DK: miért szavazhatnak a határon túli magyarok?

DK: miért szavazhatnak a határon túli magyarok?

Gy. Németh Erzsébet (DK) a határon túli magyarok szavazati jogáról kérdezte a miniszterelnököt, annak a véleményének adva hangot, hogy a kormányzat olyan rendszert épített ki hatalmon maradása érdekében, amelyben olyanok is voksolhatnak, akik egy percig sem éltek Magyarországon.

Mi, baloldaliak, tiszteljük a határon túliakat, tiszteletben tartjuk a kultúrájukat és az identitásukat, de amit önök csinálnak, annak semmi köze a nemzetegyesítéshez – fogalmazott, megjegyezve, „a mi sorsunkról csak mi dönthetünk”. Azt kérdezte: miért félnek annyira a magyarországi választóktól, hogy a határon túlról kell szavazatokat vásárolniuk.

Hírdetés

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejezetten visszataszítónak nevezte a DK által a kérdésben indított „magyarellenes kampányt”, azt hangsúlyozva, 2014 óta változatlanok az állampolgárság és ahhoz kapcsolódó szavazati jog szabályai, majd azt emelte ki, több állam enged lényegesen nagyobb beleszólást ügyeibe határon túl élő polgárainak, mint Magyarország. Arról beszélt: Gyurcsány Ferenc visszavonulása után is az ő pártja a DK, majd „megbocsáthatatlan hazaárulásnak” nevezte a politikus kiállását a kettős állampolgárság megadása ellen.

Viszonválaszában a képviselő kijelentette, a kormányoldal a hazaáruló, mert ők árulták el a magyarokat, jelezve, ha kormányra kerülnek, megszüntetik a határon túli magyarok szavazati jogát.

A miniszter úgy reagált: kétharmados többség birtokában a DK olyan választási rendszert fogadhat el, amilyet akar.

MTI

The post DK: miért szavazhatnak a határon túli magyarok? appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »