DK-s polgármester: Adolf Hitler megérdemelte, hogy a Time magazin az év emberének választotta

DK-s polgármester: Adolf Hitler megérdemelte, hogy a Time magazin az év emberének választotta

Kevésbé hiszékeny olvasóink az ilyen hírekre kattintva szokták sztoikus nyugalommal elhúzni szájukat, hogy "hát persze, nem dőlök én már be az ilyesminek, kedves Kuruc-szerkesztők". De most ők fognak meglepődni. A cím ugyanis igaz…

Hitler munkásságát dicsérte a DK-s László Imre, írja elvtársi riadalommal a Hír Tv.

A Gyurcsány-párt XI. kerületi polgármestere az önkormányzati ülésen azt mondta: Adolf Hitler megérdemelte, hogy annak idején a Time magazin 1938-ban az év emberének választotta. László Imre szerint Hitler Németországért tett cselekedetei elvitathatatlanok. A László Imre által emlegetett időpontban Hitler már meghozta a zsidóellenes törvényeket és üldözte a kommunistákat és megírta a náci eszmékről szóló hírhedt művét a Mein Kampfot – hüledezik a nemzetiszocialista eszmét a vörösökhöz hasonlóan korbácsként használó kormányszócső.

László Imre polgármester a Nelson Mandela park elnevezéséről szóló vitában mondta ezt, ráadásul – vállalhatatlannak érezve azt – nemmel szavazott erre a Karácsony Gergelytől érkező előterjesztésre.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fnovakelod%2Fvideos%2F702548997194671%2F&show_text=0&width=480

Nyilván mondanunk sem kell, hogy csak percek kérdése, és jönni fog a "nem úgy gondoltam", "kiforgatták a szavaimat", "bocsánatot kérek" Bermuda-háromszög valamelyik oszlopa, amelyben Gyurcsányék magyarázni fogják a bizonyítványt, mi inkább csak annyit teszünk hozzá az ügyhöz, hogy szomorú és egyben abszurd, hogy ma Magyarországon egy DK-s hazaáruló kell ahhoz, hogy legalább részigazságokat megfogalmazzon az egykori kancellár kapcsán, melyre a "nagynemzeti" Fidesz ökle az elvtársak kezéből kicsavart pöröllyel csap rá, mint a gyöngytyúk abban a jól ismert esetben.

Hírdetés

(Kuruc.info)

Frissítés: László Imre is "túlélő", tehát neki szabad

Tényleg nem kellett sokat várni a DK-s közleményre, melyet maga a polgármester jegyez. A szokásos mentegetőzésen túl (egyébként szerepel benne mindhárom, fentebb említett klisé…) egy újdonságot megtudhatunk belőle: neki szabad dicsérni Hitlert, mert ő zsidó.

Alább a magyargyűlölő párt idegen polgármesterének közleménye:

Dr. László Imre: Senki nem gondolhatja komolyan, hogy Adolf Hitlert mentegettem

Zsidó családból származom. A nagyszüleim, három nagybátyám és két nagynéném soha nem jöttek haza Auschwitzból, csak édesanyám részesült ebben az isteni szerencsében. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy én Adolf Hitlert mentegettem. Éppen arra hoztam őt példaként egy közterület átnevezésére vonatkozó indítvány kapcsán, hogy minden történelmi személy munkásságát csak egyben, egészben lehet nézni. Aki náci diktátorként, milliók gyilkosaként – többek között családom egy részének gyilkosaként is – vonult be a történelembe, azt nem lehet utólag ilyen vagy olyan időszakokra hivatkozva mentegetni. Ebben az ügyben ugyanakkor akaratomon kívül nagyon rosszul, könnyen félreérthetően, meggyőződésemmel ellentétesen fogalmaztam, azt gondolom, ez volt talán életem legszerencsétlenebb mondata. Ezért mindenkitől bocsánatot kérek!

Természetesen polgármesterként, újbudaiként, baloldaliként és demokrataként hiszek az emberek egyenjogúságában és az emberi méltóság egyetemességében, és elutasítok mindent, ami ezzel ellentétes.

Dr. László Imre
Újbuda polgármestere


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »