DK: fel kell számolni az ukrán nyugdíjbizniszt!

DK: fel kell számolni az ukrán nyugdíjbizniszt!

A Demokratikus Koalíció (DK) továbbra is kitart amellett, hogy meg kell szüntetni az „ukrán nyugdíjbizniszt” – mondta Arató Gergely, a DK országgyűlési képviselője szombati online sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus szerint ukrán állampolgárok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2010 óta nagy számban létesítenek fiktív lakcímet, majd kihasználva egy korábbi magyar-szovjet egyezmény rendelkezéseit, az egykori Szovjetunióban és Ukrajnában szerzett szolgálati, biztosítási időre hivatkozva, időnként hamis dokumentumokkal az ukrajnainál jóval magasabb magyarországi nyugdíjat vesznek igénybe – közölte az MTI. Ennek összege a 2-300 ezer forintot is eléri, és emellett igénybe veszik a magyar egészségügyi ellátást is, de Magyarországon egy percet sem dolgoztak – jegyezte meg. Felidézte, hogy 2009-ben az akkor hivatalban lévő kormány megkezdte az egyezmény felmondásának előkészítését, de ezt Orbánék 2010 óta nem lépték meg.

Hírdetés

Arató Gergely elképesztőnek nevezte, hogy a kormány „politikai érdekből ukrán nyugdíjasoknak osztogat” 2-300 ezer forintot, miközben a magyarországi nyugdíjasokat „a választások előtt kampányszerűen adott juttatásokkal próbálja odaédesgetni”.     

Kijelentette: a 2022-es választás után, a Dobrev Klára vezette demokrata kormány fel fogja számolni ezt a visszaélést. Megjegyezte azt is: a Fidesz gyaníthatóan sorozatos választási csalásra használja fel a rendszert, ezt a kampánymigrációt használja fel arra, hogy erősítse a pozícióit.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »