó, és kijelenthető, hogy az áremelkedési ütem a jelenlegi makrogazdasági pályán haladva középtávon veszélyezteti a jegybank 3%-os céljának elérését monetáris szigorítás nélkül.

Címlap: Infostart

Magyar Tudat Nemzeti Hírportál

The post Döbbenet: Brutálisat robbantak az árak Magyarországon appeared first on Magyar Tudat Nemzeti Hírportál.


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »